Kezdőoldal » Emberek » Magány, egyedüllét » Depresszió leküzdése egyedül?

Depresszió leküzdése egyedül?

Figyelt kérdés

Kiskorom óta kicsit labilis vagyok érzelmileg, de eddig nem volt belőle különösebb problémám.

A szüleimmel nagyon rossz a viszonyom, hónapok óta nem találkoztam velük, és nem is szeretnék.

Apukám rendszeresen megütött, megalázott, lelkileg terrorizált, pici koromtól a mai napig, anyukám pedig ezidáig tétlenül nézte, most pedig át állt a pártjára.

Egyetemre járok egy olyan szakra, ami nehéz és nem érdekel, de a szüleim erre kényszerítettek. (Vagy ide, vagy nincs továbbtanulás)

A kollégiumban nagyon rossz körülmények közt élek, de még mindig jobb, mint otthon. Sokat vagyok egyedül, de legalább nyugalom van.

Egy hónapig külföldön voltam a barátomnál, ahová a szüleim nem akartak elengedni. (Nem a barátommal van a bajuk, csak féltek, hogy rájövök, hogy létezik egy normális élet is, ahol nem rúgnak belém minden nap, és túlságosan felbátorodom).

Mondtam anyunak, hogy visszamegyek a kollégiumba, ha vége a szünetnek, de haza nem amíg vizsgázok, mert nekem nyugalom kell. Anyu először kedves volt, hogy menjek, senki se fog bántani, meg semmi, de hallottam, ahogy apu a telefonba mondja anyunak, hogy ha hazamegyek, elintéz.

Anyu azt hiszi, még mindig külföldön vagyok, pedig már vasárnap hazajöttem, azóta lett egy sikeres vizsgám is.

Azt állítja, a vizsgámról hazudtam. Mikor mondtam neki, hogy nem szeretnék apuval találkozni, elkezdte, hogy hogy lehetek ilyen hazug, apunak az életben egy hangos szava hozzám nem volt, soha kezet rám nem emelt...Pedig anyut is megütötte.

Eddig a sulin és a családon kívül nem volt más problémám, de most depressziót állapítottak meg nálam.

Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy vagdosom magam, öngyilkos akarok lenni, meg hasonlók. Gyakran vannak ok nélküli hangulatingadozásaim, hirtelen rám jön a sírás, nem kötnek le azok a dolgok, amikben eddig örömömet leltem.

A másik problémám, hogy hallucinálok. Gyakrabban éjszaka, de előfordult már nappal is.

Hallok, látok, sőt érzek nem létező dolgokat.

Hallottam, ahogy az üres utcán valaki a nevemet kiabálja a távolból, egy hazafelé úton bokán rúgott a "semmi", halványodó fekete emberi alakok jelennek meg, majd tűnnek el a szemem előtt. Séta közben valami a kezem után kapott...

Egy barátnőm a kreativitást ajánlotta gyógykezelésként, és mivel ügyesen rajzolok, teli ragasztgattam színes pillangókkal a falat.

Napközben minden rendben volt, de kicsivel azután, hogy lefeküdtem aludni, ismét rám törtek a hallucinációk.

Hallottam, amint valaki belép az ajtón (képtelenség, hisz kulcsra zártam), léptek koppanása a padlón egyre közelebb és közelebb. Majd megállt az ágyam mellett, és nézett. Ugyanaz a nyomasztó követnek/figyelnek érzés, mint az utcán is.

Tegnap éjjel elöl hagytam a színes papírokat, hogy majd am folytatom a pillangókat. Éjszaka megint jött a rossz érzés, a zaj, amint valaki belép, majd olyan hang, mintha a papírokat dobálná, rakosgatná. Reggel azonban minden a helyén volt.

Máskor az üres szobából hallok női sírást.

Tudom, hogy mindez csak az idegi kimerültségnek köszönhető, de félek, a végén teljesen bekattanok.

A szüleim tudnak a problémáról, de mindent megtesznek azért, hogy az állapotom romoljon, és megbolonduljak. Pl akármit mondok anyukámnak, ami a múltban volt (nem kell nagy dolgokra gondolni, csak olyanokra, hogy a múlt hétvégén dolgozott, rendelt valamit egy koléganőjétől az Oriflameből) mindent letagad. Hogy ezek nem történtek meg, ő akkor otthon se volt, mi azon a hétvégén nem találkoztunk...(ami képtelenség, mert én 3 napot voltam otthon, ő pedig egy felett dolgozott, tehát otthon volt).

A barátommal távkapcsolatban élek, ő kint van Németországban, kéthetente találkozunk.

Nem merek neki beszélni erről, nehogy megijedjen, és elhagyjon. A tudat, hogy rá számíthatok az egyetlen, ami tartja bennem a lelket.

Sajnos még két hétig minden nap vizsgázom, és nagyon megerőltető. (A körülményekhez képest viszont meglepően jók az eredményem, eddig 5 sikeres vizsgám van, maximum pontos is)

A nagymamám megkért, hogy menjek hozzá a hétvégére, mert aggódik, hogy valami bajom esik, ha egyedül maradok a koliban hétvégére.

De félek, anyuék utánam jönnek oda, és bántani fognak. :(


Hogy tudnék normális életet élni?


20l


2014. jan. 9. 11:59
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
0%
Ez jó hosszú.
2014. jan. 9. 12:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
Állandó elmonyás,megalaázás,lelkiterror..ilyen könyezetben nőttél fel,valószínűleg ez is épített le,én a helyedben elhúznék ki németbe a barátodhoz...és hagynám az egészet a fenébe,főleg ha nem is szereted,azt amit tanulsz.Persze,ez nem azt jelenti,hogy elmúlik utánna,gondolom több mint fóbia ez,azért menj el egy orvoshoz pszihológushoz.Amíg nem fog romlani a helyzet.
2014. jan. 9. 12:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
100%
#1,te meg jobb ha nem is írtál volna semmit... ha hosszú neked,ne olvasd végig.Vagy tiszteld meg annyival szerencsétlen lányt,hogy értelmes választ adsz neki.
2014. jan. 9. 12:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 savanyújóska ***** válasza:
100%
Szerintem is menj ki, és oldd meg valahogy kint az életet, mert ez így nem igazán kóser... És én is javasolnék pszichológust, mert a hallucinációk és a depresszió együtt nem egy jó párosítás...
2014. jan. 9. 12:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
100%

Kedves kérdező!


Ez nem csak egy egyszerű depresszió. Pszichotikus depresszió, vagy valamilyen kevert állapot egy kezdődő pszichotikus epizóddal. Nagyon fontos lenne, hogy MOST elmenj pszichiáterhez és kezdeményezz egy gyógyszeres kezelést. Ha jársz szakemberhez, akkor mindenképpen tájékoztasd a hallucinációkról, mert másfajta kezelés szükséges, mint egy egyszerű depressziónál!


Nem kell félni a gyógyszertől, vannak ugyan mellékhatásai, de nem olyan rosszak, mint mondjuk tizenöt évvel ezelőtt. Arra vannak, hogy megnyugtassanak és a hallucinációkat megszüntessék. Amennyiben nem kapod meg ezeket a gyógyszereket esélyes, hogy lesz egy hirtelen és drasztikus romlás az állapotodban (lehet, hogy akkor, amikor vége a vizsgaidőszaknak). Ezt schubnak hívják, egy nagyon rettenetes állapot, amit nagyon nem szeretnél megtapasztalni.


A depressziódat leküzdheted egyedül is, de én ajánlom, hogy kérj segítséget. A pszichológusokat (nem pszichiátereket, ehhez más kell) arra képezték ki, hogy neked a lehető legtöbb segítséget megadják a gyógyulásodhoz. Azt is ajánlom, hogy bármilyen lehetséges módon, de függetlenedj a szüleidtől! Saját munka, diákhitel, amire csak szükséged lehet, és ne tudják a címedet!


Tudod, az emberi elme, az emberi agy a kapcsolataink alapján rendeződik el. Nem csak a tudást tárolja a kis emlékezeted, hanem azt is, hogy kitől és hogyan kaptad meg. Ha ütnek téged, és hazudnak közben, ha még a bántást sem tudják normálisan csinálni, akkor az agyadban kusza káosz alakul ki. (Double bindnak hívjuk ezt az állapotot.) Akkor lesz jó esélyed kikúrálni magad, ha egy jelentős időre elszakadsz a családi kapcsolatoktól, és rendezni tudod az állapotokat.


A kreativitásodat ajánlom, használd arra is néha, hogy a szüleidről készíts képeket, úgy, ahogyan te megélted őket! Ez fog neked nagyon jót tenni. :) De nagyon nehéz is lesz.


Ha úgy érzed, beszélned kell valakivel, de nincs olyan, akinek elmondanád ezeket a dolgokat, vannak segítő vonalak, mint a Kékvonal, és hasonlók. Ingyenesen hívhatóak és kiképzett lelki segítők hallgatnak meg, akiket köt a titoktartás.


Ha kilábaltál ebből a nehéz időszakból, ajánlom, hogy tanulj meg relaxálni és meditálni. A relaxáció arra való, hogy megnyugtasson, lassítsa a szívverésed, időt és teret adjon a szervezetednek arra, hogy gyógyuljon. A meditáció arra való, hogy lépésről-lépésre megismerd és újratanuld saját magad, saját világodat, kibogozd a csomókat, amiket az agyadban az élet kötött. Erre ajánlom a Kiút a boldogtalanságból című nagyszerű könyvet. Az írója egyszerre kognitív szakember és jógi, olvasmányos és nagyszerű kötet. :)


Nagyon sokat segíthet még a pszichodráma. Ez egy önismereti (nem terápiás) kurzus, ami jellemzően egy-másfél évig tart, havi egy vasárnap. Hozzád hasonlóan bajba jutott emberek alkotják a csoportot, mind megértőek és jófejek szoktak lenni. A dráma maga olyan, mintha egy színpadon eljátszanátok az életedet, és így kapsz egy új esélyt arra, hogy érzelmileg feldolgozd. Azok a szomorúságok, amik a hangulati hullámzásaid mögött vannak, ilyenkor a felszínre törhetnek - percekig tartó, katartikus, felszabadító sírásban, ami után szinte érzed a gyógyulást, és napról-napra jobban vagy.


Vészhelyzetben pedig, ha úgy érzed, nagyon rosszra fordult az állapotod és nem tudsz mit csinálni, ne feledd, hogy mindig ott vannak a kórházak! A Péterfy Sándor utcai krízis intervenciós osztályon egy hét alatt talpra állítanak a mélypontból is. Ha pedig többre van szükséged, akkor a Tündérhegyi Klinikán egy gyönyörű kastélyban akár negyed évig is lehetsz bentlakó beteg, napi többszöri foglalkozással. Többek között művészetterápiát is használnak napi szinten, és a bent lakók rajzaiból gyakran készülnek kiállítások is. Negyed év a Tündérhegyen vagy a Thalassa-házban egy felbecsülhetetlen élmény.


Sok sikert kívánok! Nehéz és rögös út áll előtted, de meg lehet csinálni.


26f/pszichológus hallgató, kilenc hónapig dolgoztam viselkedéselemzőként kórházban. :)

2014. jan. 9. 13:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
Na még szakembertől is kaptál tanácsokat :).
2014. jan. 9. 13:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
Hát ez valóban nagyon durva...de miért nem mész ki a barátodhoz? Azért van, hogy támogasson, ha szeret, nem fog elhagyni és neked most támogatásra van szükséged. De gyanítom, hogy nem fogsz elmenni, se segítséget kérni...Ha valamelyik ismerősödnek van esze, akkor beutaltat Tündérhegyre, mert ha már hallucinálsz, akkor elég súlyos lehet az állapotod, ami ilyen család mellett nem is csoda. Én megszakítanám velük a kapcsolatot.
2014. jan. 9. 14:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
Kedves 5 ös köszönet hogy így leírtad,még nekem is hasznos és biztonságos volt olvasni!!Még egyszer köszönet!!
2014. jan. 9. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
Szívesen. :) #5-ös voltam.
2014. jan. 9. 16:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
Juj, szerintem is mindenképp kell a szakember! Ez több mint egy sima depresszió, ha már hallucinálsz is meg ilyenek. Szerintem menj ki a barátodhoz, tutira kell a környezetváltozás, ezekkel a szülőkkel meg nem lehet mit kezdeni... Kint is tanulhatsz vagy dolgozhatsz! Nem szeretem ezt mondani hogy menjen ki valaki külföldre, de most mást nem tudok. Egyébként ha akármikor szeretnél valakivel beszélni bármiről, írj nyugodtan. 20L
2014. jan. 12. 03:59
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!