Kezdőoldal » Emberek » Magány, egyedüllét » Ciki egyetemen magányosnak lenni?

Ciki egyetemen magányosnak lenni?

Figyelt kérdés
Eltelt egy hónap de nem sikerült senkivel sem úgymond összehaverkodnom. Kicsit kétségbevagyok esve, mert eddig ilyesmi még soha nem fordult elő velem, hogy ennyire egyedül legyek. Akárhány iskolába jártam eddig mindig már az első héten sikerült valakivel/valakikkel összehaverkodni, de most döbbentem tapasztalom, hogy elmúlt egy hónap és a napjaimat teljes csendben élem.

2014. okt. 5. 14:46
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
73%

Nem ciki. Az egyetem már nem középiskola, oda felnőtt emberek járnak, akiknek ezer problémájuk/dolguk van a tanulás mellett. Nem érnek rá úgy haverkodni. Idővel lesznek barátaid természetesen, de hidd el, senki sem azt figyeli, hogy egyedül vagy-e, vagy sem.

Nálunk legalábbis a nagy előadóban kb. 300 ember ült benn, és senki nem foglalkozott nagyon senkivel. Bementünk, leültünk, jegyzeteltünk, majd elmentünk. Kész.

A csoportos órákon (10-12 fő) meg össze-vissza mindig másokkal voltunk együtt. Nyilván volt olyan óra, ahol kialakult, hogy mindig XY mellé ülök le, de volt olyan is, ahol mindig "egyedül" voltam. Ez felnőtteknél így megy már. Engem nem zavart.

2014. okt. 5. 14:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim válasza:
100%
Esetleg akikkel egy szemináriumon, előadáson, gyakorlaton, akármin vagy, próbálj meg valahogyan beszélgetést kezdeményezni. Én is így voltam az első évemben, és csak fél év után lett olyan, akivel jóba lettem... Bár, én úgy vettem észre, az egyetemen max haverokat lehet szerezni, barátokat már nem igazán. Cikinek nem ciki, de az egyetemi éveid egyedül iszonyatosan rosszak lesznek, tapasztalatból mondom. Haverkodj, a normálisabbak nem fognak rád úgy sem hülyének nézni, ha csak úgy elkezdesz velük beszélgetni, random. :D
2014. okt. 5. 14:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 A kérdező kommentje:

Van olyan óra, ahol van egy ismerősöm, olyankor általában vele elvagyok, csak az a baj, hogy az összes többin magányosan üldögélek.

Hiába próbálom előidézni, hogy a korábbi iskoláimban hogyan csináltam, hogy olyan gyorsan szereztem barátokat vagy csak szimplán haverokat, akikkel tudtam beszélgetni, de nem jövök rá, hogy most mit rontok el. Nem akarok én mindenkivel jóban lenni, sőt, nem is szeretek középpontban lenni, de egy-két ismerős, egy-két haver olyan jól jönne, dehát még az se nagyon van.

2014. okt. 5. 15:01
 4/14 anonim válasza:
Azzal az egy ismerőssel sulin kívül is szervezzetek programokat, megismerhetnéd az ő ismerőseit is...
2014. okt. 5. 15:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:

Kezdjük ott, hogy fel kéne nőni, ezt a szót kb óvodában használtam utoljára.


Amúgy ciki-nem ciki, ez van. Próbálj ismerkedni, simán lehet dumálni bárkivel. Főleg az elején, csomó közös buli, közös program, ott azért lehet ismerkedni, haverokat szerezni.


Ilyen szempontból úgy gondolom, talán pont az egyetem az ahol igazi barátságokat, ismeretségeket lehet kiépíteni, persze utána ki tudja kinek mit hoz az élet.

2014. okt. 5. 16:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem ez szerencse és hozzáállás kérdése is. Én is ugyanebben a cipőben járok, mindig mindenhol találtam barátokat, akárhány iskolába jártam, de amióta bekerültem a felsőoktatásba, egyszerűen semmi...de ez szerintem nem az egyetem hibája, csak egyszerűen nem volt szerencsém, másoknak meg igen, ennyi. Szerintem nem ciki az egyetemen magányosnak lenni, csak pocsék. Nekem például csupa felületes kapcsolatom van. Elbeszélgetünk, de azon kívül semmi. De volt már rosszabb is. Volt olyan, hogy nem szólt hozzám senki. Ott annyira nem éreztem jól magam, hogy el is jöttem onnan és egyáltalán nem bántam meg, még akkor sem, hogyha több a prezentáció, ami nem a kedvencem, mert félek emberek elé kiállni. Összesen három közösségbe voltam és egyikbe se találtam egy barátot se 5 év alatt. Szerinted? Pedig nem vagyok az a magányos típus. Nagyon hiányzik a társaság, de inkább vagyok egyedül, mint hülye emberekkel. Mondjuk ebbe is beleőrülök, úgyhogy ez se jobb. Na jó, ezt tuti nem olvasta végig senki, biztos baromi unalmas lehet, hogy csak magamról beszélek. A lényeg, hogy szerintem nem ciki, hogy magányos vagy, mert ha az vagy, akkor az emberek nem figyelnek rád és valószínű, meg se látják, hogy mindig egyedül ácsorogsz. Tapasztalatból mondom. Nekem például nem likolja a facebookomat soha senki, de még nem nézett rám senki se ferde szemmel.
2014. okt. 5. 16:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
Én egy csomó embert megismertem itt a főiskolán még is teljes mértékben magányosnak érzem magam.
2014. okt. 6. 12:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
Hát én abszolút megértelek... Jogra járok, ötödéves vagyok, de én se az a srác vagyok, akire mindenki ráköszön meg aki mindenkivel puszipacsizik. Sajnos nem barátkozok könnyen, pedig egyébként nem vagyok egy unalmas ember. Az egyetemi barátságaim elég felületesek, nem nagyon járok össze senkivel. Azt meg teljes mértékben átérzem, mikor nincs ismerős az órádon, és egyedül ülöd végig, miközben mások ott vihorásznak meg haverkodnak veled egy légtérben. Na de a kérdésedre válaszolva, nem ciki egyáltalán. Inkább kellemetlen, mégpedig annak, aki ezt átéli. Korábban különben nekem se voltak ilyen problémáim, de érdekes módon ahogy elkerültem otthonról és elkezdtem az egyetemet, rövid időn belül ugyanezt kezdtem érezni meg tapasztalni, mint amit te.
2014. okt. 6. 15:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 A kérdező kommentje:

5.! Sajnos nem lehet csak úgy dumálni akárkivel. Próbáltam nyitni, beszélgetést kezdeményezni, de volt aki lepattintott, meg volt aki arra kért, hogy ne üljek mellé, mert majd jön a barátja/barátnője és ő akar majd odaülni.

A legtöbben vissza se köszönnek, mikor belépek a terembe és köszönök. Úgy érzem, hogy részemről mindent megtettem az ügy érdekében.

2014. okt. 8. 16:29
 10/14 A kérdező kommentje:
8. akkor legalább te átérzed a problémát :)
2014. okt. 8. 16:30
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!