Öngyilkosságon gondolkozom, kétségbe vagyok esve. Mit tegyek?

Tudom,eléggé szánalmas ,hogy itt írom le ezeket.De annyira nehéz,annyira kilátástalannak látok mindent és nem látom ennek a végét.

Mindig labilis személyiségű lány voltam,ennek természetesen vannak okai (gyermekkorból hozott) Kissé művész lelkű.

Kevés önbizalommal rendelkezem,igazából nem látom magam reálisan és gyülölöm magam.

Kevésnek érzem magam ,mindenki mást többre tartok magamnál.Pedig valahol én is tudom,hogy nem vagyok csúnya,se buta,kedves vagyok másokhoz,könnyen kijövök emberekkel és vicces is tudok lenni,jó társaság vagyok.

Mégis sokszor szorongok,félek emberektől.Ez kívülről pedig ugye nem látszik,probálom kompenzálni nyitottsággal,kedvességgel.De belül minden egyes nap meg kell küzdenem magammal.

Az élet úgy hozta,hogy az elmúlt idöszak még nehezebb lesz számomra,a kapcsolatom véget ért egy ideje amit azóta se tudok feldolgozni.

Nem hiszem ,hogy szeretni fog még valaki valaha az életbe.Probálok ismerkedni,bár az utobbi azt sem ,de senkinél se érzek semmit,semmi különöset. Mérges vagyok magamra ,hogy még mindig a volt barátomért sírok és nem tudok egyszerüen túl lépni (6hónapja) Teljesen a rögeszmémmé vált,aminek semmi értelme.

Sajnos most kevés idö jutt társasági életre,sokat kell tanulnom.Ezáltal magányosnak és haszontalannak érzem magam.

A családi helyzetem pedig rettenetes.

Depressziossá váltam ,eltűnt az élet kedvem,nem értem hogy mi értelme lenne az életemnek,gyülölöm magam és az egész helyzetett.

Tanulnom kéne ,de nagyon nehéz koncentrálni.Folyamatos fizikai "fájdalmaim" is vannak,mellkas fájdalom,gyomorgörcs.

Illetve alvás problémáim is vannak.Nappal pedig

csak aludnék állandóan,a külvilágtól meg elzártam magam,ha keresnek nem igazán irok vissza,és így széppen lassan elfogynak az emberek is mellőlem(tudom ,hogy ezt magamnak köszönhetem) de egyszerűen nem tudok normális emberként funkcionálni. Probálok azért erőt venni magamon,találkozni emberekkel,csinálni a dolgaimat,eljárni sportolni,de ez mind csak szenvedés.

Pár héttem ezelött idegösszeomlást kaptam,beutaltak korházba is és gyógyszereket is kaptam (volt ez igy régebben is)

Voltak nehéz időszakaim mindig.

De ennyire soha.

Azt érzem,hogy nincs helyem a világba,nincs értelme az életemnek ,haszontalan vagyok és felesleges,egy senki.!!!

Pedig csak azt szeretném,hogy szeressenek.

Legjobb megoldásként csak az öngyilkosságot látom,de tudom ,hogy az gyenge,önző dolog.

De annyian voltak velem önzőek,annyian bántottak már.

Annyi mindent írnék még,de azt is köszönöm ha valaki ezt egyáltalán elolvassa és ad néhány tanácsot.

Elöre is köszönöm.

Sajnálom,ha hosszú és unalmas volt a mondandom,de annyira nehéz most.

21L