Amikor már nincs kihez fordulni. Akkor marad a nyilvánosság, az internet? Akik elbújva élnek, hogyan élik túl? Szorongó, zárkózott 26/L vagyok már rég lemondtam róla, hogy barátaim legyenek. Csalódás, veszteség, betegség, pszichiátria, gyógyszerek.

" A képeim és a szobraim is igaz melankolikusak, furcsák de a művészet önkifejezés is.Emellett írok főként verseket, az öltözködésem goth volt kb 22 éves koromig mára letisztult sötét, fekete ruhákban járok. "

Őszintén, ez az ami megfogott. Azt nem mondom, hogy ideális társra találnál bennem, de szerintem enyhén szólva sok bennünk a közös vonás. Az életszemlélet, és a lelkivilágunk szerintem eléggé hasonló. Ugyan én csak verseket szoktam írni, de azok sem épp tündérmesét imitáló hangulatúak, enyhén szólva. Ha gondolod meg is mutatom őket, amik eddig születtek, nyilvánosan megtalálhatók neten is, de csak priviben linkelném, ha érdekelnek. :)

Öltözködés stimmel, bár nálam a kemény goth korszak kimaradt, mármint ahol élek faluban, ott azért elég kockázatos bármi ami nem szokványos, hamar észrevesznek az emberek. Szóval maradnak a sötét színek nálam is. Amúgy egy évvel fiatalabb vagyok, de azért akkor egy korosztály.

Ha gondolod írj rám, aztán kitalálunk egy " helyet " ahol tudunk írni egymásnak: :)