Lefekvéskor rámtör az egyedüllét?

14 évesen már szakítás? Az kemény.

Amúgy maga a helyzet ismerős. Alapvetően azt kell tudatosítani magadban hogy az élet még baromi hosszú, és még rengeteg pozitív dolog, lehetőség áll előtted.

Hm. 13 évesen bicajozni jártunk meg sétálni meg futni meg ilyenek.

A te korosztályodtól itt olyanokat olvasok, amiket írsz is: öngyilkosság, halál, vagdosom magam, kétségbe vagyok esve, rettegek.

Gőzöm sincs, hogy ez mitől van így nálatok, nekem olyan mintha egy kiégett 40-es írná ezeket amiket ti, pedig sajna nem.

Talán az lehet a gond, ahogy éltek, hogy nincs gyerekkorotok és 25 éves korotokra kész lesztek idegileg teljesen.

Figyu 13 éves vagy, hát érezd jól magad!! A tanulás legyen a legnagyobb gondod, ráérsz fiúzni meg ilyen lelki nyomorokkal foglalkozni majd ha idősebb leszel, de akkor sem elvárás. Szerintem egyszerűen engedd el ezeket a dolgokat, rá fogsz jönni, hogy nincs semmi baj.

Rossz dolgok történnek és fognak is, de ezek miatt nem kell eret vágni rögtön meg késbe borulni, tudod milyen sok mindent kibír az ember? Nagyon! Éld a korodbeliek életét, mozogjál a mindennapokban és az emberek között, tanuljál - legyen a cél egy szint ami alá nem adod, azok társaságát keresd akik boldoggá tesznek....nincs itt semmi varázslat, annyira könnyű hidd el :)

14 évesen volt szerelmi bánata az 1800-as évek fiataljainak is

no para

az élet előtted, párválasztásnál dönts lassabban de jól

3-as vagyok

Ne értsd félre, én is odavoltam sokmindentől 13 évesen, pl nem voltam népszerű az osztályban, folyton cikiztek valamiért, és volt bőven olyan csaj akiknek már volt pasijuk akkor is - a nyomibbaknak mint én persze nem volt, nekem bicajom volt :)

Itthon sem az édes otthon várt, mindig állt a bál, nem volt pénz, nem mehettem sehova, nem kaptam jó cuccokat, ha 3-ast kaptam vmiből vége volt a világnak, 1-esnél meg föld körüli pályára akartak kilőni kb...

Viszont: sosem akartam falnak menni a fentiek miatt, max másik iskolába vagy másik bolygóra. De annyira társaságtól függ, hogy érzi magát az ember! Mert utána középsuliban pl soha senki nem piszkált, normális emberek közé kerültem, ezért írtam, hogy azt az embert/társaságot keresd, aki boldoggá tesz, aki mellett 13 lehetsz!

Különben meg, akik nálunk általánosban hülyére pasizták magukat gyerekfejjel, 20 évesen már ott álltak egy gyerekkel, apuka persze a szántásba se volt.. Szóval így utólag visszagondolva nem is volt olyan gáz az a bicajozás dolog - azt mára lecseréltem autóra és motorra :) Szóval a tanulást és a jó társaságot erősen javaslom ;)

Azóta már meghalt csomó mindenkim, volt 2 kapcsolatom és mindegyikre azt hittem, életem végéig tart. Hát, tévedtem. És olyankor az ember mindig bedobja a törölközőt valamilyen szinten, de igenis fel lehet, és fel is kell állni, és a végén saját magadból merítesz erőt mert tudod, hogy meg tudod csinálni, mert sokszor megcsináltad már. És fogod is, akkor is ha néha azt hiszed, nem fog menni.

Amúgy: 33/N :)