Vannak itt olyan emberek akik nagyon magányosak voltak, azt hitték, hogy őket senki nem fogja szeretni de végül tévedtek?

Hááát... eddig egyről tudok, aki élőben elkezdett szeretni. A probléma az volt, hogy az ő esetében viszont én nem éreztem felé semmit.

mindenkinek van remény

Jelen. 😊 A lehető legrosszabb osztályom volt gimiben, a környezetemben a fiúk sem tetszettek, utáltam az egészet. Aztán 18 éves koromban belibbent a férjem az életembe és a legboldogabb feleséggé, anyává, nővé tett. 😊

Eljött, nagyon tetszettem neki de fordítva már nem volt elmondható ugyh. hagytam a fenébe az egészet, volt egy pár kapcsolatom de ha meghallom, hogy valaki 5 évig volt együtt a másikkal kiver a hideg, nem hiszem, hogy valaki miatt is feltudnám adni a szabadságot, valakibe bele tudnák szeretni.

Remény minden helyzetben van, csak tenni kell érte és kitartani. Végülis ha szerethető embernek érzed magad, miért ne bízhatnál?

Én is így voltam,pokol volt az életem míg nem kezdtem el dolgozni. Most van egy 10 hónapos kislányom,amúgy a párom 10 évvel idősebb. 26/N

Szörnyen magányos voltam. Sosem kellettem senkinek, nem volt kapcsolatom sem. Elkeseredett voltam, úgy éreztem, hogy csak azért tartok ki, hogy anyukámnak ne okozzák szenvedés. Csak ő volt nekem és 26 éves koromban halálos beteg lett. Minden ébren töltött perc kínzás volt. És akkor írt rám egy srác egy társkeresőn, amit már hónapok óta nem is használtam. Le akartam rázni, idegesített, ezer más bajom volt... Nem kopott le. Aztán egy év múlva megkérte a kezem, együtt élünk és bár az édesanyám minden percben szörnyen hiányzik, nem voltam ennél boldogabb soha.

milyen érdekes, hogy csak nőknek sikerült ugye tudjuk miért, de egy férfinak sem

Mert a nők egyedül vannak a kapcsolatban?

Van férfiaknak is,csak szerintem ők kevésbé lelkizősek még név nélkül is.