Úgy érzem nincs értelme az életemnek. Mit tegyek?

Átérzem a helyzeted, tudom, milyen az, ha nem fogadnak be és totál egyedül érzed magad. A hozzászólok úgy látszik még sose érezték a kirekesztettséget. Nekem szinte az egész általános így telt, nem éreztem jól magam, nem találtam a helyem az osztályban és céltáblává váltam. Borzalmas időszak volt. Aztán gimnáziumban lettek barátaim, szerettem azokat az éveket, most megint épp lejtmenet van, de egyszer talán jobb lesz. Írod, nyolcadikos vagy, akkor most fogsz menni középiskolába, ahol tiszta lappal indulsz. Tekints erre úgy, mint egy lehetőségre, légy olyan barátságos és nyitott, mint korábban voltál és meglásd, lesznek barátaid! :) A vagdosást pedig fejezd be kérlek, mindig vannak rossz időszakok az életben, néhány nehéz hónap után nem szabad elfeledni az addigi szép élményeket és feladni mindent, mert vár még rád sokkal, de sokkal több szép pillanat. És szerintem egyáltalán nem olyan félvállról vehető dolgok ezek, anyukádat nem is értem. Olyan korban vagy, amikor különösen fontos a közösségbe tartozás, a társak elismerése és az ekkor szerzett tapasztalatok formálnak, ahogyan dolgozod föl a történéseket, az kihatással lehet a felnőtt korodra is. Minden iskolában kell lennie iskolapszichológusnak, beszélj vele ezekről, amik bánatanak. Sokszor már az is segít, ha van kinek elmondani és megértő fülekre talál az ember. A jövőre nézve kitartást és sok-sok boldog percet, őszinte barátokat kívánok! :)

Az öngyilkosság gyávaság,és önzőség. Azért gyávaság mert menekülni próbálsz a problémák elől amit igazából meg kellene oldanod. És azért önzőség mert csak magadra gondolsz. Másra nem.