Ha nincs egy barátom se, utálom az egyetemet ahova járok, gyakorlatilag semmi nincs az életben, ami örömet okozna, mit kezdjek magammal?

Ez azért nem semmi. Ezt akarok, azt akarok, de tenni nem teszek érte semmit. Csak utálkozok és nyafogok, ez se jó, meg az se jó... az órákon nem figyelek csak alszok és értelmiségi akarok - AKAROK!-lenni... Én meg sok pénzt és toronyórát láncostól akarok! Nincs mit tenni, végignyújtózok a kanapén és közben soratom szerencsétlen magamat....

Hát nem tudom, most sírjak vagy nevessek ezen a kérdésen... igen, a válasz cinikus, ironikus, de csak szemléltetni akarom...

Talán el kellene gondolkozni mit is SZERETNÉL igazán, mi az, aminek az eléréséhez érzel kellő motiváciot, amiért hajlandó vagy tenni, sőt TENNI is AKARSZ! De miért is nincs ez így? :

Nem véletlenül vagy ennyire letargikus hangulatban, nem véletlenül nincsenek barátaid és programjaid! Amikor valakinek az életére ilyen mértékben kihatással van a lelki állapota, ott komoly dolgok lehetnek a háttérben és ez ugyanolyan betegség, mint amikor valakinek a teste betegszik meg! Ugyanúgy gyógyítani kell, azért, mert csak akkor élhet teljes életet.

Nagyon jót tennél magadnak, ha felkeresnél ezzel kapcsolatban egy pszichológust és helyére tennétek a dolgokat.

Egyetemen, hogy nem lehet valakinek barátja? Főiskolán éltem a legnagyobb társasági életet, pedig nem vagyok egy nagy barátkozós típus, de azt nem tudom elképzelni, hogy valakit egyetlen egy emberrel se fújjon össze a szél.

Egyébként agyfaxt kapok ezektől a nem tudok elmenni csak a gyári meló hasonlatoktól. Mi abban a szégyen? Szerintem nagyobb szégyen az, ha valaki hitelből vagy a szülein élősködik. :-) És ezt most nem úgy írtam, hogy én gyári melós lennék és frusztrálna a dolog, csak nem értem a mai fiatalok gondolkodását, de az önsajnáltatás az megy.