Miért kelt visszatetszést ha megmondja valaki a munkahelyén hogy kvázi hobbiból van ott? Nem a pénzért mert a férje eltartja?

Nem olvastam a válaszokat, így ha véletlenül ugyanazt írom, amit már más, akkor elnézést.

Én is ebben a helyzetben vagyok, mint a szóban forgó nő. Fontolgatom, hogy elmegyek valahova pár órában dolgozni, vagy elvégzek egy körmös tanfolyamot, és csak kicsiben csinálom, hogy valamit mégis dolgozzak. Nagyon szerencsés helyzet ez anyagi szempontból, viszont itthon a házimunka elvégzése után unatkozik az ember lánya, és ettől teljesen haszontalannak érzi magát.

Másoknak pedig nehéz megfelelni(ezért nem is kell). Ha nem mész el melózni, akkor élősködő vagy, akit a férje tart el. Ha elmész, akkor meg leginkább az irigység okozza a rosszallásukat, mert nem vagy rászorulva a melóra. Ha csak hobbiból mész el dolgozni, akkor rohadj meg, mert lehet, hogy elveszed mások elől a melót, esetleg nem panaszkodsz egész nap a munkáltatóra, a szar fizetésre, sőt, még talán lelkesebben is végzed a munkát, mint ők. Ismerős az mindenkinek, amikor valami csak azért nem megy úgy, mert kötelező, igaz? Viszont ha hobbiként fogod fel, akkor sokkal jobban esik csinálni. Szóval az nettó baromság, hogy ebben a helyzetben nem veszi komolyan a munkát.

Ez magyar sajátosság, a mások figyelése, és a jó sorsának hirtelen és heves megirigylése. Ráadásul az átlagember régebben jó étvággyal ette meg a propagandát, hogy mindenki egyenlő. Az, hogy a párttitkár A-s rendszámú fekete Volgával és sofőrrel ment vasárnap Siófokra, az a tény nem zavarta. Nyugaton az anyagi helyzet az csak egy változó. De mi sosem leszünk Nyugat.

Egyébként ott szokás ingyen is elmenni annak, aki megteheti, és ezzel nincs semmi baj - ott. Mondjuk beül a rendőrségi telefonközpontba, és akkor nem más tőkéjét növeli, hanem a közösségnek tesz jót.

Noha ma a "mások elől elveszed a munkát" már nem igazán jogos érzés, de két évtizedig azért nagyon kemény igazság volt.

Az, hogy az anyagi helyzet az garancia a jó munkavégzésre (vagy éppen az ellenkezőjére), az távolról sincs így. Én azt láttam, hogy személyes sérelmekből léptek ki, akik megtehették, amelyek bizony elég sokszor a vállalati érdekkel ellentétes saját érdekek nem teljesüléséből fakadtak. De én nem mondom azt, hogy ez általános, én csak 89 óta ugyanannál a nagy cégnél dolgoztam, akik ott gazdagok voltak, azok a vezetést, stb. unták meg, nem a kalóriafelhasználást.

De neked már van ok, hogy miért nem is kell elmenned munkába, ha csak az unatkozás a probléma. Megtanulhatsz magyarul, szépen, a nettó baromság helyett civilizált módon kifejezni a véleményedet.

# 8

Semmit nem szabok meg, ahogy nekem se szabjon meg senki semmit, de szomorú, ha valakinek be kell járnia egy munkahelyre mások parancsát végrehajtania, mert annyira nincs hobbija és annyira nem érdekli semmi, hogy otthon unatkozna.

Köszi, de én a saját magam vagy szerettem főztjét sokkal szívesebben eszem, mint géppel készítettet vagy vadidegenét.

Számomra élmény a főzés, csak általában nincs időm rá heti 42,5 óra munkahelyen rohadás és tanulás mellett.

És azért írok ilyen hangnemben, mert nagyon visszatetszőnek érzem, hogy csak az számít értékes embernek, ami munkahelyen dolgozik és az számít normálisnak, ha munkahelyen dolgozol...

Egyébként az unalom is fura dolog, az ember otthon unja a saját hobbijait és a sportot, de egy munkahelyen rohadva nem unja napi több órában, más utasítása szerint ugyanazt a tevékenységet végezni??

# 15 Hogy te milyen könnyen ítélkezel basszus.

Nem mindenkinek van olyan hobbija, amit minden nap minden unalmas órájában űzni tud, csak hogy valahogy elüsse az időt. Engem pl. teljesen hidegen hagy a kertészkedés, pedig bazinagy telkünk van, de jó az nekem befüvesítve. Főzni, sütni sem szeretek különösebben, heti 2-3 alkalommal legfeljebb.

Sok hobbim nincs, csak az olvasás, és a túrázás. Viszont a túrázás számomra csoportos tevékenység, és akikkel ezt űzni tudom, mind dolgozó emberek, nem érnek rá akármikor. Gyerekem nincs, így az itthoni munka sem túl sok, főként nem annyi, hogy minden nap lefoglaljon. Ezért fontolgatom, hogy dolgozok egy kicsit, vagy elvégzek egy tanfolyamot. Én ettől érezném magam jobban, te pedig az otthoni pepecseléstől. Nem vagyunk egyformák. De ahogy te le tudsz ilyesmi miatt nézni, hát az nem semmi! Visszataszító szokás, szokj le róla.

Jó neki. Én is találkoztam hasonlóval, habár ott a nőnek nem pénzes pasija volt, hanem ő azért dolgozott heti 2 napot, mert neki nem bejelentett munkából + szintén nem bejelentett albérletek kiadásából származott bevétele, és nem akart lebukni a NAV előtt. Nem irigyeltem, jóban voltunk, ő is ugyanolyan keményen dolgozott, mint bárki más.

Én ezt a nőt sem irigyelném, habár ha én ha a helyében lennék, biztosan nem elégednék meg azzal, hogy a férjem eltart. Nem lehet egy házasságra alapozni az életet, ha nagy is a boldogság, ki tudja, mi lesz 5-10 év múlva? Ettől független is mindenkinek vannak álmai, céljai, a helyében én kihasználnám, hogy nem kell napi 8-10 órákat dolgoznom, és megtalálnám, kitanulnám azt a munkát, amit szeretnék csinálni.

"Bár engem is lenne aki eltart! Azt garantálhatom hogy én még 4 órában se járnék be sehova (pláne nem ide...)"

Csak hiszed, pár év után elunod az agyad. Én emiatt mondom mindig azt, hogy ha nyernék a lottón, akkor is dolgoznék...

A többiek irigyek, mert nem hobbiból vannak ott. Ez a rövid véleményem.

Az embereket általában taszítja, ha valaki jómódban él, és ezzel henceg.

Az is taszítja, ha azzal dicsekszik, mennyi pénzt tud elkölteni egy hétvége alatt, amíg másokat elhagy a férjük, egyedül nevelnek 3 gyereket, kell a pénz a számlákra, meg a gyereknek új gatyára.

Szintén visszatetsző, amikor valaki a négy órás munkája fárasztó mivoltára hivatkozik, míg más 12 órát vállal, hogy elég pénzt keressen.

Ez az, amit köznyelven, kicsit leegyszerűsítve a problémát irigységnek nevezünk, de természetesen okolhatjuk a kormányt, Sorost, a migráncsokat, vagy hajlamtól függően bárkit is.

Azonban vannak a gyűlölség mellett egyéb problémák is ezzel.

Vajon ha ott van, holott nem a pénzért csinálja, és a férje annyira jól keres, valóban jó szakember-e az illető, vagy csak a férje nyomta be oda protekcióval,

és elvette az állást valaki elől, aki valóban rászorult volna, esetleg jobban végzi a munkát?

Vajon személyiségét tekintve milyen ember az, aki tudván tudja, mások güriznek, ő pedig felvág a kényelmes életével?

Vajon biztos, hogy 100%-os energiabedobással és lelkiismeretességgel végzi-e a munkát egy olyan ember, akit nem nyomaszt a kirúgás gondolata, vagy csak a "neki minden mindegy" mentalitás határozza meg a munkavégzést? Lehet-e arra építeni, amit ő elvégzett, vagy össze fog omlani, mint a kártyavár, és még a végén mást tesznek felelőssé amiatt, ami neki mindegy volt?

A harmadik gondolatom ezzel kapcsolatosan az, ami egy kicsit engem is érint: meglehet, az illető hölgy (akit én nem ismerek) a fent felsorolt indokoktól függetlenül pusztán rosszul kommunikál, és nem lát bele a kisemberek életébe, de elképzelhető, hogy hivatásból dolgozik.

Mert szeret dolgozni, hasznosnak érezni magát, segíteni másokon, és (gondoljanak bármit róla) precízen, megbízhatóan, lelkiismeretesen, sőt mitöbb, horribile dictu! szeretettel végzi a munkáját, amivel igenis hozzáteszi a magáét a világ alakításához.

Ez esetben viszont nagyon rosszul fogalmaz a munkatársai felé, és neked, aki elfogadod őt bárhogyan is, neked baráti kötelességed jóindulatúan elmagyarázni neki, mennyire félreérthető, mivel a hivatásból végzett munka sokkal több, mint hobbi, hanem elkötelezettség, és ér annyit, mint azé, aki csak a pénzért csinálja.

Én pl. mindig azt szoktam mondani (kicsit gunyorosan viccelve) a munkahelyemen, hogy hivatásból, szereteből dolgozom, de azért a számlákat is ki kell fizetni valamiből.