Kezdőoldal » Emberek » Társasági élet » Ez lenne Avramlatosca igazi énje?

Ez lenne Avramlatosca igazi énje?

Figyelt kérdés

Három héttel ezelőtt kitett egy képet Instára, ahol (már megint) a gyerekét tette ki. Már rengetegszer csinálta ezt és én ekkor úgy döntöttem, hogy írok a kommentek közé, hogy azért egy picit visszalehetne fogni ezt a sok gyerek képet, hiszen mégis csak egy alig 2 hónapos csecsemőről beszélünk. Nem megalázó stílusba tettem, hanem mint egy barátnő, aki segíteni szeretne neki. Persze, jött is pár komment Avram csicskás//tól, és én védekeztem. Aztán megjött a nagy Ő, és elkezdett minden zagyvaságot összehordani, hogy én azt akarom beadni másoknak, hogy ő kínozza a gyerekét.


Egy idő után fogtam és letiltottam, mert elegem lett ebből a proli p///ából. Most meg három hét után visszanézzek, hogy lenyugodtak-e már a kedélyek, de még mindig írnak nekem és a kommentszekcióban tárgyalják meg, hogy én egy idióta vagyok.


Bocsánat, hogy egy kicsit pikánsan fogalmaztam, de velem eddig ilyen még nem történt és nagyon felhúzott, pedig én csak jó szándékkal írtam azt, amit írtam. És az a helyzet, hogy én eddig Avramot egy jó humorérzékű nőnek tartottam, nem ilyennek... Úgy látszik, amíg mást kritizál, akkor minden rendben van, de ha más megszólja egy olyan dologért, amit BIZTOS, hogy nem jól csinál, akkor már elborul az agya... :/



2020. jún. 28. 09:55
1 2 3 4 5 6 7 8
 11/77 anonim ***** válasza:
69%
Nem értem miért foglalkozol ennyire vele? :D Ám, van abban valami, ha valaki nagyon irritál, vagy nem tetszik, magunkban lévő dolgot kell helyrerakni. Ez lehet "irigység" nem szeretem ezt a szót, de nem találok rá most jobbat, amit elfojtunk magunkban, tetszik a szabadsága, személyisége bármi, amit mi nem tudunk elérni, és így kommunikálom le. Van egy két diplomás barátnőm, akiről azt hittem, már eléggé tisztában van önmagával, és önkritikus.. aztán el kezdte a kurvákat szidni, amikor láttunk út mellett álldogálni, mikor autóztunk valamerre, és nem értettem, hogy miért szid valakit, akit igazán nem is ismer, és nem ismeri a hátterét. És persze kiderült, hogy a sex hiányzik nagyon-nagyon az életéből, mert mindig (róla tudni kell, hogy nagyon erős kolerikus, energikus személyiség, de gyerekkorában elnyomták a szülei, és gátlásos lett sex téren)valamilyen kis visszahúzódó pasikat fog ki, aztán elment egy buliba, és életében először elment egy akkor megismert pasival, így ezek után ő is kicsit szabadabban/egészségesebben ált a sex témához, és a kurvákat sem szidta már utána :)
2020. jún. 28. 11:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/77 anonim ***** válasza:
55%

Mi meg ötévesen kinőttük azt, hogy ha egy közszereplő csinál valamit az fikázzuk, de ha az ismerőseink csinálják meg ugyanazt, akkor odáig vagyunk.

A magyar emberek? :D szerinted csak a magyar gyerekek szarnak? Ha egy külföldinek szülsz, akkor az a gyerek majd szivárványt fog szarni, vagy mi? :D

2020. jún. 28. 11:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/77 A kérdező kommentje:

Mire lennék rá irigy? Hogy egy ribizli? Nem tökéletes az életem (meg senkinek sem), de neki semmi olyanja sem van, ami nekem nincs meg az életemben. Férfin kívül, de élem a szingli életem boldogan és kövéren (most nem vizuálisan értem a kövért).


12. Kérlek olvasd újra amit írtam, mert látom még nem tartasz ott, hogy tudj szöveget értelmezni... Nem a magyar gyerekekre gondoltam, hanem a felnőtteknél az a beképzelt és okoskodó viselkedés irritál. A világ 2 mindent jobban tudó országa vagyunk. Csak a románok szárnyalnak túl minket. :D


Amúgy nagyon nagy rendet kell tenni egyes embereknek a fejében, ha valaki normálisnak találja azt, hogy valaki a kölykét kiteszi internetre (SOKSZOR). És most mindenkire gondolok. Ezt a viselkedést MINDENKINÉL elítélem.

2020. jún. 28. 12:16
 14/77 anonim ***** válasza:
73%
Rettenetesen felhúztad magad, miközben mindenki nyugodt hangvételben válaszol neked :D Ugyanúgy vagy, mint a barátnőm, semmi önkritika. Nézd majd pár nap múlva, amikor lehiggadsz, hogy igazából miért is érdekel téged ennyire ez az Avram Latosca :D Ezeket nem gúnyból, vagy sértésből írom. Most a szégyenérzet dolgozik benned,de minden csoda három napig tart, ne szívd mellre, hogy leidiótázott. Nem itt kezdődnek a problémák.
2020. jún. 28. 12:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/77 anonim ***** válasza:
41%
Ó, hát innen fúj a szél... Te egyértelműen irigy vagy. Ahogyan próbálod magyarázni, hogy nem... az a tipikus szöveg, amit a mindenkire irigykedők szoktak nyomni, akik egész nap az instát nézegetik, és mások életével foglalkoznak, meg folyatják rá a nyálukat ahelyett, hogy a magukét rendezgetnék. Aztán amikor elegük lesz, elkezdik őket fikázni, hogy ezzel vigasztalják magukat. :D
2020. jún. 28. 12:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/77 anonim ***** válasza:
69%
Ahhoz képest, hogy eleged lett belőle, mennyit foglalkozol vele. Nekem időm nem lenne ennyit nyűglődni valami instaceleb vagy youtuber miatt.
2020. jún. 28. 12:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/77 A kérdező kommentje:
Én inkább már csak veletek és a jobbnál jobb válaszaitokkal foglalkozok, nem vele. És, ha ez valakit megnyugtat, igen, felhúztam magam. Felhúztam magam azon, hogy mennyi buta ember van, akik csak annyit tudnak kihányni magukból, hogy "ő élete, és ha egy rossz szót is mersz szólni, a kis kedvencemről fordulj fel" meg a nagy kedvenc "irigy vagy". Amúgy ezt az irigy vagy szöveget hagyjuk már, mert gusztustalan és szánalmas is. Ezt az esetek 80%-ban azok az emberek írják, akik nem tudnak gondolkozni... Mire lennék irigy? Van családom, munkahelyem, barátaim, egészséges vagyok. Mire legyek irigy? Mondjátok meg! Kíváncsi vagyok.
2020. jún. 28. 12:46
 18/77 anonim ***** válasza:
46%
Nem, tévedtem, tényleg idióta vagy, és sajnos menthetetlen. Igaza volt Avramnak. Pedig nem is követem. Semmi önkritika, nulla belátás. Szedjél hangyát kérdező :D
2020. jún. 28. 12:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/77 A kérdező kommentje:
Természetesen van önkritikám. De ha mondok párat akkor meg azzal jösztök, hogy
2020. jún. 28. 12:57
 20/77 A kérdező kommentje:
Nem tudtam befejezni: Hogy irigy vagyok. Azt meg nem akarom hallgatni.
2020. jún. 28. 12:58
1 2 3 4 5 6 7 8

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!