Kezdőoldal » Emberek » Társasági élet » Ez lenne Avramlatosca igazi énje?

Ez lenne Avramlatosca igazi énje?

Figyelt kérdés

Három héttel ezelőtt kitett egy képet Instára, ahol (már megint) a gyerekét tette ki. Már rengetegszer csinálta ezt és én ekkor úgy döntöttem, hogy írok a kommentek közé, hogy azért egy picit visszalehetne fogni ezt a sok gyerek képet, hiszen mégis csak egy alig 2 hónapos csecsemőről beszélünk. Nem megalázó stílusba tettem, hanem mint egy barátnő, aki segíteni szeretne neki. Persze, jött is pár komment Avram csicskás//tól, és én védekeztem. Aztán megjött a nagy Ő, és elkezdett minden zagyvaságot összehordani, hogy én azt akarom beadni másoknak, hogy ő kínozza a gyerekét.


Egy idő után fogtam és letiltottam, mert elegem lett ebből a proli p///ából. Most meg három hét után visszanézzek, hogy lenyugodtak-e már a kedélyek, de még mindig írnak nekem és a kommentszekcióban tárgyalják meg, hogy én egy idióta vagyok.


Bocsánat, hogy egy kicsit pikánsan fogalmaztam, de velem eddig ilyen még nem történt és nagyon felhúzott, pedig én csak jó szándékkal írtam azt, amit írtam. És az a helyzet, hogy én eddig Avramot egy jó humorérzékű nőnek tartottam, nem ilyennek... Úgy látszik, amíg mást kritizál, akkor minden rendben van, de ha más megszólja egy olyan dologért, amit BIZTOS, hogy nem jól csinál, akkor már elborul az agya... :/



2020. jún. 28. 09:55
1 2 3 4 5 6 7 8
 51/77 A kérdező kommentje:

Na, látom ennyire telik. Ennek a prolinak a videóját másolod be ide. Egy szó: szánalmas.


Tudjátok, édesapám sokszor mondta, hogy az emberek azokat az embereket követik (ő mint vezérre gondolt), akik okosabbak náluk (vagyis legalább ők így gondolják). Na, ez azt jelenti, hogy ti ennél a magamutogató ribizlinél butábbak vagytok. Amúgy én szíves örömest találkoznék vele és szembesíteném bizonyos dolgokkal (már van tapasztalatom ebből a szempontból). Egyedül itt TI keménykedtek. Próbáljátok beállítani, hogy én beteg vagyok, csak azért, mert szóltam pár rossz szót erről a hazug, kétszínű nőről. De amúgy, még mindig várom az okokat, hogy miért vagyok beteg. Eddig csak olyanokat mondtatok, amik butaságok. Jaj? Hogy idáig már nem juttok el? De lebetegezni másokat az könnyű. Gratula. Amúgy, ha lehetne egy kérésem a 40. ill. 48 válaszolóval ne bánjatok ilyen csúnyát, és mielőtt a piros gombra nyomtok, gondolkozzatok. Köszi.


Amúgy most a végén röhögtem el magam, hogy én belinkelek egy komoly, kutatói munkával alátámasztott cikket, ez meg egy eltorzult arcú, erőltetett poénnal rendelkező... izét. Ezt hadd ne kommenteljem, nem akarom megsérteni az illetőt, de megvan róla a SAJÁT véleményem. (mint ahogy Avramról is). :D

2020. jún. 30. 09:26
 52/77 anonim ***** válasza:
62%
Édesjóistenem, te még mindig itt tartasz? Azt hittem ez a kérdés rég meghalt, de te még mindig ezt nyomod. xD Jól felhúztad magad, nagyon érdekel téged ez a csaj, kb mintha körülötte forogna az életed. Én mindenhol követem, de fele ekkora szerepet nem játszik az életemben, meg szerintem semelyik rajongójának. Látszik, hogy teljesen a megszállottja lettél. Az irigység nagy úr. :))
2020. jún. 30. 10:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 53/77 A kérdező kommentje:
Még egy buta. Nem is mondok már semmit. Kb. 20x leírtam ugyanazt a dolgot. Még egyszer nem írom le. Én csak sajnállak titeket, hogy milyen átverhetőek és irdatlanul buták vagytok. Akinek nem inge, ne vegye magára, de ha mégis, jól fog állni. :D
2020. jún. 30. 10:34
 54/77 anonim ***** válasza:
36%
Ne etesd a trollokat 😉 ne ne ne
2020. jún. 30. 10:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 55/77 A kérdező kommentje:
Nem könnyű... Már elég régóta "foglalkozok" velük... :D
2020. jún. 30. 11:47
 56/77 anonim ***** válasza:
51%
atyafia, mi van itt.... Remélem soha nem fogok ott tartani, mint a kérdező. Kinek meg mit akarsz ennyire bizonygatni? Valami nagyon nem lehet rendben az életeddel, ha ennyire rákattantál erre.
2020. jún. 30. 12:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 57/77 A kérdező kommentje:
Már nem azért, de TI próbáltátok nekem beadni, hogy beteg vagyok. Nagyon buták lehettek, ha számotokra az a normális, ha egy nő részletesen elmagyarázza, hogyan szakadt szét a segge szülés közben. Nem kattantam rá, csak védekezek, illetve, próbálok egy kis észt verni a fejetekbe. Sajnálatos módon nem nagy sikerrel... :(
2020. jún. 30. 12:23
 58/77 anonim ***** válasza:
45%
Ez egy elmebeteg!
2020. jún. 30. 12:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 59/77 A kérdező kommentje:

Basszus ez egyre jobb!😂 De amúgy miért vagyok az? Vagy megint "csak úgy" oda írod, egy iciki picike magyarázat nélkül?


https://www.gyakorikerdesek.hu/szorakozas__sztarok-bulvar__1..


Amúgy, nem vagyok elmebeteg. Nem én vagyok az egyetlen aki így vélekedik Ms. Avramról.

2020. jún. 30. 12:30
 60/77 anonim ***** válasza:
48%
Tényleg nincs semmi más, ami érdekelne? Csak ez az egy youtuber? Nincs valami olyan hobbid amin nem húzod fel magad, és örömmel tölt el, és a fanyalgás helyett csinálhatnád? Ez egyrészről nagyon szomorú, másrészről meg ijesztően beteges.
2020. jún. 30. 13:42
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!