Kezdőoldal » Emberek » Társasági élet » Ez lenne Avramlatosca igazi énje?

Ez lenne Avramlatosca igazi énje?

Figyelt kérdés

Három héttel ezelőtt kitett egy képet Instára, ahol (már megint) a gyerekét tette ki. Már rengetegszer csinálta ezt és én ekkor úgy döntöttem, hogy írok a kommentek közé, hogy azért egy picit visszalehetne fogni ezt a sok gyerek képet, hiszen mégis csak egy alig 2 hónapos csecsemőről beszélünk. Nem megalázó stílusba tettem, hanem mint egy barátnő, aki segíteni szeretne neki. Persze, jött is pár komment Avram csicskás//tól, és én védekeztem. Aztán megjött a nagy Ő, és elkezdett minden zagyvaságot összehordani, hogy én azt akarom beadni másoknak, hogy ő kínozza a gyerekét.


Egy idő után fogtam és letiltottam, mert elegem lett ebből a proli p///ából. Most meg három hét után visszanézzek, hogy lenyugodtak-e már a kedélyek, de még mindig írnak nekem és a kommentszekcióban tárgyalják meg, hogy én egy idióta vagyok.


Bocsánat, hogy egy kicsit pikánsan fogalmaztam, de velem eddig ilyen még nem történt és nagyon felhúzott, pedig én csak jó szándékkal írtam azt, amit írtam. És az a helyzet, hogy én eddig Avramot egy jó humorérzékű nőnek tartottam, nem ilyennek... Úgy látszik, amíg mást kritizál, akkor minden rendben van, de ha más megszólja egy olyan dologért, amit BIZTOS, hogy nem jól csinál, akkor már elborul az agya... :/



2020. jún. 28. 09:55
1 2 3 4 5 6 7 8
 21/77 A kérdező kommentje:
Amúgy mit akarsz, hogy belássak? Komolyan! Tapsikoljak, hogy kiteszi a gyerek szarát? És még én vagyok az idióta? Ha a magyar emberek egy icike-picikét magukba néznének, a fél ország öngyilkos lenne a szégyentől.
2020. jún. 28. 13:02
 22/77 anonim ***** válasza:
47%

"Én inkább már csak veletek és a jobbnál jobb válaszaitokkal foglalkozok, nem vele."


Köszönöm, ez nagyon jó érzés. Szeretem, ha foglalkoznak velem. :)

2020. jún. 28. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/77 A kérdező kommentje:
Awwww- Én mindenkit szeretek! Persze csak azt, aki kiérdemli!💕
2020. jún. 28. 13:31
 24/77 anonim ***** válasza:
71%

De mi bajod pont a magyar emberekkel? :D Te milyen nemzetiségű vagy? Miért nem mész akkor külföldre, ha ennyire a magyarokkal van bajod? Vagy miért nem egy külföldi oldalon fröcsögsz akkor?

Menj a twitterre, redditre, tumblr-re, ott alig van magyar. Vagy ott majd valami más érved lesz, hogy ki miért hülye? :D

2020. jún. 28. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/77 A kérdező kommentje:

Vannak normális magyarok is, nem arról van szó. És már ki is költöztem külföldre. A bajom, a magyarok mentalitásával van. Mindig azt hiszik, hogy ők mindent mindenkinél jobban tudnak, aztán meg mikor valaki megmondja nekik, hogy nincs igazuk máris : "irigy vagy", "ha nem tetszik menj el" stb. Biztos sokan ismeritek. Komolyan! Egy hentai kulturáltabb mint a magyar FB.


És ha valaki engem leidiótáz, akkor nekem miért kéne visszafognom magam? Persze, tudom, hogy az jobb lenne, ha nem válaszolnák, de egyesek annyira bután állnak hozzá egyes dolgokhoz, hogy az elképesztő... Akinek nem inge ne vegye magára...

2020. jún. 28. 14:08
 26/77 anonim ***** válasza:
75%
Csak nem te vagy az egyik máltai üzletasszony? A stílusod nagyon hasonló. xD
2020. jún. 28. 14:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/77 A kérdező kommentje:
Jaj! Neee! Gondoltam, hogy valaki összefog vele hasonlítani! De, képzeld el, egyetemista vagyok a Cambridge egyetemen (csak még dolgozok is mellette), egy picit még céltalan is vagy, de nem vagyok , egy elkényeztette kölyök. :D
2020. jún. 28. 15:17
 28/77 anonim ***** válasza:
68%
Te a lelkipásztornő lánya vagy Kérdező?
2020. jún. 28. 15:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/77 A kérdező kommentje:
Mi van? Hogy jön ez ide? Nincs túl nagy kapcsolatom az egyházzal amúgy...
2020. jún. 28. 15:40
 30/77 anonim ***** válasza:
80%
Hát, akkor, HA NEM INGED..... :DD
2020. jún. 28. 15:52
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!