Pusztán meditáció gyakorlásával el lehet-e érni a megvilágosodást, úgy hogy a külvilágban nem oldjuk meg a problémákat?

#37

Úgy érted egyszerűen a nem cselekvést folytatod nem?

Ha a cselekvés nélküli cselekvésnél tartanál már, akkor ez a kérdés nem nagyon született volna meg ezen az oldalon...

Hasonlóképp gondolkoztam én is nagyon sokáig. Bár én soha nem akartam beállni a sorba.

Azért is írom a cselekvés nélküli cselekvést, mert nagyon úgy néz ki, hogy számomra ez az út járható. (Egyébként szerintem mindenkinek)

5 éve, hogy elkezdtem gyakorolni. Sokáig elvonultan akartam élni, nem is akartam részt venni semmiben. Inkább a szerzetesi élet vonzott, de ahhoz nagyon nagy szerencse kell itt nálunk, hogy valakinek összejöjjön.

Így nagyon sokáig csak úgy voltam, úsztam az árral, de szenvedtem, mert annak ellenére, hogy semmit sem akartam csinálni, csak egész nap lótuszülésben nézni a falat. Sikerült is elérni azt a tudatállapotot, amikor békén hagynak a gondolatok. Ennek ellenére voltak kötelességeim, amik nyűgöt jelentettek számomra. Éppen azért mert nem én választottam őket, csinálni kellett. Gyűlöltem a világi életet, nem is volt semmiféle világi célom. Közben úgy alakult a sorsom, hogy találtam egy olyan tevékenységi kört amibe bele tudtam képzelni magam és szerencsére volt egy barátom, aki bár a világi kötelékektől nem akar elszakadni, kijelentette, hogy főnököt többé nem akar magának. Így eldöntöttük, hogy vállalkozni fogunk. Jelenleg alakulóban van ez a dolog. Közben sikerült megszerezni az alap dolgokat, amik kellenek, hogy érvényesülni tudjak a mindennapi életben (autó, ház). Pontosabban egy tanya ahol élek, itt nyugalom van és lehet építgetni az udvart, hogy idővel egy nagy zen kert legyen az egész. Párom nincsen, nem is kapkodok utána, úgy nem lehet megtalálni, csak nyitott szemmel járok. Feljönnek még a régi vágyak, amik anyagi dolgokkal kapcsolatosak, nem ítélem el ezeket, sőt megyek a célok után, de nem szakadok meg semmiért. Ha összejönnek, jó, ha nem, akkor úgy is. Nem nekem való a nyüzsgő nagyvárosi élet, de nem is tehetem meg azt amikor hideg van, hogy a szobában ücsörgök és meditálok. Nincs gombnyomásra meleg a szobában, ki kell menni a mínuszokban is, gyújtóst kell hasogatni, fát kell vágni és be kell gyújtani. De ez nem nyűg számomra, úgy érzem ez az élet rendje, végzem a dolgomat és minden alakul szépen a maga útján. Ha éhes vagyok, eszek, ha fáradt vagyok pihenek és nem társítok mindenhez gondolatokat amit csinálok (hogy nincs kedvem, vagy ez most felesleges, meg mást szeretnék csinálni).

Szóval nem lettem szerzetes, de nem is nyelt el a világi élet, nagyon szeretem azt ami most van, az anyagi javakat pedig birtoklom, de azok nem birtokolnak engem. A család kérdéssel én úgy vagyok, hogy szeretnék családot, de ha ez valamiért nem úgy alakul, akkor nagyon jól elvagyok a kutyámmal.

Bár ez tényleg attól függ, hogy milyen tudattal élünk. Mások szerint talán üres az életem, én úgy érzem, hogy szabad. Úgy érzem, hogy 3 éve például, hiába lettem volna ugyanebben a szituációban, nem töltött volna el megelégedettséggel.

Azért írtam neked mindezt le, hogy ne essél a szélsőségek csapdájába. Nagyon nagyon sokszor megfeledkeztem arról, hogy buddha megvilágosodását az arany középút felfedezése segítette elő. Ezt érdemes fejben tartanod, arany középút!

Különben érdemes a vágyak után menni, csak nem vakon.

Teljes mértékben átérzem a szenvedésed!

Nem az egó miatt vannak a problémák. A tudatlanság miatt.

Nem kell harcolni ezekkel. Magunkba kell nézni és egy nagyon mély tudati állapotból és nagyon magas szintű koncentráció által kell a karmikus láncolatokat megfigyelni, megérteni és elengedni. Nem szőni új karmát.

A régieket feloldani, újakat nem teremteni.

Gautama-ból kiindulva, azt értettem meg, hogy ő erre született.

Okkal született abba a családba, abba a gazdagságba.

Okkal volt elzárva a külvilágtól, elég sokáig.

Neki már nem volt sok feloldani való karmája.

Ezért is tudott megvilágosodni. Mert, amikor 29 évesen elhagyta a családját és a palotát, akkor már nem a hétköznapi tapasztalásnak szentelte magát, hiszen 29 éves koráig kiélte magát, végül továbblépve rajtuk, mert megvolt rá a lehetősége a jó karmájának köszönhetően, ami az előző, sok sok élet alatt gyűjtött össze és oldott fel.

Szóval 29 éves kora után, már csak az ember szenvedés egyik aspektusára koncentrált, az akkori korszellembe, társadalomba beleszületve.

Nem csak ő volt, aki kereste a megoldást, hiszen tanították egy páran.

Önmaga nem érte volna el a tejes megvilágosodást, ha nincsenek azok a szerzetesek, aszkéták, akik új impulzusokat adtak neki. Amiket végül meghaladott.

Szóval.

Pusztán meditáció gyakorlásával nem lehet elérni a teljes megvilágosodást.

Amit kint a nagyvilágban teremtettél karmát, azt, ott is kell feloldni, amikor visszatér hozzád a fizikai világban.

Mikor már kevés a feloldani való karma, akkor indul be egy megvilágosodási folyamat. Olyan állapotba eljutni, amiről fogalmunk sincs, ezt csak tanítóval lehet elérni.

A vége viszont csak egyedül érhető el.

Igaza lehet egy embernek, aki ezt írta nekem.

"Sem a hely, sem az idő nem alkalmas a megvilágosodásra."

Mondjuk valahol keleten, lehet.