Kezdőoldal » Ezotéria » Természetfeletti lények » Ki az, akinek kételkedik a...

Ki az, akinek kételkedik a szellemvilág létezésével kapcsolatban a történetünk elolvasása után?

Figyelt kérdés

3 évvel ezelőtt Szüleimnél töltöttünk egy hétvégét. Előzményként tudni kell, hogy Szüleim nem hisznek a szellemvilágban és az eseményt megelőző hónapban vásároltak egy antik hatású nagy tükröt a hálószobába, illetve egy kínai ébresztőórát, amit én állítottam be (nem az első ilyen óra volt). Bár ébresztőt nem tettem rá, minden nap 02.00 és 14.00-kor megszólalt (annak ellenére, hogy 24 órásra volt állítva).

Utólag tudtuk meg, hogy néha bekapcsolt magától a TV is, ami addig ment, amíg ki nem nyomták.

Ez volt eddig a hallomásból szerzett információ.

Azon a bizonyos hétvégén a "tükrös" hálóban aludtunk, amikor is felébredtem egy gépiesen csengő szóra, mely úgy hangzott, mintha egy mellettem álló ember súgta volna oda. Felültem az ágyból - az akkor még sötét szobában, majd átgondoltam a dolgot és kezdtem visszafeküdni, hogy biztos magamban beszéltem, vagy álmodtam. Ebben a pillanatban megszólalt Feleségem: - Te is hallottad? Megmondom őszintén, Férfi létemre a hideg futkosott a a hátamon.

Ezután feloltottam a lámpát, 02.00 volt és kiderült, hogy Feleségem ugyanazt a szót hallotta, amit én is.

A csavar a történetben: az a bizonyos szó egy név volt, méghozzá a családunkon belül nekem adott becenév, amiről még Feleségem sem tudott...

Megfogtuk a cuccainkat, átmentünk a másik szobába, reggel Édesanyám megdöbbenten vette észre, hogy nem vagyunk a hálóban. Mikor reggel elmeséltük a történetet, kinevettek minket, mint mindenki, aki hallotta.

Elég ha mi tudjuk, hogy ez nagyon is komoly volt - azóta sem aludtunk ott.



2012. febr. 22. 12:34
1 2 3 4
 21/40 yossarian44 ***** válasza:
100%

El nem tudod képzelni, hogy az éjszakai rettegés után rájössz, hogy az a hang, amitől a hideg kivert, na azt tényleg a szél csinálja. Igaz, ehhez nekem zseblámpás sétálgatás kellett a hideg esőben.


Egy lakótársam szabályos hörgéseket és vékony visítást hallott éjszakánként. Mondtam neki, hogy ha megint hallja jöjjön át a szobámba, mert valószínűleg én adom ki a hangot, ugyanis nagyon brutálisan horkolok. Nem vicc, tényleg a horkolásomat hallotta, és egy egész Amityville Horrort képzelt a hang köré a fejében.


A helyzet az, hogy a TV sok mindentől lehet szar, álmodban pedig előfordul, hogy felébredsz a saját hangodra - az asszony szintén. Az pedig kevéssé lenne meglepő, hogy egy családi becenevet idézel fel álmodban...

2012. febr. 22. 15:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/40 A kérdező kommentje:

Így van, a szkeptikust nem lehet meggyőzni, de nem is akarom. Mi tudjuk, hogy volt ott valami, vagy valaki.

Nem kell elhinnie, vagy hinnie benne senkinek, csak azt fogadjátok el, ha megtörténne veletek, soha többet nem tiltakoznátok a témától. :)

2012. febr. 22. 15:27
 23/40 yossarian44 ***** válasza:
95%

"Nem kell elhinnie, vagy hinnie benne senkinek, csak azt fogadjátok el, ha megtörténne veletek, soha többet nem tiltakoznátok a témától. :)"


Pont erről írtam az előbb. Az éjszakai rémületes hang, ami valamivel kapcsolatba hozható: ez MINDENKIVEL megtörténik. Csak nem mindenki rak mögé kísértetsztorit.


Én gyakorlatilag eddig minden lakásban, ahol laktam, átéltem ezt, és elég kitartó kereséssel megtaláltam az értelmes választ.


Egyik hang sem szellem volt.


Az, hogy ti egy éjszakán mit véltetek hallani, hát please, az tényleg a messziről jött emberé. Főleg, hogy egyetlen esetről van szó, az asszonnyal ki tudja mennyit raktatok utólag hozzá. Nem azt mondom, hogy fantáziáltátok az egészet, csak köztudott feature az emberi agyban, hogy utólag szétszínezi a sztorit.

2012. febr. 22. 15:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/40 A kérdező kommentje:
Tudod mi a durva? Hogy ezeket a dolgokat tudjuk, de akárhányszor átgondoltuk, hogy biztos csak túlgondoltuk ugyanarra jutottunk: nem. Egyszerűen tudjuk.
2012. febr. 22. 15:49
 25/40 Mirk ***** válasza:
Egyébként én is ébredtem már arra, hogy mondok valamit, ergó szerintem Te magad mondtad azt a becenevet kérdező.
2012. febr. 22. 16:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/40 yossarian44 ***** válasza:
96%

"Egyébként én is ébredtem már arra, hogy mondok valamit, ergó szerintem Te magad mondtad azt a becenevet kérdező."


Én is erre tippelek. Egyszer arra ébredtem, hogy mondok valamit az üres szobának. Valamit az almáspitéről.

2012. febr. 22. 17:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/40 anonim ***** válasza:
100%

A TV-s dolgot egy tapasztalt villanyszerelő el tudja magyarázni, hogy a TV miért kapcsol/t be magától. A hangról csak annyit, hogy okozhatta akármi, de itt ne a természetfeletti dolgokra gondolj, kérlek.


"Egy csomó dolog létezik a világban amit még nem bizonyítottak be tudományosan."


Aha, csak ez nem indok arra, hogy a természetfeletti dolgok létezésében higyjünk. Egy példa: régen nem tudták az emberek, hogy akinek rohamai voltak, azok betegek voltak. Ma már tudjuk, hogy rohamok, tudjuk az eredetét, természetét s a kezelés esetleg gyógyítási módját, s nem az ördög bújt beléjük.

2012. febr. 22. 18:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/40 anonim ***** válasza:
6%

Na, akkor azt mivel magyaráznák a szkeptikusok, hogy két szintén szkeptikus nő szeme láttára a nyugodt reggelizés közben egy belső ablakpárkányra fektetett kisebb tükör kb 3 métert repült a levegőben, aztán nagyot koppant a kövön, de semmi baja nem lett.Ebben az időpontban halt meg az egyik nő férje.Hogy a fenébe repülhet ilyen messzire egy lefektetett tükör, úgy hogy nincs huzat és nem megy el senki mellette?Szárnyat növeszt, vagy mi a f@sz?

Vagy mi lehet az oka, hogy egy hajnalon arra ébredek , hogy keresztapám zöld fénnyel körülvéve ül velem szemben a fotelben és másnap jött a hír, hogy meghalt?Még csak azzal sem lehet magyarázni, hogy sejtettem, megfog halni, ugyanis hirtelen halt meg, tehát a puszta fantáziám nem játszhatott ebben szerepet.Mesélhetnék még sok érdekes esetet, amit magam is átéltem, nincs okom kételkedni abban, hogy több dolog van a világon, mint amit ki tudunk számítani vagy kézzel megfogni.

Anyám meg például szkeptikus, gyerekkorában látott egy nagy, fénylő ,narancssárga gömböt végiglebegni a kerítés mellett és ő volt az egyik szemtanú, aki látta az említett tükröt elrepülni, mégis kételkedik a természetfeletti jelenségekben, szó szerint nem hisz a saját szemének.Furcsa dolog ez.



Kérdező, nyugodtan aludhattok abban a szobában, bajotok nem fog esni, viszont megtudnátok figyelni, történik-e mostanság is ott valami?Meg tudnátok figyelni, mi lehet a furcsaságok oka, szerintem érdemes lenne.

2012. febr. 22. 18:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/40 anonim ***** válasza:

# 22

Ilyen béna mesével biztos nem fogsz meggyőzni

2012. febr. 23. 07:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/40 anonim ***** válasza:

yossarian44-nak teljes mértékben igaza van.


Az emberek legtöbbször az ostoba magyarázatok mellett döntenek, mert azt hiszik, hogy ha találta rá egy magyarázatot - jelen esetben természetfeletti erő, szellemek - akkor az az igazi magyarázat és az ok. Plusz, ahogy mondta yossarian44, az emberek képesek hozzáadni és elvenni dolgokat a történetekhez, öntudatlanul (is).

2012. febr. 23. 12:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!