Az emberek észérvek alapján válsztanak társat?

Is-is.

Mondjuk én nem vagyok már húszéves, tehát van némi tapasztalatom arról, hogy milyen értékek azok, amik egy stabil párkapcsolatban fontosak.

Tehát: pl. racionálisan nem választanék tőlem nagyon eltérő intelligenciájú, érdeklődési körű, anyagi hátterű párt, mert tudom, hogy ezek konfliktusokat szülnek. Nem választanék olyat, akinek a személyiségjegyei alapján komoly gondok lehetnek (tehát pl. tudom róla, hogy függő, vagy hűtlen, stb.).

Szép dolog a szerelem, de a rózsaszín köd másfél-két év alatt elmúlik, és utána is együtt kell tudni élni a másikkal (már ha az ember komolyan tervez), és itt bizony nagyon is szerepet játszik a racionalitás.

Szóval: ha valakiről eleve tudom, hogy nem lenne megfelelő partner, akkor inkább nem is hagyom kialakulni az érzéseket.

Sajnos nem. Azt látom, hogy ha érdekli őket valami akkor ott a józan ész csődöt mond, hibákat elbagatellizálják és idealizálják, aki viszont nem érdekli őket azt a világért sem akarják tudomásul venni mennyire lenne szerethető. Részben hozzáállás kérdése a szerelem, részben kémia, részben önértékelés, plusz nagyon sok dolog együttese. Attól függ társszerelemről beszélünk vagy szenvedélyszerelemről.

Másik, hogy meg lehet basz.ni a szerelmet ha olyan a természete, hogy kiállhatatlan, rendmániás, vagy éppen lusta, szétszórt.

Hagyni kell az embereket a saját kárukon tanulni...

Ha még tud gondolkodni a másik akkor az nem szerelem, nem kérdés ilyenkor, hogy mit szeretnénk és nem mérlegelünk.