Néha olyan reménytelennek látom a dolgokat, csak én vagyok ilyen szerencsétlen?

Hát most hol is kezdjem... Hát kezdem ott, hogy nekem még nem volt barátnőm :( Pedig nem vagyok se csúnya se kövér, se szódásszemüveges kocka, se emo... Magamat így külsőre a "közép kategória" felső hányadába sorolnám. Próbálok mindenkivel kedves lenni, próbálok humorizálni, nem vagyok emberevő meg hasonlók, de ez mostanában egyre kevésbé megy. Komolyan mondom a tizenévesek már a mittom hanyadik numerán vannak túl, én meg egy rendes aranyos szerető barátnőt nem tudok találni, pedig nem nagyok az igényeim elhihetitek. Nem mintha irigyelném őket, inkább csak sajnálni tudom. De azért elég rossz érzés napról napra minden reggel felkelni, hogy tudod nem sok mindenkinek hiányoznál, ha hirtelen nem lennél. Miért, miért nem kapok egy ilyen kis esélyt akárkitől is? Ráadásul azt se lehet rám mondani, hogy műveletlen bunkó vagyok, ha fősulira járok, azért akad valami sütni valóm.Egy jó szó nem sok annyit nem kaptam még életemben, nagyon rossz érzés. Most van egy lány, beszélünk már egy ideje, de nem tudom eldönteni, csak húzza az agyam, játszik a fejemmel, vagy esetleg tényleg lehetne valami, olyan kétértelmű. Ráadásul néha olyat mond amitől a víz is kiver. Ismerősöm szerint lenne esélyem, de annyira érzem, hogy ugyanúgy járok, mint általában... sehogy, és jön a pofára esés. Kezdem elveszíteni a reményt, és ez nagyon rossz érzés. (ez a szöveg elég emora sikeredett, de a látszat csal... néha rámjön ez a hülye érzés, magány:()

19F