Mi lehet az oka annak, hogy egy fiatal nő nem akar megfelelni a mai nőideálnak?

Én ilyen voltam + részben vagyok még.

Talán azért lett így, mert öcsém van, plusz a lakótelepi játszótéren én voltam a az egyetlen lány, fiúkkal nőttem fel, fociztam, bunkiztam, videojátékoztam. A lányos ruhákat kényelmetlennek tartottam és máig elsősorban az érdekel egy ruhánál, hogy kényelmes-e.

Ha nem munkához öltözöm, akkor zsebes gatyát hordok és kapucnis pulcsit. Most már szeretem, ha esetleg csinos is (pl. apró virágminták vagy rózsaszín jöhet) -- na de ha kényelmetlen, akkor kell a fenének.

Pár évig barátnők hatására próbálkoztam sminkeléssel, divattal, fodrásszal, szolival, ékszerekkel stb stb, de arra jutottam, hogy nekem ez tök sok unalmas macera, a sminknél folyton féltem, hogy elkenődik, nem tudtam benne szabadon élni, feszült a bőröm, az alapozótól csak még több pattanás lett, mikor viszont elhagytam, lassan letisztult a bőröm...

Ékszereknél dettó, folyton éreztem, hogy valahol nyom valami, ujjamon, fülemben, stb.. Egyetlen kivétel a karóra, na de az praktikus.

Szóval hagytam az egészet a francba.

Próbáltam, nekem nem jön be, kényelmetlen, nem önazonos, nem tudok az ilyen külsőségekben szabadon létezni, kb mintha fűző szorítana.

A szüleim sem erőltették soha ezeket a női szerepeket, és a saját anyám (bár ő meg csakis szoknyát hord, nadrágot soha) nagyon erős, határozott egyéniség, művelt, sokat olvasott, akivel imádok beszélgetni.

De heteroszexuális vagyok, sőt, férjnél vagyok, akit nem érdekel, sminkelek-e vagy hogy öltözök. Sőt, nem szereti, ha valakinek túl "művi" a kinézete, pl. nem bírja a festett hajat. (talán nem kell mondanom, hogy sose festettem a hajamat sem)

Amúgy nem volt gondom a szokásom miatt párkapcsolat terén, mivel mindig jól szót értettem a fiúkkal, ezért mindig olyan párom volt, akivel egyben jó barátok is voltunk, egyenrangúak, és mindent meg tudtunk beszélni, meg sokat marhultunk. A házasságom is ilyen.

Nem is akartam volna másmilyen kapcsolatot, nem vágytam soha olyan pasira, akinek a külsőségek számítanak egy embernél, akár férfi a másik, akár nő...

Aranyos vagy, kérdező, szerintem egy nőnek sem esik rosszul, ha érdeklőnek iránta, szóval miért ne lehetne közeledni az ilyen stílusú nőkhöz? :)

De persze nem beszélhetek mindenki nevében. Ez az én szemszögem, hátha segített valamit.

És én nem vettem észre, hogy ennyire kevés fiús lány/nő lenne, de talán mert mikor lettek barátnőim, közülük sokan szintén ilyenek voltak.

Aki meg azt mondta, hogy az ilyen emberek igénytelenek, annak azt mondom erre: nekem az az igénytelen, aki koszos, ápolatlan.

Az, hogy én frissen mosott hajjal és tiszta, bár fiús ruhában megyek utcára, nem tesz igénytelenné.

Sőt, a hajam selymesebb és jobb állapotban van, mint azoknak, akik festetik és telekenik mindenféle kemikáliával.

És jól érzem így magam, és nincs igényem arra, hogy elleplezzem a külvilág elől, hogy van-e egy-két ráncom kialakulóban. (Van. De nem érdekel. Én nem hazudok, nem rejtegetem. Úgyis mind megöregszünk, de szerintem azt is lehet méltósággal.)

Én is ilyen vagyok, próbálok nőiesedni.Mindig megkapom, hogy biztos defektem van.

Nem szeretem a szűk ruhát, mert bámulnak, a magassarkú tönkre teszi a lábat. Bár szépnek tartanak, ezért sem értik az emberek.

Azért pottyanunk le erre a Földre, hogy önmagunk legyünk, jól érezzük magunk. Én így érzem jól magam, az egyszerűségben.26N

Én is ilyen vagyok. A smink szerintem hazugság, a lazább ruhák kényelmesebbek, és így nem kell reggelente órákig készülődnöm. Egy csomóan időt töltenek azzal, hogy olyan táskát találjanak, ami megy a ciőjükhöz, meg amúgy minden mindennel össze kell hogy passzoljon... Na az én időm ennél többet ér, meg őszintén szólva sosem akartam, hogy bárkinek a kinézetem miatt tettszek/legyek szimpatikus. Nem is tudom, valahogy mindig is az volt az érzésem, hogy aki hiú a külsejére, az inkább a belső tulajdonságaival nincs megelégedve, és ezzel kompenzálja.

A szüleim tini koromban rendszeresen beszóltak, hogy legyek nőiesebb, de azóta már megszokták. Meg amúgy az egyik legfőbb indokuk az volt, hogy így nem fogok tetszeni a fiúknak, ezzel pedig kénytelenek voltak leállni, amikor rájöttek, hogy sosem voltak problémáim e téren. :)

Amúgy nem vagyunk kevesen, csak kevésbé vagyunk feltűnőek. Én az egyetemen (fiús szak) elég sok ilyen lányt látok (már ahhoz képest amennyi lány odajár), csak egyik sem ilyen feltűnőbb helyeken - szóval ha valami rendezvény van, akkor ott inkább a szebben öltözködő csajok láthatóak. Szóval az is lehet, hogy nem a megfelelő helyen keresed őket.

Ja és egy kicsit azétrt megsértődtem, hogy neked egyből az jönne le hogy nem vagyok hetero. :P

Hát, azért nem kéne ilyen messzemenő következtetést levonni az öltözködésből, nagyon meglepődhetsz.Én például "divatosan" öltözködöm és nőiesen.Igen, fenékre simuló nadrág, a dekoltázst is szeretem, meg a sminket, hosszú hajat.De nem vagyok felszínes és üres.Sőt nagyon is romantikus, intellektuális, művelt, vidám.

Az a lány bizonyára úgy érzi jól magát, neki is megvan a maga stílusa.Nem nagyon ismerek ilyet.Bár van itt a szomszédságunkban egy fiús nő, neki még bajusza is van és nagyon mély a hangja.Nos, ő sem öltözik nőiesen.Melegítő van rajta mindig otthonkával.Hát hidd el, ilyet is nagyítóval kell még egyet keresni."szódásüveg" szemüvege van és láncdohányos.Bár pasija mindig akad.Áh, néha tényleg nem értem a férfiakat :(