Én vagyok a hülye, hogy félreértettem?

Isten - vagy ő maga, úgy döntött, hogy mégsem csukhatom be az ajtót, zárhatom le az egészet, és felejthetem őt el. Pár hete elkezdte hívogatni a főnökömet egy esetleges újabb közös munka miatt. Az esetleges tegnapra biztos lett, már az időpont is megvan, és ma megjött e-mailben a szerződések tervezete is. Az első pillanattól ahogy értesültem még a puhatolózásáról, úgy gondoltam az lenne a legjobb, ha valami módon kibújhatnék a dolog alól, csakhogy tartozok eggyel a főnöknek, és most akarja ezzel a melóval behajtani. Ma összekülönböztünk. Mondtam, hogy én nem akarom ezt a melót, akkor nekem nem jó, ő meg, hogy a pasi mondta, hogy többek között engem kifejezetten szeretne, ha résztvennék ebben az egészben, én meg mondtam, hogy nem érdekel, ő meg, hogy miattam márpedig nem fogja kockáztatni, hogy visszamondja az egészet. Elég csúnyán összevitatkoztunk, és eljöttem. Nem fogjátok kitalálni mi történt, egy bő óra múlva csörgött a telefonom. A férfi volt az. Megkérdezte mi a gond, a pénz, mert hajlandó akár többet is ajánlani, vagy hogy külföldi a meló, mert szállást is biztosít és még az utat és az útlevelet is hajlandó állni. Mondtam, hogy nem a pénz a gond. Kérdezte akkor mi, maga a munka? Hogy gondoljam át, mert ő csak és kizárólag miattam hívta fel a főnökömet, mert szeretne velem dolgozni. Azért hívta őt, hogy nekem ne legyen gondom ebből, de ha úgy szeretném, akkor visszavonja az ajánlatát, és csak velem szerződik egyedül. Azt mondtam, köszönöm az ajánlatot, de ezt még át kell gondoljam.

Azt mégsem mondhattam, hogy vele van a baj, azért, mert flörtölt velem! De azok után, hogy személyesen hívott fel, hogy hallottam a hangját, megtört bennem a jég. Úgy érzem muszáj igent mondanom, muszáj látnom őt. Másrészt meg pont ezért nem szabadna belemennem, mert nem vagyok közömbös iránta. Nem tudom mit tegyek.