Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Ti hogyan reagálnátok, ha egy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ti hogyan reagálnátok, ha egy ellenkező nemű barátotok pár pohár után azt mondaná, hogy szeret?

Figyelt kérdés

Tetszik, és nagyon kedvelem őt, de olyan értelemben még soha nem gondoltam rá, mert másba szerelmes. Azt hiszem. Nem mélyedtünk bele a szerelmi ügyeink kitárgyalásába soha, csak felszínesen érintettük egyszer a témát. Hülyéskedtünk, és olyasmit mondtam bírom a fejét, mert tényleg így van, bírom a csajt, mondtam neki jobb arc, mint elsőre gondoltam, ő meg közölte, hogy szeret engem. Szerintem barátként érthette, de azóta furcsán viselkedik, és feszült lett, mikor elnézést kértem az estéért (durván berúgtam, és haza kellett vinnie, amit eléggé szégyellek). Kérdezte ugye amit mondott nem lesz hatással a kapcsolatunkra, azt mondtam nem, és ezután ejtettük a témát.

Egészen ideges volt, furcsán méregetett, nem tudtam eldönteni fél, hogy szerelmi vallomásnak vettem, és rányomulok, vagy attól tart, hogy abszolút nem érdekel engem, és felsül. Nincs értelme faggatnom, mert mást szeret elvileg, de ma nagyon más volt, és aggódom. Hiába nyugtattam, végig úgy sasolt, mintha ki akarnám nyírni.


2017. jan. 7. 18:56
1 2 3
 21/23 anonim ***** válasza:

Olvastam este felkerestetek egymast nem veletlenul keresett ő is disco helyett inkabb veled akarta megbeszelni ez jo fontos vagy neki. Ha ennyire jól kijöttök el kéne mélyíteni a kapcsolatotokat. Írtad h miközbe veled van önfeledten érzi magat és nem gondol a volt pasijára. Szerintem ez épp elég ahoz hogy elcsavard a fejét.

Adrri vtam.

2017. jan. 8. 09:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/23 Költőnő? ***** válasza:
Igen, engedtem, hogy magadtól rágyere, mert kedves vagyok. *.*"
2017. jan. 8. 09:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/23 A kérdező kommentje:
Hát, lehetséges...
2017. jan. 10. 09:22
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!