Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Rossz ember vagyok, ha érzek...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Rossz ember vagyok, ha érzek némi elégtételt, amiért az exem azóta se talál magának senkit?

Figyelt kérdés

A volt barátommal 3 évet voltunk együtt, mikor dobott, mert én voltam neki mindenben az első, és ő nem akar egész életében csak 1 nővel lenni, és "nem tudja már garantálni, hogy nem fog megcsalni". Próbáltam megbeszélni, próbáltam javítani a kapcsolatunkon, de ő nem volt partner ebben, elzárkózott minden próbálkozásom elől és szakított.

Azóta 5 év telt el, nekem vőlegényem van és nagyon boldog kapcsolatom, ő meg azóta is egyedül van, egyszer fel tudott szedni valami csajt, aki pár hét után megcsalta és lepattintotta, de ennyi, ezen kívül még egy csók se.

Én ennek nem örülök konkrétan, de úgy érzem, teljesen rendjén van. Szakítás után kb egy év kihagyás után újra jóban vagyunk, néha beszélünk online és egy közös barátunknál relatíve gyakran összefutunk, sőt, mikor volt az a "barátnője", még négyesben is elmentünk bulizni, ők ketten és mi ketten a párommal. Ha úgy van, akkor igyekszek segíteni neki, ha fűz valami lányt.

Nem haragszom rá, meg semmi, de szerintem ez így teljesen igazságos helyzet, pontosan azt kapta, amit érdemelt - ami kicsit megijeszt, mert nem szoktam kárörvendő lenni.

Normális ezt érezni? Vagy emiatt gonosznak számítok? Baj szerintetek, hogy ezt érzem?


2018. jún. 4. 11:28
1 2 3
 1/24 anonim ***** válasza:
59%
aki velem szakít az szerintem is egyék meg a sivatagi hiénák de ez normális... az már kicsit gázabb hogy érdekel mi van vele és villogni próbálsz hogy vőlegényed van ha lszarod akkor mit érdekel
2018. jún. 4. 11:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/24 A kérdező kommentje:

#1

Olyan szempontból érdekel, hogy jóban vagyunk, és közös a baráti társaságunk.

A vőlegényem meg azért említettem, hogy ne az jöjjön le az olvasónak, hogy biztos csak én is egyedül kínlódok, ezért köpködök az exemre, vagy valami. :D

2018. jún. 4. 11:36
 3/24 anonim ***** válasza:
58%

Neked tényleg vőlegényed van?! De minek? Aki ennyit és ilyen szinten foglalkozik az exével, az vagy nem zárta még le az előző kapcsolatát, vagy nem kap meg mindent az újban.

De hogy a kérdéseidre is válaszoljak: igen, baj, hogy ezt érzed, és gonosz vagy, nem is kicsit. Csak mert a te lovad megdöglött (=téged kidobtak), dögöljön meg a szomszéd tehene is (=kínlódjon a volt pasid)?! Az meg hogy az új párod mellett ilyesmire fordítod az energiáidat, hát no comment.

2018. jún. 4. 11:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/24 anonim ***** válasza:
80%

A leírásod alapján nem tūnsz rossz embernek, fõleg mert legalább önkritikával is fordulsz magadfelé. Átérzem a helyzetet, voltam hasonlóban. A voltbarátom nagyon megbántott, ok nélkül bunkózott. Úgy voltam vele, hogy nekem ebbõl elég, nem hiányzik ez az életemben. Bár általában elszokott kapni a būntudat érzet, de arra gondoltam, hogy ha velem ilyen kiábrándítóan viselkedik (ok nélkül, én nem szolgáltam rá), akkor másokkal is biztosan és ez egyedül az õ problémája. Nem akartam kárörvendõ lenni, amikor a további párkapcsolati csalódásairól hallottam, de úgy voltam vele, hogy nem csodálom, hogy ennyire nem mūködnek a kapcsolatai, kb. ugyanabból az okból, amiért én is nagyon kiábrándítónak tartottam õt annak idején.


Nem kívánom neki azt, hogy örökre legyen egyedül, szó se róla. Inkább csak azt, hogy változzon meg, ne legyen gázos, különben ne csodálkozzon azon, hogy nem talál barátnõt. Amíg ugyanilyen, mint régen, addig megérdemli, hogy egyedül legyen:D Ha megembereli magát és máshogy is áll a kapcsolathoz, akkor meg a legjobbakat kívánom neki.

2018. jún. 4. 11:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/24 anonim ***** válasza:
86%
Nem vagy rossz ember, szerintem mindenki érezne ebben a helyzetben egy kis megelégedést, csak te legalább bevallod, nem hazudsz álszentül. Nincs ezzel gond, érthető
2018. jún. 4. 11:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/24 anonim ***** válasza:
#3 Szerintem a kérdezõnek nem “döglött meg a lova”. Ez így rossz analógia.
2018. jún. 4. 11:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/24 A kérdező kommentje:

#3

Milyen "energiaráfordítás" magadban gondolni x dolgot, ha mesélnek neked valamit? :D

"Aki ennyit és ilyen szinten foglalkozik az exével" Mennyit? Te nem találkozol/beszélgetsz senki mással a párodon kívül?

Szerintem kicsit félreértetted a kérdést. :D

Nem lógok az exemen állandóan, egyszerűen jóban maradtunk, mert emberileg nincs vele bajom, ráadásul van egy haveri társaságunk, ami már 10+ éve tök jól működik, miért kellene szétvernünk csak azért, mert párként nem passzoltunk? Hagytunk szünetet, hogy kiheverjük a dolgot, túllépjünk egymáson, és kész.

Azt meg nem kívánom neki, hogy "dögöljön meg az ő tehene is", akkor nem segítenék neki nőket fűzni.

Egyszerűen úgy érzem, "egye meg amit főzött", ennyi. Ő intézte el magának, így sajnálni nem igazán tudom.


#4

"Amíg ugyanilyen, mint régen, addig megérdemli, hogy egyedül legyen:D Ha megembereli magát és máshogy is áll a kapcsolathoz, akkor meg a legjobbakat kívánom neki."

Szívemből szóltál. :D

2018. jún. 4. 12:00
 8/24 anonim ***** válasza:
27%

Nem vagy "rossz ember", csak a sérült igazságérzetedből eredően ítélkezel.


Vizsgáld meg a reakciódat.


A káröröm az önmagunkkal való valamilyen elégedetlenségből, önértékelési problémából, kudarcélményből fakad.


"Ha nekem rossz, neki se legyen jó..."


Ez nyilvánvalóan nem egy építő jellegű, pozitív érzelmi működés.


Hogyan lehet feloldani?


Szeretettel és elfogadással, amit mindig magunkkal kell kezdenünk.


Az érzelmekről:


Van az egyensúlyi helyzet, realizált okok és okozatok, és vannak a pozitív-negatív végletek, amiken keresztül szemlélődve nincs realitás, csak zuhanás és emelkedés.

2018. jún. 4. 12:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/24 anonim ***** válasza:
30%
Szakíts meg minden kapcsolatot az exszel! Hidd el, ebből így baj lesz. Nem vagy túl az exeden. Pontosabban azon nem, hogy nem voltál neki elég jó. Mintha titkon azt várnád, hogy szerelmet valljon neked. Vajon mire menne, ha nem "segîtenél" neki, amikor fűz egy csajt? Lehet, hogy már házas lenne...
2018. jún. 4. 12:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/24 A kérdező kommentje:

#9

Te miről beszélsz? :DDD

2018. jún. 4. 12:38
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!