Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Ezek után a férfiak tényleg...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ezek után a férfiak tényleg tudnak csak barátként tekinteni egy nőre vagy van mögötte valamilyen hátsó szándék?

Figyelt kérdés

Randiztam egy férfivel, jól alakultak a dolgok, de hirtelen minden magyarázat nélkül (konkrétumot nem mondott, csak meg nem nevezett problémákra hivatkozott) felszívódott, hosszú hetekig nem beszéltünk. Most újra szoktunk beszélgetni, ő is keres, de konkrétan hogy mi történt korábban, arról nem volt szó. Pár naponta szoktunk beszélni és személyes találka is lebeg a levegőben, pl. közös sportolás, de az egész olyan baráti hangulatú, nem volt semelyikünk részéről sem szó arról, hogy újrakezdenénk, sőt a korábbiakat egyikünk sem hozta fel a békülésünk óta. Úgy csinálunk, mintha meg sem történt volna, úgy beszélgetünk, mintha régi jó barátok lennénk.

Úgy éreztem, lehet közrejátszott az eltűnésében (bár azt, hogy tényleg így volt-e, nem tudhatom), hogy kicsit sok voltam, túl gyakran kerestem, kezdeményeztem személyes találkozót, ezért most igyekszem tanulni belőle és visszafogni magam. Amikor több napig nem kerestem, végül ő írt rám, aminek nagyon örültem. Igyekszem laza lenni és elkerülni, hogy nekem kelljen kezdeményeznem találkát vagy közös programot.



Szeretném tudni, hogy vajon van-e még esély az újrakezdésre és úgy egyáltalán megbeszélni a történteket. Ezt ő a békülésünkkor mondta is, hogy szeretné, ha beszélgetnénk személyesen, de ő azóta ezt nem hozta fel, én pedig azért nem akartam rákérdezni, mert félek, hogy azzal esetleg a mostani viszonyunk is megromlik. Nekem még mindig jobb így, hogy barátok vagyunk, mint hogy teljesen elveszítsem. Bár őszintén szólva bennem még mindig él a remény, hogy egyszer újrakezdhetjük.


Szerintetek ha ezek után jóban maradt velem, keres időnként és közös sportprogramban is benne van, akkor lehet, hogy többként tekint rám, mint egy sima barát? Tudom, hogy a férfiak máshogy működnek, mint mi nők, de én már nem tudok tisztán látni ebben a helyzetben.


Illetve szerintetek hogyan viselkedjek vele, ha újra szeretném vele kezdeni? Vegyem a kezembe az irányítást vagy inkább várjak türelmesen?


25-30 körüliek vagyunk


2019. jan. 27. 20:33
1 2
 11/11 A kérdező kommentje:
Koszonom, aranyos vagy! :) Neked is sok sikert!
2019. jan. 28. 08:37
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!