Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Jelenthet valamit, ha egy nő...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Jelenthet valamit, ha egy nő rendszeresen a keresztnevemen szólít, és néha becézget is?

Figyelt kérdés
Egy olyan helyen játszódik a történet, ahol rendszeresen meg szoktam fordulni, és az egyik ott dolgozó, 30 körüli nő viselkedését próbálom értelmezni. Úgy látszik, szereti mondogatni a nevem, a múltkor kb. fél óra leforgása alatt vagy háromszor szólt úgy hozzám vagy kérdezett, hogy a keresztnevemet is belefoglalta a mondókájába, és régebben előfordult, hogy becézett is. Szoktunk viccelődni, néha próbálom őt kicsit "cukkolni" (egyszer fizetésnél majdnem elvitte a bankkártyámat, én meg közöltem vele, hogy így legalább elmondhatnám, hogy az összes pénzem elment a nőkre), vagy mondtam neki, hogy jobb napom lett volna, ha odaül mellém, és nevetett egy nagyot, szóval én azt veszem észre, hogy partner az ilyen viccelődésben. Ezzel kapcsolatban csak az érdekelne, hogy ez így a részéről mit jelenthet. Oké, hogy valószínűleg rokonszenves vagyok neki, mert érdeklődött is tőlem, hogy hol dolgozom, de ennél többet jelenthet-e a viselkedése? Nem nagyon esett még meg velem ilyesmi, és kíváncsi lennék, köszönöm a normális válaszokat.
2019. júl. 12. 21:31
 1/4 anonim ***** válasza:
100%
Biztos olvasta valahol, hogy javítja a kapcsolatot és könnyebb a másikat befolyásolni, ha többször kimondja a keresztnevet. Ez minden kezdő uzletkotoi könyvben benne van.
2019. júl. 12. 21:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:
De ez nem üzletkötős dolog, nem biztosítás vagy ilyesmi.
2019. júl. 12. 21:42
 3/4 anonim ***** válasza:
Szimpatikus vagy számára, ami talán később hozhat valami komolyabbat is akár, ha Te is úgy gondolod! :)
2019. júl. 12. 22:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
Szerintem szimpátia jele.
2019. júl. 12. 23:31
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!