Egyszerűen borzongok a párom gyerekétől. Hogyan tegyem túl magam ezen?

10 éves és már így? Kemény

Valóban jól elkényeztetették

Szerintem menj haza pihend ki és gondold át meddig bírod ezt

Kérdező, én tök megértem, hogy idegesít más gyereke, főleg ha egy sérült, elhanyagolt gyerekről van szó, aki mindenfélével kompenzál (a leírtak alapján erről van szó), ez egyáltalán nem a szerethető 10 éves kategória, ezzel totál egyetértek. Nyilván van baj ott a gyerek anyjával is, az apja is egy csomó mindent elrontott, plusz lassanként kamaszodik, igen, ez egy kemény szituáció, amin átlendülni nehéz és rengeteg elhivatottságot és időt és energiát és türelmet követel(ne). Nem vagy hibás, amiért ezt nem vállalod, és nem is kötelességed vállalni.

Ugyanakkor anyaként ennek tudatában is azt mondom, hogy ha esetleg egyszer olyan párom lenne, aki ilyen idegbeteg lenne a gyerekem jelenlététől, az ne legyen a párom. Senkitől sem várnám el, hogy pszichésen tönkremenjen abba, hogy nekem van egy gyerekem, akivel tartom a kapcsolatot és akit nem szeretnék magára hagyni. Akármilyen is az a gyerek, ő a párod gyereke, felelősséggel tartozik érte minimum 8, de ha esetleg tovább tanulna, még 13-15 évig simán, na meg ne felejtsük el, hogy élete végéig a gyereke lesz, támogatni és szeretni fogja (jó esetben). Ezt te tudtad, amikor belevágtál a kapcsolatba. Más gyerekét elfogadni akkor is nehéz, amikor egy étteremben hangoskodik mellettünk, nemhogy a családba befogadni, de amikor gyerekes férfival kezdesz, az bizony ilyen.

Hangsúlyozom: azzal nincs baj, hogy ezt érzed, azzal van baj, hogy ezt a gyerekre vetíted ki és nem megbeszéled a pároddal, hogy neked ez így nem megy és képtelen vagy elfogadni a gyerekét. Saját életet kéne építened, nem másé miatt stresszelni.

Azért elképesztőek vagytok ám... Fel sem merül senkiben, hogy a kislány esetleg tényleg lehet ennyi idősen miss pitcha? Persze, más kérdés, hogy ez a nevelés (nemnevelés) hatása, de akkor is..

Kérdező, hagyd el a párod, a gyerek mindig ott lesz, neked kel dobbantani, bármennyire is fáj. Ebből a menetből te vesztesen kerülhetsz csak ki, mert ha esetleg visszaállnál, akár értelmesen és kedvesen, mikor a gyerek jön a "te csak itt vendég vagy" dolgokkal, akkor meg az lenne itt az összes felzúdulónak a baja, hogy mit képzelsz te, hogy más gyerekét akarod "nevelni". Itt még kiállni sem tudsz magadért, ha az apjának jelzed, akkor is te lennél a gonosz mostoha, hogy hergeled az apját a gyerek ellen - még ha egyáltalán nem is ez a szándék.

Néhány válaszolóval egyetértek: én sem kezdenék gyerekes pasival. Egy kollégám próbálkozott nálam egy darabig, de még egy laza kapcsolat sem fért volna bele, mert van két hasonló korú gyereke (és mellé egy idióta exfelesége, legalábbis a pasi elmondása alapján, persze nem ismerem a másik oldalt, ki tudja, a nő miket tudna mesélni...). Nem mondtam meg neki, hogy ezért, egyszerűen csak visszautasítottam. Még saját gyereket sem biztos, hogy szeretnék, nem hogy a máséval szerencsétlenkedjek, és akármit csinálok, az rossz (kivéve ha földre szállt angyal gyerekekről van szó).

Egyébként viccesek vagytok, irigylésre méltó, hogy nem tudjátok elképzelni, hogy a gyerek a f.sz. Saját példám, nem vagyok rá büszke felnőtt fejjel, de emlékszem hogy fúrtuk a tesóimmal anyám és apám párjait is (megvoltak a módszereink, nem konfrontálódtunk telibe, illetve arra ügyeltünk, hogy a szüleink ne vegyék le a szitut, mert kaptunk volna azt hiszem), mert nem nyerték el a tetszésünket - felnőttként apám jelenlegi párjával nagyon jó kapcsolatot ápolok, de gyerekként valószínű őt is rühelltem volna.

Szóval kérdező, a saját testi, lelki egészséged érdekében én a szakítást javaslom.

49

Akkor ezek szerint te f.sz voltál gyerekkorodban?

Simán el tudom képzelni, igen, hogy ez a gyerek ilyen-olyan-amolyan és nehéz vele, stb. De azért vagyunk emberek, hogy normálisan tudjuk kifejezni magunkat. Talán f.sz egy olyan felnőtt ember, aki szándékosan bánt minket, de nem egy gyerek.