Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Ilyen helyzetben érdemes...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ilyen helyzetben érdemes küzdeni egy kapcsolatért vagy lépjek tovább?

Figyelt kérdés
Negyedik éve vagyunk együtt a párommal, én vagyok a nő. Nagyon szeretjük egymást, három évig minden "tökéletes" volt. Utána elkezdett motoszkálni bennem a gondolat, hogy mivel én egyedül élek egy viszonylag nagy lakásban, megkérdezem tőle, hogy van-e kedve hozzám költözni. Egy este feltettem neki a kérdést, hogy volna-e kedve picit túllépni a heti 3-4 együtt töltött estén és hozzám költözni. Az első reakció az volt, hogy neki ez így megfelel és hogy nem. Nem vitáztam, elfogadtam a válaszát, de természetesen utána folyamatosan ez foglalkoztatott és nem értettem, hogy ha feleségül akar venni és családot szeretne, akkor hogyan képzeli azt el összeköltözés nélkül. Egyre sűrűbben vitáztunk ezen, kértem hogy döntsön, mert nem vagyok már húsz éves, ha tényleg nem akar összeköltözni, akkor mondja meg őszintén, mert úgy korrekt. Fél éve ezen vitázunk, folyton azt mondja, hogy velem akar élni, de iszonyúan fél, mert még senkivel sem élt együtt, sőt még csak hosszabb kapcsolata sem volt előttem. Én ezt is megérteném, de sosem tud arra a kérdésemre válaszolni, hogy ha két ember igazán szereti egymást és a lehetőségek is adottak, akkor miért rekedtünk meg? Néha azt mondom neki, hogy úgy érzem, csak kifogásokat keres, de állítja, hogy nem. Semmilyen helyzetben nem szokott határozott lenni, folyton rám vár, de nekem pedig pont egy határozott, erős férfira van szükségem, aki tudja mit akar. Mivel alapvetően nem vagyok erőszakos típus és nem szeretek semmit sem ráerőltetni az emberekre, egy ideje azon gondolkodom, hogy inkább tovább lépek. Ezt a tudtára is hoztam és kikészült tőle. Nem érti, hogy miért akarom őt "eldobni", ő meg nem érti, hogy miért akadok ki azon, hogy nem élünk még együtt. Ha kívülállóként tekintek a kapcsolatomra, akkor egyértelműen érzem, hogy véget kéne vetnem a nyűglődésnek, de nagyon szeretem őt és nem akarom feladni. Viszont úgy gondolom, nem lenne feladatom küzdeni, hiszen mi értelme erőltetni valamit, amit a másik fél ennyire nem akar vagy fél tőle? Nem vagyok hisztis p*csa alkat, aki kierőszakol valamit, de fél éve őrlődöm és kikészít ez az állapot. Másnál is voltak/vannak ilyen nehézségek? Úgy érzem, ha eleve így indulunk neki a közös életnek, akkor később a nagyobb problémák még több nyűglődést fognak eredményezni :-(

2014. jan. 18. 10:55
1 2 3 4 5
 11/42 A kérdező kommentje:
Költőnő, köszönöm a válaszod, megfontolandó. Pontosan ezért nem akarok erőltetni semmit, nehogy aztán én legyek a házisárkány és évek múltán derüljön ki, hogy "én nem ilyen életet akartam" és akkor majd lelép.
2014. jan. 18. 11:17
 12/42 anonim ***** válasza:
100%

33 évesek vagytok. Ahogy lejön a kérdésedből, családot, gyereket szeretnél. Írhatják itt a huszonévesek, hogy várj még, de mire várj? Még plusz négy-öt évre, hogy majd akkor talán elszánja magát, aztán majd valamikor 40+ évesen talán a gyerekvállalásra is?

Ugyan, ugyan!

Jócskán felnőtt férfiról van szó, több év alatt egészséges, normális esetben el kell tudni dönteni, mit akar.

Arról van szó, hogy neki ez a helyzet pont megfelel, nem akar elköteleződni, valószínűleg örök gyerek típus.


Ha családot szeretnél, ne ilyen gondolkozású emberrel tervezd.

2014. jan. 18. 11:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/42 anonim ***** válasza:
0%
És ki garantálja azt, hogy ha otthagyod a jelenlegit egy összeköltözési vita miatt, majd kizárólag jobbakat fogsz találni? Senki. Annak nincs értelme, hogy otthagyom, aztán gyorsan megismerek valaki mást és gyorsan szülök neki, aztán koppanok, hogy hoppá, mégsem ő az aki kell. A jelenlegitől függetlenül mondom ezt. Abban egyetértek, hogy ha tényleg annyira éretlen, akkor nem valószínű, hogy jelenleg apává tudna válni, de én úgy érzem, hogy most bepánikoltál és rosszabbnak látod a dolgot, mint amilyen valójában. Nyilván Ti tudjátok, én csak ezt érzem. 23/F
2014. jan. 18. 11:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/42 Költőnő? ***** válasza:
100%
megértem, h úgy gondolod: egy új kapcsolat megint évekbe fog telleni. De csak EZ, ne tartson mellette. A másik az, h tételezzük fel, ennek (ne haragudj, én nem tudom férfiként kezelni az ilyen embert) szülsz egy gyereket. Szerinted a leendő gyermeked előtt milyen mintát tudna felmutatni? Egészségeset?
2014. jan. 18. 11:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/42 anonim ***** válasza:
100%

Nekem volt hasonló gondolkozású barátom, mi külön mentünk és képzeld, lassan 50 éves és még mindig az anyjával él.

Úgyhogy csak azt tudom tanácsolni, hogy ne tervezz vele családot.

2014. jan. 18. 11:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/42 A kérdező kommentje:

13#-as:


Ebben is van igazság és kicsit a tapasztalatból is beszélek, hiszen a jelenlegi kapcsolatom előtt volt egy nagyon hosszú kapcsolatom, az első nagy szerelem, ahol nem volt kérdés az együtt élés, mert folyton együtt akartunk lenni, igazi nagy szerelem volt. Máig vele lennék és már gyerekünk is lehetne, ha nem lett volna agresszív, de nem akartam kitenni a gyerekemet a folyamatos verésnek, ezért kiléptem a kapcsolatból. Nem könnyű egy olyan emberrel, akin a félelmet, a bizonytalanságot látom és közben érzem, hogy ha igazán komolyan gondolná velem, akkor nem hezitálna. Mindeközben pedig minden ismerősünk engem faggat, hogy ha ennyire szeretjük egymást, akkor miért élünk külön?

2014. jan. 18. 11:24
 17/42 A kérdező kommentje:

"Szerinted a leendő gyermeked előtt milyen mintát tudna felmutatni? Egészségeset?"


Nem tudom hogyan hatna rá, ha apává válna, de nem is akarok ezzel lutrizni, biztosra szeretnék menni, bár tudom, hogy sosem lehet teljesen biztos az ember semmiben.

2014. jan. 18. 11:26
 18/42 Költőnő? ***** válasza:
100%

#13. Négy év!!!

és könyörgöm, elvileg egy felnőtt férfi és szereti a kérdezőt!!!! Négy év után is fél egy összeköltözéstől??? Neeeeee....

2014. jan. 18. 11:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/42 anonim ***** válasza:
0%
Most komolyan, 3 év tökéletes kapcsolat, az utóbbi időben van egy vita és egyből dobja is el a párját? Hol éltek ti? Jellemző ez a mentalitás a nőkre, egy kicsit azért figyelembe vehetnéd a párod igényeit is, nem csak a sajátodét. És te mit adnál a gyermekednek? Ne küzdj a párodért, hanem 1 vita után dobd is ki? Megmondom őszintén, szerintem még te se gondolkodj itt gyerekvállalásban! 23/F
2014. jan. 18. 11:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/42 Költőnő? ***** válasza:
100%
figyelj, van aki fel tud nőni egy gyermekhez és ha véletlenül becsúszik: rendben. De úgy látom, Te nem akarod ezt a véletlenre bízni (én szerintem nagyon helyesen) és az a baj, h eleve rossz helyzetből indul. A gyerek meg sajnos vagy szerencsére nem egy olyan projekt h évek múlva vissza lehetne vonni. És a vér szerinti szülei is életük végéig azok lesznek. Remélem érted mire gondolok ezzel. Sok ilyennel foglalkoztam és sajnos ritkán ér jó véget :( Ez nem vélemény, hanem tapasztalat :(
2014. jan. 18. 11:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!