Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Ilyen helyzetben érdemes...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ilyen helyzetben érdemes küzdeni egy kapcsolatért vagy lépjek tovább?

Figyelt kérdés
Negyedik éve vagyunk együtt a párommal, én vagyok a nő. Nagyon szeretjük egymást, három évig minden "tökéletes" volt. Utána elkezdett motoszkálni bennem a gondolat, hogy mivel én egyedül élek egy viszonylag nagy lakásban, megkérdezem tőle, hogy van-e kedve hozzám költözni. Egy este feltettem neki a kérdést, hogy volna-e kedve picit túllépni a heti 3-4 együtt töltött estén és hozzám költözni. Az első reakció az volt, hogy neki ez így megfelel és hogy nem. Nem vitáztam, elfogadtam a válaszát, de természetesen utána folyamatosan ez foglalkoztatott és nem értettem, hogy ha feleségül akar venni és családot szeretne, akkor hogyan képzeli azt el összeköltözés nélkül. Egyre sűrűbben vitáztunk ezen, kértem hogy döntsön, mert nem vagyok már húsz éves, ha tényleg nem akar összeköltözni, akkor mondja meg őszintén, mert úgy korrekt. Fél éve ezen vitázunk, folyton azt mondja, hogy velem akar élni, de iszonyúan fél, mert még senkivel sem élt együtt, sőt még csak hosszabb kapcsolata sem volt előttem. Én ezt is megérteném, de sosem tud arra a kérdésemre válaszolni, hogy ha két ember igazán szereti egymást és a lehetőségek is adottak, akkor miért rekedtünk meg? Néha azt mondom neki, hogy úgy érzem, csak kifogásokat keres, de állítja, hogy nem. Semmilyen helyzetben nem szokott határozott lenni, folyton rám vár, de nekem pedig pont egy határozott, erős férfira van szükségem, aki tudja mit akar. Mivel alapvetően nem vagyok erőszakos típus és nem szeretek semmit sem ráerőltetni az emberekre, egy ideje azon gondolkodom, hogy inkább tovább lépek. Ezt a tudtára is hoztam és kikészült tőle. Nem érti, hogy miért akarom őt "eldobni", ő meg nem érti, hogy miért akadok ki azon, hogy nem élünk még együtt. Ha kívülállóként tekintek a kapcsolatomra, akkor egyértelműen érzem, hogy véget kéne vetnem a nyűglődésnek, de nagyon szeretem őt és nem akarom feladni. Viszont úgy gondolom, nem lenne feladatom küzdeni, hiszen mi értelme erőltetni valamit, amit a másik fél ennyire nem akar vagy fél tőle? Nem vagyok hisztis p*csa alkat, aki kierőszakol valamit, de fél éve őrlődöm és kikészít ez az állapot. Másnál is voltak/vannak ilyen nehézségek? Úgy érzem, ha eleve így indulunk neki a közös életnek, akkor később a nagyobb problémák még több nyűglődést fognak eredményezni :-(

2014. jan. 18. 10:55
1 2 3 4 5
 21/42 anonim ***** válasza:
0%
Én viszont csak annyit mondok, még beszélgessetek sokat erről és légy hidegfejű, fontold meg. Hidd el, a megfontoltságba még senki sem halt bele. Ha ezek után is úgy látod, hogy éretlen a dologhoz, akkor cselekedj, ahogy jónak látod. 23/F
2014. jan. 18. 11:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/42 A kérdező kommentje:

Nagyon köszönöm a válaszokat, ma este találkozunk, azt ígérte, hogy leülünk átbeszélni a dolgokat, nagyon remélem, hogy nem vita fog kerekedni belőle, hanem tényleg meg tudjuk beszélni mit szeretne a jövőben.


Még egyszer köszönöm, nagyon hasznos tanácsokat adtatok!

2014. jan. 18. 11:38
 23/42 anonim ***** válasza:
100%

33 éves vagy... Én 30 évesen kidobtam volna, hogyha nem akar összeköltözni velem 1 év után.


Ez egy önállótlan szerencsétlen ember, de ha neked erre van szükséged.. Én biztos nem gondolnám az első 3 évre, hogy tökéletes, de ha neked eddig nem volt igényed az összeköltözésre, akkor biztos az volt..


Hát ahogy érzed.


Én egyébként ultimátumot adnék neki. 1 hónap. 1 hónap alatt döntsön, hogy veled akarja-e leélni az életét, amivel az összeköltözés is együtt jár, de ha nem akarja az utóbbit, akkor felejtsen el téged.

2014. jan. 18. 11:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/42 anonim ***** válasza:
100%

Kérdező, furcsa az egész helyzet. Mindketten 30 éven felüli, felnőtt! emberek vagytok, és azért egy 3 éves kapcsolat, már nem kevés idő. Neked van egy viszonylag nagy, saját lakásod, ahol egyedül élsz.


Szerintem, ha egy kapcsolatban felnőtt fejjel 1-2 éven belül nincsen meg a közös élet vágya, ott sz*r van a palackban.


Ő nem akar veled élni, ennyi.


Sajnos, olyan embert szeretsz nagyon, aki nem ugyanazt akarja, amit te.


Én nem pazarolnám rá tovább az időmet, mert hiába szereted nagyon, ha nem érzed jól magad mellette, mert nem egyeznek a céljaitok.

2014. jan. 18. 11:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/42 Költőnő? ***** válasza:

majd ápdételj, mi volt! Érdekel.

(csaknelegyenigazam...)

2014. jan. 18. 11:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/42 anonim ***** válasza:
52%

ne várj rá tovább, lépj!

jól látod, fogytán már az időd ha babát akarsz.

keresgélj tovább, mert ő nem érett erre, már 4 évet pazaroltál rá, eltelik még 4 és lehet hogy már össze se jön a gyerek.

olyat keress, aki felnőtt, aki már az elején javasolja az összeköltözést, a közös életet!

senkire ne várj 1 évnél tovább! nekem ezt mondta a mamám, amelyik pasi 1 év után se tesz kijelentéseket, az nem is gondolja komolyan, nem érett rá. Annyi idő alatt már eldől, mi lesz a dologból.

ár nem vagy olyan fiatal, ezt jól látod, egy tizenéves még gondolkodhat 5 éveket,de neki nem is kell még hova sietni.

én is így vagyok, szerintem pont ezért hagyom el most a barátom, mert lassan 1 év és még mindig semmi az ő részéről.

én akarok babát és úgy vagyok vele, akkor is akarom, ha nem lesz apukája!

azért dolgozok most, minden pénzt félreteszek amíg anyuéknál lakok, hogy egyedül is tudjam nevelni.

Régen nem így gondolkodtam de látom, hogy nem tart ki mellettem pasi, nem gondolják komolyan, ha a legkisebb dolog nem tetszik lelépnek, nem lehet rájuk életet építeni.

az ember csak magára számíthat

viszont kiskorom óta egy baba az álmom és bennem őrületes nagy az ösztön, hogy legyen.

szóval szerintem én egyedül bevállalom.

23/L

2014. jan. 18. 11:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/42 Költőnő? ***** válasza:
azért én a helyedben elbeszélgetnék erről egy mentálhigiénés szakemberrel, mert ez sem épp egészséges hozzáállás. Egy gyermeknek kell mkét minta. Férfi, női. Kell értő, okos szeretet. Férfi, női.
2014. jan. 18. 11:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/42 anonim ***** válasza:
100%
Vagy keményíts be, vagy rakd ki. Kár továbbragozni.
2014. jan. 18. 12:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/42 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem a 66%-os válaszoló hozzáállása és véleménye pontosan megfelel a korának, egy 20-as évek elején járó fiatal srác általában így gondolkodik. Sőt, sokszor egy ennyi idős fiatal lány is (tudom, vannak persze kivételek).

De egy 33 éves férfi több éves kapcsolat után már nem szabadna, hogy ne tudjon leválni a szüleiről és önálló életet kezdeni a párjával, ha minden olyan jól működik.

Ilyenkor vagy az van, hogy valami mégsem működik olyan jól, mint ahogy a másik hiszi és vannak fenntartások, félelmek emiatt, vagy az, hogy az illető képtelen felnőni, felelősséget vállalni az életéért, "kirepülni a fészekből". Még az is játszhat, hogy mégsem akkora a szerelem.

El kell erről beszélgetni komolyan és döntésre jutni. Annak tényleg nincs értelme, hogy negyvenvalahány éves korodig arra várj, hogy vajon elszánja-e magát.

35/N

2014. jan. 18. 13:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/42 anonim ***** válasza:
15%
23/L Hát te nem vagy normális. Mi ez már, hogy: " Ha nem velem akarod leélni az életedet, és nem akarsz hozzám költözni nyomban, akkor elfelejthetsz!!" típusú felfogás? Úristen... Ne csodálkozzatok már, ha visszahőköl a pasi, könyörgöm! Én már nem is próbálok érvelni, mert ez kész, hogy egyesek így gondolkodnak, nem csodálom, hogy sok pasi inkább egyedül van, velem az élen. 23/F
2014. jan. 18. 13:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!