Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Szerintem a párom túlzottan...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintem a párom túlzottan anyagias. Van esély rá, hogy megváltozik?

Figyelt kérdés

Amikor összejöttünk (majdnem 4 éve) én 80 ezer forintot kerestem ő pedig 150-et, így akkor még tényleg nem volt mindegy, hogy mire költünk, a programjaink általában ingyenes, vagy nagyon olcsó dolgok voltak, és mindig feleztünk, mert akkor én még otthon laktam, és nem fizettem albérleti díjat, csak rezsit. Szerintem így érthetően teljesen korrekt volt, hogy a költségeink megoszlottak.

Azóta mindkettőnknek jóval többet fizető munkája lett, én 280at keresek ő pedig 400 fölött változóan (vannak ad-hoc munkái is, így nem állandó). Ő örökölt egy lakást, így a havi fix kiadásaink összesen nem érik el a 100 ezer ft-ot, úgyhogy lényegében mindkettőnknek rengeteg pénze marad.

Az én problémám az, hogy ha elmegyünk valahova, még így is görcsösen ragaszkodik a "felezzünk mindent" dologhoz. Remélem értitek, hogy nem az adott tételek zavarnak engem, hanem az elv. Elmegyünk moziba, akkor fele-fele. Ha elmegyünk pl teázni, akkor is fele-fele. Már azt is próbáltam, hogy én elhívom 1-2 dologra, és hátha akkor könnyebb neki, de nem, csak megköszönte, és legközelebb amikor mentünk, akkor fele-fele.

Ettől függetlenül ha kérem, hogy hozzon valami szendvicsnek valót, akkor képes és mondjuk bevásárol egy hétre előre tízezer forint értékben és nem is nagyon érdekli. Tehát szerintem őt sem a pénz zavarja, csak valahogy a programoknál annyira rögzült benne, hogy fele-fele, hogy nem tud leszokni erről. Nekem viszont jól esne, ha néha csak úgy magától felajánlaná hogy ezt az adott programot most ő állja, vagy néha meglepne bármivel magától, tényleg akármivel, hogy nézd, itt ez a csokor virág, megláttam és rád gondoltam. De így abszolút semmi. Pedig én szoktam neki hozni kis dolgokat, amiknek örül.


Nem rossz ember, ne értsetek félre, csak lassan már szeretnék megállapodni, és nekem a családalapítás valahogy olyan furcsán összeegyeztethető ezekkel a felezős megoldásokkal, annak tükrében, hogy egyébként nincsen anyagi problémánk. Szerintetek van esély rá, hogy megváltozzon? Próbáltam beszélni vele erről, de valahogy nem értette mire gondolok.


2017. febr. 2. 09:51
1 2 3 4
 11/33 anonim ***** válasza:
94%

Értette ő, hogy mire gondolsz, csak nem akart őszinte lenni.

Azt ugye tudod, hogy a gyereket egy ilyen kapcsolatban magadnak szülöd? Szóval úgy kalkuláld a kiadásokat és a bevételeket, hogy ha van kedve, akkor felezi a költségeket, ha nincs, akkor nem.

Ahogy itt is leírta egy kedves válaszoló: ha nem lesz pénzed a pelenkára, majd mész vissza dolgozni, de a saját édes gyermekére nem hajlandó az ilyen egy fillérrel sem többet költeni, mint te.

Mivel neki a gyerek nem család, hanem kiadás és nyűg.


Elsőre én azt tisztáznám vele, főleg ennyi év után, hogy mik a hosszú távú tervei velem. Házasság nélkül eszembe se jutna gyereket vállalni vele, de lehet, hogy azzal együtt sem.

Szép dolog a szerelem, de ha állandó anyagi viták lesznek a szülés után, akkor sokáig nem lesztek együtt.

2017. febr. 2. 11:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/33 anonim ***** válasza:
93%

Nekem az a velemenyem, h keves penzzel is lehet vki nagyvonalu. Amikor az egyetemen eletem elso komoly kapcsolataban voltam, akkor o azt mondta nekem, h o addig szivesen fizet mindent, ha elmegyunk vhova, amig van mibol. Nyilvan ezt nem hasznaltam ki, m sosem szerettem, ha a ferfi fizet mindent. Itt a hangsuly a szandekon van.

Sosem szerettem a sz**rrago ferfiakat, ami - megegyzer mondom - nem azt jelenti szamomra, h a ferfi fizessen mindent, hanem legalabb mutasson hajlandosagot arra, h lovagias es nagyvonalu, hiszen ahogyan paran mondtak elottem is, ha esetleg csaladot alapitunk, akkor o lesz a csaladfenntarto, ha a no otthon marad a gyerekkel.

Egyszer volt egy pasim, aki pofatlanul sz**rrago volt, pedig tele volt penzzel. Hat, nem is tartott sokaig a dolog.

A mostani parommal nem nezzuk, h melyikunk fizet, ha elmegyunk vhova, m bar kulon szamlank van, de tudjuk, h a kotelezo kiadasokat nagyjabol egyenloen fedezzuk es vegulis egymasra koltunk. Bar, a parom kezdettol fogva nagyon nagyvonalu volt es mindig felajanlotta, h o fizet. Az mar mas kerdes, h en nem mindig fogadtam el.

Az utolso kerdesre a valasz az, h nem fog megvaltozni...sajnos

2017. febr. 2. 11:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/33 anonim ***** válasza:
94%

Nehogy gyereket szülj neki! Jézusom...

Ez a felezgetés addig téma, amíg járogattok, jól elvagytok együtt, kedvelitek egymást, de semmi komoly.

De most gondolj bele! Neki most van egy lakása amit örökölt, tehát neked ahhoz semmi közöd, soha nem is lesz. Viszont így, hogy van hol laknotok, gondolom nem idegeskedtek azon, hogy közös házat vegyetek. Így ha ő egyet gondol, akkor te mehetsz az utcára a gyerekeddel együtt. Megtakarításod nem lesz semmi, hisz elment a gyerekre. Közben csávó vígan éli világát.

Na hát ez rohadtul nem így működik! A pasiknak tudomásul kell venni, hogy ha gyereket akarnak, akkor pár évig rájuk fog hárulni nagyobb anyagi teher. De normáliséknál, egy jól működő kapcsolatban, ez egyszerűen nem gond.

Ülj le vele, komolyan beszéljétek át ezt a dolgot. Ne hagyd magad lekoptatni ilyen szar szöveggel, hogy nem érti. Értelmi fogyatékos, vagy mi?

Ha mégis úgy döntesz szülsz neki így, akkor annak tudatában tedd, hogy azt a gyereket egyedül vért izzadva fogod fölnevelni és bármikor utcára kerülhetsz.

2017. febr. 2. 11:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/33 anonim ***** válasza:
13%

Nekem ez annyira fura...


Csak a kérdező részéről ismerjük a történetet, de itt már egy-két komment kivételével már majdhogynem sárral dobálták a kérdező barátját.

Csak azért, mert úgy gondolja, hogy jobb, ha közösen fizetik a dolgaikat, amivel én egyébként teljesen egyetértek.


Én nem gondolnám, hogy sosem lepte még meg semmivel kérdezőt, hisz írta is, hogy, ha bevásárol, bőven bevásárol. Csak azért mert nem szórja a pénzt el, minden baromságra már sza.rágónak van bélyegezve.


A férfi oldaláról nem tudnunk semmit, hogy miként gondolja a továbbiakat, ha gyerek lesz,csak a kérdező elgondolását/képzelgéseit olvashattuk, mivel még le sem ült megbeszélni a párjával.


Csodálkozom, hogy miért van ennyi nőgyűlölő komment a gyakorin és miért viselkednek, így a férfiak a nőkkel.


Már kezdem megérteni... mihelyst, előkerül egy ilyen téma, vagy mert egy férfi kijelenti, hogy szeretne jó apa lenni már el van ásva, meg van bélyegezve.


Hölgyeim, illene egy kicsit magatokba is nézni nem?


28N

2017. febr. 2. 11:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/33 anonim ***** válasza:
94%
Nem! Nem illene magukba nézni! Amíg egy pasi bármikor lelécelhet a pár hónapos babája, vagy akár a terhes felesége/barátnője mellől, addig senki ne merészelje azt mondani, hogy nézzen magába az, aki anyagi biztonságban akar lenni, mielőtt terhes lenne! Mégis hogy a bús pitsába merjen valaki egy ekkora felelősséget (gyereket) vállalni egy olyannal, aki egy szaros mozira nem hívja meg?
2017. febr. 2. 11:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/33 anonim ***** válasza:
38%

#14


Hiába írsz itt ilyeneket, látod, aki már fele-fele arányban fizet mindent, az anyagiasnak van megbélyegezve.

2017. febr. 2. 11:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/33 anonim ***** válasza:
0%

Attól 15-ös, hogy mellőled leléceltek, nem kéne azt gondolni, hogy minden férfi, ilyen.


Másfelől, nem kéne úton-útfélen mindenkinek gyereket szülni. Ha meg szeretnél, akkor arra rakj el magadnak pénzt, ha ennyire megbízhatatlan gondolod a férfiakat.


Másfelől, ha már gyereket vállal az ember, illene olyan emberrel tennie, akiben tudja, hogy megbízhat és nem lépne le a gyerek mellől. (Ha a nő mellől lelép az más kérdés, mivel van ilyen, de, olyan férfit még nem láttam, aki ne gondoskodott volna a gyerekéről. Aki meg, olyan, hogy nem gondoskodik a gyerekről, annak nem kéne széttenni a lábakat hölgyek, vagy megfelelően védekezni.)


Továbbá, lehet félretenni a nőnek is pénzt. Pl. gyerekre, nyaralásra, szűkösebb időkre. De itt a gyakorin az az elv, és a legtöbb válaszban, azt olvasom, hogy hű meg há nem a pénz a fontos, egyenjogúság van, de ha a férj már nem tartja el a nőt, vagy nem elég ajándékot vesz neki, vagy nem nézi el a mindenféle hóbortját, akkor az szörnyű férj és kicsapongó.


Hogyne lenne az, ha cserébe csak morgást kap, meg a férjnek is takarítania kell meg etc, miközben a nők megtagadják a szexet a férfitől és csodálkoznak, hogy félrelépnek.


Ne játsszátok már ennyire a mártírt, nem csak a férfiak hibásak. Egy kapcsolat/házasság is 2!!! emberről szól. A gyerekvállalás is 2!!! emberről szól!


Kommunikáció meg egy kis gondolkodás kéne csak!

2017. febr. 2. 12:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/33 anonim ***** válasza:
100%

Én mindig azt mondom, hogy egy nő csak és kizárólag akkor vállaljon gyereket, ha azt egyedül is tisztességgel fel tudja nevelni, ha esetleg apuci a kórházból már az új pipihez megy haza. Ez sajnos manapság nem egy elrugaszkodott elképzelés. A fizetésed alapján neked ez nem gond, kérdés mennyi megtakarításod van, hogy azt az időt kihúzd, amíg visszamehetsz dolgozni. Ha úgy gondolod, hogy elég, akkor szüljél, lelked rajta.

De őszintén? Jó nagy barom lennél, ha megtennéd. Lehet én vagyok régimódi, vagy túlzottan romantikus, de nekem egy párkapcsolat arról szól, hogy együtt, egymást támogatva haladunk előre a közös céljaink felé. Nekem ebbe nem fér bele, hogy párszáz forintokon megy a huzavona. Persze tudom, hogy sok nő nem így van ezzel, én is sokszor hallgatom a sirámot azoktól a barátnőimtől, akik felcsináltatták magukat egy s_eggfejjel, aki aztán az első lehetőségnél le is fordult balra...

2017. febr. 2. 12:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/33 anonim ***** válasza:
100%

Jajj 17, kedves hogy így aggódsz értem, de nem kell. Két egyetemista lányom van és a férjemmel jól megvagyunk. Épp ezért írom amit írok. Mert tudom, hogy lehet ezt jól is csinálni, hogy hosszútávon működőképes legyen.

És valóban igazad van, nem kell minden jöttmentnek szülni. Ezért is mondtam a kérdezőnek, hogy alaposan gondolja át, mielőtt szül. De látom már nem bírsz mibe belekötni.

2017. febr. 2. 12:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/33 anonim ***** válasza:
0%

19-es, személy szerint nem beléd kötni akartam és másba se.


Hanem, az ellen akartam érvelni, hogy így ismeretlenül is elítéljünk egy, olyan férfit, aki szerintem nem is hibás a történetben.


Gratulálok a családodhoz és, hogy jól működik a házasságod, több ilyen kéne.


De, a te válaszodból is, azt a mérhetetlen férfi utálatot/hibáztatást olvastam ki, mint mostanság a legtöbbször itt válaszoló nőtől. Kb., hogy mindenben csak a férfi hibás, én ezzel nem értek egyet. (Nem feltétlenül csak erre a kérdésre utalok.)


Elnézést az offért és még egyszer tőled is 19, mert nem akartalak megsérteni csak a válaszodból, ezt olvastam ki, hogy elhagytak. De örülök, hogy nem így van. Kellemes délutánt!

2017. febr. 2. 12:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!