Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Hogy értessem meg anyámmal,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy értessem meg anyámmal, hogy esküvő után elköltözöm és pont!?

Figyelt kérdés

Egyke gyermekként nőttem fel, nem volt apám sem (nem is ismerem). Jelenleg együtt élünk a párom, édesanyám és én egy nagyobb lakásban relatív elszeparáltan, de akkor is együtt. Idén nyáron viszont össze fogunk házasodni és szeretnénk külön költözni. Eddig valahogy olyan egyértelmű volt a szituáció így, akkor is ha meg lett volna a lehetőség különköltözni. Édesanyám nem nagyon bírja az egyedüllétet, eddig volt kihez szólni, viszont ezután egyedül marad és ennek a gondolatát nem bírja elviselni. Olyan neki a különköltözés mintha legalább Amerikába költöznék. Én meg megfulladok ettől az egésztől. Nem lehet vele szépen leülni, megbeszélni, nem lehet kiabálva veszekedéssel sem. Egyszerűen annyiban hagyja, hogy “jól van persze ez csak természetes, hiszen házasok lesztek, stb.” A másik szavában meg, majd akkor költöztök el ha Ő(!) fent tudja magát tartani egyedül, mert hogy ő nem megy más nyakára, nem költözik össze senkivel, egyedül meg nem akar lenni, és hasonló ambivalens mondatok.

Nekem mostmár tényleg elegem van az egészből, és nem szeretném megutáltak a saját anyámat. A párommal gyűjtünk, hogy bőven elegendő pénzünk legyen és az anyagiak ne kerüljenek a kifogások listára.

Van még valaki akinek ennyire tapadósan ragaszkodó volt az anyja? Mit csináltatok? Hogyan közölték el HATÁSOSAN hogy ez lesz és pont? (Értelmes válaszokat szeretnék kapni, nem pedig kérdéseket, hogy miért nem költöztettek eddig el stb.)

Nagyon szépen köszönöm előre is.



2019. jan. 15. 10:21
1 2 3
 21/27 anonim ***** válasza:
100%

#2

Szerintem meg pont, hogy ne a közelébe költözzetek, mert akkor valószínűleg sűrűn meg fog titeket látogatni, akkor is, ha éppen nem kívánjátok. Nem véletlen a mondás, ne költözz az anyóshoz (anyukához) olyan közel, hogy papucsban át tudjon szaladni hozzátok. 😂

2019. jan. 15. 18:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/27 A kérdező kommentje:
Nem nem, néhány városnyira lennénk, még nincs fix, tervezgetünk, ahol a legjobb lesz, közelebb a munkához. Hozzánk csak ne akarjon senki papucskában átszaladgálni.
2019. jan. 15. 20:26
 23/27 anonim ***** válasza:
100%

"mert hogy ő nem megy más nyakára, nem költözik össze senkivel"

Ezt a mondatot visszadobni rá. Ugynis most a ti nyakatokon van, veletek költözött össze (illetve zsarolna bele éppen hogy maradjatok összeköltözve), és nyilván nem egy meghatározott időpontig hanem örökké ott tartana, mindig PONT most nem lenne alkalmas a költözés.

Sajnos úgy nem fog menni hogy édesanyádnak nem okozol fájdalmat, mert belelovalta magát előre hogy nélkületek nem tud majd magával mit kezdeni, úgyhogy a ragtapasz-módszert javaslom, ha gyorsan letéped, gyorsan túl vagytok a fájdalmon. Kitűzitek most, hogy az esküvő után X nappal költöztök, aznapra kihíjátok a költöztetőt, elköszöntök és becsukjátok magatok mögött az ajtót.

2019. jan. 15. 22:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/27 A kérdező kommentje:
Hát megpróbáljuk diszkréten szervezni. Nem kell mindenről tudnia. Mikor eleinte a nászútról beszéltünk még azt is ő szerette volna megmondani, hogy nekünk hova legyen kedvünk elmenni. “Ide azért ne mert szar a politikai helyzet, ott ez van amott meg az...” úgyhogy azóta erről is leálltunk.
2019. jan. 16. 12:01
 25/27 anonim ***** válasza:
100%
Tudom, hogy az anyád és szereted, ez természetes, de hányok az ilyen emberektől... Borzasztó.. Érzelmi zsarolás, lelki terror... Nem veszi észre, hogy a saját gyereke életét nehezíti meg. Ne forduljatok el tőle, de legyetek határozottak, ne engedjetek neki. Azt meg végképp ne hagyd, hogy a kapcsolatotokra negatív hatással legyen ez az egész.
2019. jan. 20. 19:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/27 A kérdező kommentje:

Most jelenleg abban a fázisban tartunk, hogy napközben mikor a munkámat végzem és neki is azt KÉNE, különféle vacak Facebook posztokat küldözget öreg nénik képével és olyan versekkel mellé, hogy én ne dobjam el őt mert éjszakákon át sírt értem, meg hasonlók... komolyan legalább mintha egy drogos alkoholista gyereket nevelt volna belőlem aki nem jár haza éjszakánként...

kezd elegem lenni. Baromira keressük a költözési lehetőségeket, de mivel az elkövetkezendő hónapokban kicsit megcsappan a bevételem, közben viszont őt is el kell tartanom nem tudom hogyan fogunk ebből kijönni.

2019. jan. 22. 10:25
 27/27 anonim ***** válasza:
100%

Jujj... Én ezt azért megbeszélném anyámmal négyszemközt, hogy ne égesse már magát és engem se a nyilvánosság előtt. Megértem, hogy nehéz neki, de ilyen dedós viselkedéssel csak ellöki jobban magától a fiát...

Megpróbálod ezt a FB dolgot vele megbeszélni?

2019. jan. 22. 16:19
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!