Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » Nem voltam/vagyok a házasság...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nem voltam/vagyok a házasság híve, de jegyben szívesen járnék. Más van így ezzel :D ?

Figyelt kérdés

Még a kapcsolatunk elején tisztáztuk, hogy igazából egyikőnk sem az esküvők híve. Én nem szeretem a nagy felhajtásokat, ha én vagyok a középpontban, illetve szerintem/szerintünk nem a papíron múlik, hogy szeretjük-e egymást.

Viszont jegyben járni olyan jó lenne, jól esne a szándék, meg egy néhány főből álló formai esküvőt minden felhajtás nélkül, magunk között még "kibírnék".

Régóta együtt vagyunk(5+), nagy szintlépés még nem volt, mert iskolásként jöttünk össze, nem rég költöztünk össze.

Néha már szóba jött ez a téma, de nem tudom, számíthatok-e még arra, hogy majd megkéri a kezem? Azt nem szeretném, ha csak azért tenné, mert én ezt akarom, úgy nem olyan.

Néha elgondolkodom, hogy régóta együtt vagyunk, ha akart volna, már megkért volna. Viszont ha onnan közelítem meg, hogy úgymond nem volt "mire", nem olyanok a körülmények még mindig, hogy már esküvőt tervezgessünk, akkor meg úgy vagyok vele, hogy ráér még, csak hát ki tudja, lesz-e benne ilyen szándék egyáltalán.

Szerintetek van ezen aggódni való, vagy ha végülis az évek alatt többször tisztáztuk, hogy nekünk nem ettől jó kapcsolat egy kapcsolat, csak én mégis elkezdtem erre vágyni, akkor ez nem jelenti azt, hogy nem akar elköteleződni, meg ilyesmi, ugye?


2020. nov. 18. 09:05
1 2 3
 11/24 anonim ***** válasza:
5öst nagyon adom!
2020. nov. 18. 13:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/24 anonim ***** válasza:
100%

De hiszen amiket leírtál, az nem a házasság ellen szól, hanem te lagzit nem akarsz. Mi egy péntek délután házasodtunk, öten voltunk összesen.

A barátod pedig azért nem/sem kér meg, mert megbeszéltétek, hogy nem akartok esküvőt. Ő honnan tudja, hogy valójában akarsz, ha nem mondod neki?

2020. nov. 18. 15:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/24 A kérdező kommentje:

Köszi a véleményeket.


Volt már róla szó, fel-fel hoztam többször is, hogy jól esne, de egyelőre nem érzékeltem rajta, hogy hajlana efelé.

Csak nem tudom, hogy azért, mert az előző szintet is nem rég léptük meg, vagy ő továbbra sem szeretne.

Nyilván ebből problémát nem fogok csinálni, nem ragaszkodom hozzá, csak jól esne.

2020. nov. 18. 16:26
 14/24 anonim ***** válasza:
100%
Nem fel-fel kéne hozni, hanem nyíltan beszélgetni róla. Pl. Kérdezd meg nyíltan, de nem számonkérően, hogy azért nem akarja, mert még csak most léptétek meg a következő szintet, vagy továbbra sem szeretne.
2020. nov. 18. 16:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/24 anonim ***** válasza:
79%
A rokonságomban van már 20 éve tartó jegyesség is, ez komoly.
2020. nov. 18. 17:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/24 anonim ***** válasza:
79%

"Ha most költöztetek össze, akkor innen indul az "együtt vagyunk", mert 5 év járogatás az ló**sz, nem kapcsolat."

Házaspárt is ismerek, akik nem élnek együtt. Nem mindenki a sablon szerint akarja élni az életét.

2020. nov. 19. 09:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/24 anonim ***** válasza:
26%

"házasok" de nem élnek együtt. LOL :D

Volt osztálytársam is így "házasodott". Meg is kérdeztem, hogy most akkor nem élnek együtt? Mire szégyenében letiltott.

2020. nov. 19. 09:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/24 anonim ***** válasza:
32%
16-os: Valóban, nem is kötelező a "sablon" szerint élni. Ha esetleg feltűnt, a kérdező viszont pontosan ezt szeretné: Most költöztek össze,és házasságot szeretne. Tehát az ő szempontjából irreleváns, hogy valaki más mennyire szabadon értelmezi a "jóban-rosszban, egészségben-betegségben" részt és esetleg csak a jóra és az egészségre szavaz belőle. Az ő problémája nem ezzel kapcsolatos. Hanem nagyon is azzal, hogyan vegye rá a másikat a "sablon" követésére.
2020. nov. 19. 09:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/24 A kérdező kommentje:

Szeretném megjegyezni, hogy az 5 év "járogatás" egy sértő rész volt számomra, de inkább nem kötöttem bele.

Én is úgy gondolom, hogy lehet teljesértékű egy kapcsolat attól, hogy nem minden este egymás mellett alszunk el, ettől függetlenül mindig rengeteg időt töltöttünk együtt, illetve sokat volt nálam.

Persze, ettől függetlenül vágytam az összeköltözésre, ő is, de ésszerű anyagi okok álltak a háttérben és én sosem csináltam problémát abból, hogy nem élünk együtt, annak ellenére sem, hogy ponr ezek miatt a bizonyos sablonok miatt, amikor új közegbe kerültem (munkahely), vagy új embereket ismertem, állandóan az a kérdés fogadott, hogy hogy lehet, hogy még nem élünk együtt?

Egyébként nem 5 éve vagyunk együtt, hanem több, ezért írtam, hogy 5+, a pontos számot az esetleges vagdalkozók miatt nem tettem közzé.

Igen, elkezdtem vágyni arra, hogy megkérje a kezem, jól esne, de szerintem ennek semmi köze ahhoz, hogy én sablonokat akarnék követni.

Engem az sem érdekelne, ha évekig jegyben járnánk, nekem a kezdeményezés esne jól, hogy szeretné egy magasabb szintre emelni ezzel a kapcsolatunkat.

A "fel-fel" hozás alatt, amikor ilyenekről beszéltünk, pont ilyen akadályokba ütköztem részéről, hogy őt valamiért érdeklik ezek a sablonok, amit valahol meg is értek, mert nekem is minden ismerősöm azt vallja, hogy eljegyzés után egy éven belül illik megházasodni, házasságban meg ugye akkor jöjjön a gyerek is.

Én ezt nem így gondolom, én szívesen járnék akár évekig is jegyben, meg a házasság sem jár nekem automatikusan gyereknemzéssel.

A későbbiekben majd szeretnék/szeretnénk, de előbb olyan körülményeket akarunk hozzá teremteni.

Úgyhogy nekem ezekről a sablonokról ez a véleményem. Valóban léteznek és akarva-akaratlanul befolyásolják az embert, de akkor minden élethelyzetre ráhúzhatnánk már a sablon kifejezést, mert attól, hogy minden kapcsolat más és más a maga módján, azért olyan sokféle végkifejlet nem létezik, szóval fölösleges ilyen kifejezésekkel dobálózni és degradálni másokat.

Persze elfogadom, mindenki a saját életét, döntéseit, kapcsolatát/kapcsolatait gondolja egyedinek és különlegesnek, elmásolhatatlannak, de ez baromira nem így van.

2020. nov. 19. 09:53
 20/24 anonim ***** válasza:
81%
Akkor mi is a problémád? Mi a kérdés, amire szeretnél választ kapni? A kiírt kérdésedre a válasz: Igen, minden bizonnyal más is van így ezzel. Más meg nem. És? Ezt kérdés nélkül is tudod. Mi a valós probléma? Akarsz házasodni? Igen. Ő megkérte a kezed? Nem. Mi a teendő? Beszélni vele erről. Ennyi.
2020. nov. 19. 10:00
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!