Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » Semmi sem jó, akkor mégis mit...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Semmi sem jó, akkor mégis mit tegyek ebben a helyzetben?

Figyelt kérdés
A barátommal 6 éve vagyok együtt, 1 éve élünk együtt. Bevallom, nem vagyok profi szakács, de könnyebb ételeket meg tudok csinálni, ezen kívül mostam, vasaltam, takarítottam, elláttam, úgy hogy mellette dolgozok is teljes állásban. Én már egyre stresszesebb vagyok, nagy rajtam a nyomás és úgy érzem, hogy ez már nem is párkapcsolat, hanem anya-és-kisfia kapcsolat. Emiatt sokat veszekedtünk, voltak nagyon csúnya esetek és olyankor mondta is, hogy ő nem fog engem így elvenni. Besokaltam. Most már csak a saját dolgaimat teszem rendbe, magamra főzök, nem takarítok. Megmondtam neki, hogy nem vagyok se az anyja, se a bejárónője, nekem semmi kötelességem utána takarítani. De ez sem vezet jóra, megint megkaptam, hogy "na ezért nem foglak én téged eljegyezni", pedig állítása szerint anno valamikor akart, bár én ennek semmi jelét nem láttam. Most akkor mégis mit akar?
2015. ápr. 3. 21:49
1 2 3
 11/23 anonim ***** válasza:
96%

""na ezért nem foglak én téged eljegyezni", pedig állítása szerint anno valamikor akart, bár én ennek semmi jelét nem láttam. Most akkor mégis mit akar?"


Rá akar venni, hogy dolgozz rá.

Azt gondolja, evvel a mondattal rávehet arra, hogy mégis dolgozz rá. És még csak meg sem ígérte, hoyg ha dolgozol rá, eljegyez. Ravasz!

2015. ápr. 3. 22:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/23 anonim ***** válasza:
89%
szerintem hatalmas nagy arca van a barátodnak.úgy gondolja vedd megtiszteltetésnek ,hogy eljegyez mintha ő ezzel szívességet tenne.pedig ezek szerint ő sem egy álompasi.mivel te is teljes állásban dolgozol egyenrangú felek vagytok.nem egy kitartott nő vagy ,hogy dirigálhasson.hülye ,nagyképű ember.
2015. ápr. 3. 22:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/23 anonim ***** válasza:
83%
Igen, szerintem is mézesmadzag a részéről ez az eljegyzés. Úgy tenni, mintha ezzel ő tenne szívességet neked, az is enyhén szólva pofátlanság.
2015. ápr. 3. 22:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/23 anonim ***** válasza:
37%

Az sem járja, hogy közös fedél alatt élők külön mossanak meg takarítsanak, meg főzzenek. Értelmes helyeken van valami munkamegosztás.

Ott rontottad el, hogy mostál takarítottál elláttad, hozzászoktattad egy állapothoz, amiből aztán visszatáncolni csak duzzogással lehet.


Persze ez csak sematikus tényállás, mert elég sokszor előkerül ez a téma nem csak itt, hanem az életben is, hogy puffog egyik másik fél, hogy ezt csinálja meg azt csinálja.


A te eseted más persze, de ettől függetlenül kár kincentizni ezeket a dolgokat, vásárlásnál pl. a férfi cipeli a 15 kilónyi szatyrot a nő a kis retiküljével battyog előtte, akkor jogos, ha hazaérnek, a nő nekiáll mosogatni addig a férfi ledöglik a kanapéra.

Vagy ha férfi furikázza a kis családot autóval ide oda, akkor sem cselédsors az, ha a nő meg néha nekiáll és egyedül kitakarítja a lakást.


Persze ha minden oké akkor ilyeneket meg sem kell említeni mert mindkét fél tisztában van vele, hogy mi az amit a másik megtesz, és mi az amit meg kell tennie neki, hogy értékelje a párja ténykedését vica versa.

2015. ápr. 3. 22:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/23 anonim ***** válasza:
88%
Tehát ha a férfi és nő mennek valahova, és a férfi vezet, az házimunka? :D
2015. ápr. 3. 23:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/23 anonim ***** válasza:
29%
Ja így fel kell osztani, hogy házimunka, kertimunka, barkácsmunka, kitudjamilyenmunka? Az más.
2015. ápr. 3. 23:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/23 anonim ***** válasza:
100%

"na ezért nem foglak én téged eljegyezni"


Nyugodtan megmondhatod neki, hogy az jó, mert legalább megkíméli magát egy visszautasítástól.


Én a helyedben lelépnék vagy kidobnám (lakásviszonyoknak megfelelően).

2015. ápr. 4. 03:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/23 anonim ***** válasza:
60%

Mindketten elég gyerekesek vagytok.

1. Ha rendszeresen a fejedhez vágja, hogy úgysem vesz el, akkor mi a fenének vagy még mindig ott? (Nem, nem feltétlenül arra gondolok, hogy muszáj házasodni, mert persze, nem, hanem arra, hogy ezt így a másik fejéhez vágni egyértelműen azt jelzi, hogy nagyon nem becsüli.

2. Te meg, ha együtt élsz valakivel, akkor elég kisstílű dolog csak magadra főzni, takarítani... "nekem semmi kötelességem utána takarítani" - ha a párodként tekintesz rá, akkor ez így azért nem igaz. Ezzel különben sem lehet problémákat megoldani, de erre már te is rájöttél.

Próbálj beszélni vele, ha nem megy, csomagolj!

2015. ápr. 4. 10:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/23 anonim ***** válasza:
Utolsó: szerintem ez már nem párkapcsolat, csak annak van címkézve. Az, hogy csak magára főz, a jéghegy csúcsa.
2015. ápr. 4. 14:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/23 anonim ***** válasza:
Na? Kidobtad?
2015. ápr. 6. 11:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!