Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » Nem tudom elfogadni, hogy nem...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nem tudom elfogadni, hogy nem én vagyok az első menyasszonya. Normális?

Figyelt kérdés
Már 4 hónapja voltunk együtt a pármmal, amikor véletlenül a jegyességre terelődött a téma és kénytelen volt elmondani, hogy előttem 5 évvel volt egy menyasszonya, de végül felbontották a jegyességet. Nagyon rosszul esett, hogy nem mondta el első perctől, amikor az előző kapcsolatainkról beszéltünk, de gondoltam majd csak feldolgozom. Mert ha tudom ezt a legelején, nem biztos, hogy belemegyek a kapcsolatba. Azt állította, hogy számára jelentéktelennek tűnt és majd tervezte elmondani... Ez már egy éve történt, de egyre inkább nyomaszt a gondolat. Tudom, hogy hülyeség, de egyszerűen nem tudom elfogadni, hogy sem a páromnak, sem a családjának, barátainak, rokonainak nem lesz ugyanolyan az élmény, mint az első. És így számomra sem. Mintha veszítene a várázsából, értékéből. Szeretem a páromat, de ezt nem tudtam elfogadni, mert nem erről álmodtam, haanem arról, hogy elsők lehetünk egymás számára és olyan különleges lesz, mert annak kell lennie. Viszont ilyen okból kifolyólag szakítani őrültség lenne, azt hiszem. Ti mit gondoltok?

2019. jan. 14. 23:29
1 2 3 4
 21/33 anonim ***** válasza:
83%

Még együtt töltött 3 év után is derülhet ki olyan, ami neki már nem számít, de te a fejedet fogod miatta. Ha nincs hatással a jelenre, akkor teljesen felesleges ezen kattogni és "úristen, nem én vagyok a nagy Ő, mert már volt valaki, akit annyira szeretett, hogy feleségül kérje". Arra gondolj, hogy nem vette el. Jelzem, még téged sem kért meg, ha jól értelmeztem, tehát okod sincs lesajnált, jelentéktelen második menyasszonynak érezned magad.

A férjem egy évet dorbézolással töltött, 2 hetente új csaj, szex és jöhetett a következő. Egyik se érte meg, hogy komolyan vegye. Aztán találkoztunk, és engem is elvitt a családjához. Ők pont úgy fogadtak, amitől te félsz. Átnéztek rajtam, még a nevem se akarták megjegyezni. Láttam tisztán, hogy arra számítanak, hogy eltűnök, mint a többi. Még 2 hónap múlva is csodálkoztak, hogy nem lettem lecserélve. Akkor összeköltöztünk, és nekik kellett 1 év, hogy megbarátkozzanak velem. Lassan jó kapcsolat alakult ki és imádják az unokájukat.

Az elején a kardomba kellett volna dőlnöm, mikor fél évvel a találkozásunk után megtudtam részleteket a párom csajozós dolgairól? Vagy mert nem rajongott értem azonnal a családja? Egyetlen dolog számított, mégpedig az, hogy miattam állt meg, és én lettem az utolsó csaja. Megállapodott, mert úgy érezte, velem akar maradni.

Ha érted is megéri a párodnak, akkor tégy egy szívességet neki és felejtsd el, mi volt előtte.

2019. jan. 16. 15:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/33 anonim ***** válasza:
94%

"nem az a baja, hogy álomvilágban él és hercegnőnek hiszi magát, hanem az, hogy már a kapcsolatuk elején át lett verve a feje"

Nem, nem ez a baja. Őt idézem: "Mert ha tudom ezt a legelején, nem biztos, hogy belemegyek a kapcsolatba."

"Nem tudom elfogadni, hogy nem én vagyok az első menyasszonya." - Lefordítom: ez azt jelenti, hogy nem tudja elfogadni, hogy nem ő az első menyasszonya. :D Nem azt, hogy nem tudja elfogadni, hogy a pasi nem szólt előbb.

"nem erről álmodtam, haanem arról, hogy elsők lehetünk egymás számára és olyan különleges lesz, mert annak kell lennie." - Áh, dehogyis él álomvilágban, de nem ám.

(Btw, az nem átverés, hogy nem az első randin beszélt a volt menyasszonyáról, hanem 4 hónappal később. Az lett volna az átverés, ha azt állította volna, hogy nem volt menyasszonya.)

2019. jan. 16. 15:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/33 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem túlreagálod. Ez azért nem olyan, mintha már lett volna házas. Még arról sincsen szó, hogy előtted mondjuk volt 4 barátnője és mindegyiknek megkérte a kezét. Van olyan ismerősöm aki már a 3. pasijának mondott igent, de esküvője még soha nem volt. Ez speciel már kissé nevetséges...de egyetlen tévedés szerintem nem a világvége.

Én sem jöttem volna össze olyannal egyébként, aki már volt házas, elvált, gyerekes, ilyesmi. De egy jegyesség nem akkora dolog. Nekem is volt egy vőlegényem a férjem előtt, anno én hagytam el, beláttam, hogy igent mondani is nagy hiba volt, fiatal voltam és hülyeség volt, de tanultam belőle. Ennyi.

A kedvesemet nem zavarta, bár igaz, én azonnal elmondtam amikor szóba került az ex téma. Már akkor is úgy gondolta, hogy az számít igazán ami vele történik meg, velünk, vagyis hogy köztünk rengeteg olyan dolog történt ami kapcsán elsők voltunk egymásnak. Ezek a dolgok sokkal fontosabbak, és az, hogy mi össze is házasodtunk. :) És ez okkal történt pont vele, és nem mással.

2019. jan. 16. 18:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/33 anonim ***** válasza:
10%
Ha ennyitől kiaakadtál, mondok olyat, hogy dobsz egy hátast. Eléggé valószínű, hogy a volt menyasszonyával valószínűleg még aktívabb is volt a nemi élete mint veled. Nyilván fiatalabb volt, életerősebb, ment a kufirc éjjel nappal, orrba szájba, nyilván végigpróbálták a káma szutrát. Lehet hogy most mikor épp rajtad ügyködik, eszébe jut, hogy a korábbi csajainak mennyivel jobb teste volt (és mennyivel több esze), de ha már összejöttél neki, akkor használ egy darabig, talán a kezedet is megkéri... Jó, nem te leszel az elsö menyasszonya, meg nem is az utolsó, de nézd a jó oldalát, sok lanynak még ennyi sem adatik meg. Szóval fel a fejjel, mert lesz még rosszabb is, nehogy pofán bhasszon. :)
2019. jan. 17. 20:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/33 A kérdező kommentje:

Kedves utolsó...

Ezt a sablon szöveget nem tudom, hogy mi okból írtad, de nem minden párkapcsolat követi a mai divatot. Sem velem, sem az előző párjaival nem élt nemi életet, mert mindketten szeretnénk megőrizni magunkat ezen a téren a jövendőbelinknek.


Én 23 éves vagyok, Ő pedig 27

2019. jan. 17. 20:34
 26/33 anonim ***** válasza:
83%
Szóval előbb lesz második(?) menyasszonya mint szexuália tapasztkata? Az kemény. :)
2019. jan. 17. 20:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/33 anonim ***** válasza:
33%
#12 BINGO! :D
2019. jan. 17. 20:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/33 anonim ***** válasza:
81%
Jézusom, a hajam égnek áll. Erre annyit tudok mondani, hogy...nos...szóval örülj, hogy van olyan férfi, aki több mint egy évet vár rád 27 évesen. Hidd el, a csaladjának nem az lesz a meglepetés, ha eljegyez, hanem ha elveszti a szüzességét.
2019. jan. 17. 21:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/33 Karena26 ***** válasza:
86%

Kedves kérdező!


Nagyon tiszteletre méltó a mai világban, ha egy pár megőrzi a szüzességét a nászéjszakáig!


Azonban elgondolkodtató, hogy a testi tisztaság mellett vajon mennyire tiszta a motivációtok a házasságra...?


Már azzal, hogy feltetted itt ezt a kérdést, s.o.s jelet küldesz, mert belül te is érzed, hogy valami nem stimmel veletek. Javaslom, hogy minél előbb vegyetek részt "jegyes-kurzuson" a pároddal együtt, vagy kérjetek pásztorlást egy megbízható lelkésztől a jegyességetek idejére! Én is végigcsináltam egy férfival egy "1000 órás programot", aminek a végén kiderült, hogy annak ellenére, hogy úgy nézett ki a dolog, hogy mi vagyunk egymásnak az "igazi", életem legnagyobb hibáját követtem volna el, ha hozzámegyek a "látszat" alapján!!! A 2=1 Családsegítő-és házasmisszió szolgálatát szívből tudom ajánlani nektek! :) Ha belevágtok a házasság-előkészítő programba, hamar választ fogsz kapni a kérdésedre. ;) Legyen nagyon szép, boldog életed!

2019. jan. 18. 13:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/33 Bogus20 ***** válasza:
94%
Ha ez az egy okod lenne a szakításra az őrültség, igen... Amúgy én meg arról álmodtam, hogy egyetem után az akkori párommal megházasodunk és gyerekeink lesznek, és végül még 30 évesen is szingli voltam és kétségbeesésemben belementem egy olyan kapcsolatba ahol az illetőnek volt már egy gyereke. Na azt nagyon nehéz elfogadni, és nem is ment. Szóval örülj a párodnak és fogadd el ezzel a "hibájával".
2019. jan. 19. 09:36
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!