Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » Nem tudom elfogadni, hogy nem...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nem tudom elfogadni, hogy nem én vagyok az első menyasszonya. Normális?

Figyelt kérdés
Már 4 hónapja voltunk együtt a pármmal, amikor véletlenül a jegyességre terelődött a téma és kénytelen volt elmondani, hogy előttem 5 évvel volt egy menyasszonya, de végül felbontották a jegyességet. Nagyon rosszul esett, hogy nem mondta el első perctől, amikor az előző kapcsolatainkról beszéltünk, de gondoltam majd csak feldolgozom. Mert ha tudom ezt a legelején, nem biztos, hogy belemegyek a kapcsolatba. Azt állította, hogy számára jelentéktelennek tűnt és majd tervezte elmondani... Ez már egy éve történt, de egyre inkább nyomaszt a gondolat. Tudom, hogy hülyeség, de egyszerűen nem tudom elfogadni, hogy sem a páromnak, sem a családjának, barátainak, rokonainak nem lesz ugyanolyan az élmény, mint az első. És így számomra sem. Mintha veszítene a várázsából, értékéből. Szeretem a páromat, de ezt nem tudtam elfogadni, mert nem erről álmodtam, haanem arról, hogy elsők lehetünk egymás számára és olyan különleges lesz, mert annak kell lennie. Viszont ilyen okból kifolyólag szakítani őrültség lenne, azt hiszem. Ti mit gondoltok?

2019. jan. 14. 23:29
1 2 3 4
 31/33 anonim ***** válasza:
100%

Szia! Nem olvastam a kommenteket, de ha nem tudod elengedni ezt a mondatot ezt a kijelentést akkor nincs értelme tovább csinálni. Állandóan ez fog benned feljönni, még akkor is ha már a saját esküvőtöket tervezitek, hogy ő lehet ezt már egyszer elkezdte stb. Ez olyan mintha meg kéne bocsátandó valakinek egy hibáját, megbocsátás de felejteni nem felejtesz és elszáll a bizalom. Csak mondjuk itt nem hibáról van szó, mert akkor mikor a másik lány volt neki még nem is ismert téged. Vagy baromira lépj túl ezen, és soha többet még csak a gondolatát se hozd fel magadban, hiszen semmi közöd hozzá, vagy a barátodtól válj meg a további sértődések és ez irányba terelődő veszekedések elkerülése végett.


Személyes vélemény: 100%-ban túlkapod. Joga volt eljegyezni, joga volt szeretni, joga volt felbontani. Ha nem akarod hogy ez így legyen nálad akkor ne csináljatok nagy felhajtást. Kettesben elmentek megkéri a kezed, majd mindketten elmondjátok a szülőknek ha már kitűztétek az esküvő dátumát. Az eljegyzés két emberre tartozik.

2019. jan. 21. 12:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/33 anonim ***** válasza:
100%

Azért nem beszélt az előző menyasszonyról, mert már nem érdekli őt.

Jobb lenne ha állandóan az előző nőjéről áradozna neked?

2019. febr. 13. 12:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/33 anonim ***** válasza:
Jézusom... Az ilyen bolondok el vannak jegyezve, én meg normális, diplomás, csinos nőként tűkön ülve várok a gyűrűre és még az is benne van, hogy hiába. Hihetetlen! 😀 Elb*szott egy világ ez...
2022. jún. 25. 10:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!