Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Esküvő » Elvált szülők gyerekei! Ha...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Elvált szülők gyerekei! Ha apámmal évek óta nem tartottama kapcsolatot, de eljön az esküvőre, nem lesz a "szülő" szóból félreértés?

Figyelt kérdés

A vőfélyünk kért egy kb listát a kis csoportos fotózás miatt, hogy kivel szeretnénk fényképezkedni, és így gördülékenyebb lesz. Viszont ahogy írom, ugye úgy logikus, ha mindig azt írom, hogy menyasszony ill. vőlegény szülei. Na most az én szüleim még kiskoromban elváltak, egy ideig mondjuk, hogy jó volt a kapcsolatunk, de az utóbbi időben "hidegháborúzunk" apámmal. Én megharagudtam rá egyéb dolgok miatt, évek óta nem beszéltünk. Bár kifejezetten sosem volt az az apa tipus.. Elhívtam az esküvőre, jelezte is, hogy mindenképp el jön, a családjával együtt, és most úgy vagyunk, hogy egyikünk sem mondja ki a dolgokat, de hajlandóak vagyunk normálisan kommunikálni.

Szóval a nagy kérés, ha a szülőket hívják majd pl a képek miatt, ugye apám nem fogja magára venni? A szüleim alatt anyámat és a nevelőapámat értem, aki nevelt 8 éves korom óta.


Aki volt hasonló helyzetben, mondani kellett az elején külön a biológiai apának, hogy mi a helyzet, vagy tudta magától, hogy ő nem olyan "szülő"?


Köszi L25


2019. márc. 22. 11:25
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
42%
Akkor is a szülőd, ha nem tartottad a kapcsolatot vele. Gondolom ott nem akarsz ebből jelenetet rendezni, hogy most elkezdesz az esküvőn különböztetni őket, hogy "szülő" vs. "Biológiai szülő" vagy hasonló... Ha nem érzed szülődnek, apádnak, akkor minek lesz ott??? Ha ennyire "fájdalmas" neked hogy erre a szóra ő is hallgat
2019. márc. 22. 11:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
100%
Hat, szerintem jobban jarsz, ha letisztazod mindenkivel, hogy pontosan mit szeretnel es hogyan. Nalunk pl. apamat kb. evente 2-szer ha latom, de az ottani rokonsag megis magatol ertetodonek vette, hogy hat majd ugye elkeri a parom a kezemet apatol? Nem tudtam, hogy nevessek vagy sirjak. Majdnem mondtam, hogy igen, persze - a neveloapamtol, aki tenyleg apakent felnevelt engem, tole elker majd. Valakitol akit ketszer latok, es nem ismer semmit belolem, nem igazan.
2019. márc. 22. 11:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:

Én nem hívnám meg. Hasonló cipőben járunk, én 10 éve nem vagyok beszélőviszonyban vele (és a legkevésbé sem hiányzik, néha összefutunk, de a stílusa ugyanolyan szörnyű, mint volt) így nem is érezném szükségét, hogy ottlegyen. Igaz nálunk "normális kommunikáció" nem volt sosem, mivel nála az a "hajolj meg és dicsőíts, mert én vagyok a király" stílus, ami az egész jellemét fémjelzi, basáskodó, önelégült és a nagy semmire olyan "egója" van, hogy ha azt szétoszthatnánk, több ezer kisebbségi érzéssel sújtott ember élete jönne rendbe. Többek közt az enyém is.


Szóval mégse olyan hasonló ez... Hát beszéld meg vele előre, hogy "te akkor maradj ülve és pattints rá egy borsodira", hogy ne értse félre.


Vagy nem tudom.


Én örülök, hogy összesen 3 embert tekintek a rokonaimnak és további 15-öt távoli rokonnak. (A többiek annyira sosem érdekeltek).

2019. márc. 22. 12:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
37%
Ha nem tartod igazán apádnak, akkor nem kellett volna meghívnod. Én nem hívtam volna meg, ha ennyire semmilyen apának tartom. Miért jó kétszínűnek lenni?
2019. márc. 22. 12:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
56%
Most már tök mindegy, hogy ti meghívtátok volna el vagy sem... Nem ez a kérdés. Szerintem a vőféllyel tisztázzátok a helyzetet.
2019. márc. 22. 12:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
65%
Mindenkinek megmondod akit érint hogy s kepen a nevelőapád lesz es pont. Ha a bio.apádnak ez nem tetszik akkor maradjon otthon
2019. márc. 22. 13:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
69%

Amikor mondja a vőfély, hogy kérem a szülőket jöjjenek fotózásra, mi lenne, ha név szerint hívná édesanyádat nevelőapáddal, és a párod szüleit is. Így nem feltűnő, de mégis egyértelmű. A következő körben pedig hívná az édesapádat név szerint plusz a családja (őket már nem kell név szerint külön).

Amúgy nem félsz, hogy balhé lesz?

2019. márc. 22. 13:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
7-es vagyok, így gondoltam : "Kedves Kati és Gábor, kérem gyertek álljatok a ifjú pár mellé egy fotó erejéig... Blabla" utána meg hívná édesapádat : "kérem Zsolt urat és családját, álljanak az ifjú pár mellé..."
2019. márc. 22. 13:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:

Én meg sem hívnám, de te tudod. Hasonló okok miatt nem hívom meg én sem a saját apámat. Minek, mondd? Az esküvőn szerepeljen, amúgy meg szarik a fejemre? De mondom, te tudod, de ebből csak a feszültség lesz.

Amúgy osztom az utolsó véleményét, név szerint hívja ki őket.

2019. márc. 22. 14:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:

Meg lehet ezt oldani, beszéld meg a vőféllyel. Ha nem ez az első esküvője, magától is meg tudja oldani a szitut, de páran már írták is, h hogyan.

Nálam hasonló helyzet volt, csak nem vér szerinti, hanem volt nevelőapámmal.

2019. márc. 22. 15:39
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!