Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » A férjem nem akar engem és a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A férjem nem akar engem és a picit?

Figyelt kérdés
A férjemnek sajnos eléggé gyerekes még a felfogása. Amit tetőz még az is hogy egyedül nevelkedett testvér nélkül és a szülei elváltak. Mind a két szülő jó anyagi helyzetben van, tehát megkapott és megkap mindent amit csak szeretne! ez bizonyos szempontból nagyon jó, másrészt nagyon rossz. én mindég is szegényebb életet éltem. meg volt mindenünk, de azért kuporgatni és dolgozni kellett! Sajnos semmit nem tud értékelni abból kifolyólag, hogy minden az ölébe pottyant eddig! kocsi, legújabb telefonok, most családi ház. nincsenek kitűzött céljai, tudja éppen hogy akar dolgozni, de várja hogy anyukája vagy apukája elintézze neki. de dolgozni sem szeret, inkább csak a számítógép előtt ülni és játszani. édesanyámnak amikor segíteni kell, az is nagyon megeröltető a számára, pedig csak fűnyírás vagy éppen fa pakolás az amit kért tőle. Édesapámat 2 hónapja veszítettük el, itt maradtunk anya, én és húgom egy nagy családi házban, amit nem tud fenntartani édesanyám egyedül, eladni nem tudjuk, mert vevő az nincs, nem tud minden munkát elvégezni. ha a férjem nem segít akkor nekem kell. én 34 hetes terhes vagyok. amikor teherbe estem, mondtam neki, hogy nem kötelezem arra hogy vállalja a felelősségeket amik egy pici babával járnak, de én nem vagyok képes elvenni egy életet, hiába nincsen még semmim, mindent meg lehet oldani csak akarni kell! én így gondolom. aztán úgy döntött hogy velem marad és vállalja a picit! De mégis azt érzi, hogy én belekényszerítettem ebbe a helyzetbe, hogy én döntöttem az ő sorsa felett, pedig ez nem így van! csak az a baj, hogy amikor beszélgetünk és én a megerősítésére vágyom, akkor ezt a fejemhez is vágja! ami nagyon rosszul esik!! miért gondolkodik így? hogyan tudnám megértetni vele, hogy az életben mik azok a dolgok amiket értékelni kellene? nagyon rosszul esnek ezek a dolgok és nagyon tanácstalan vagyok, hogy mit kellene tennem!! segítsetek!!

2012. jún. 19. 13:30
1 2 3
 11/30 anonim ***** válasza:
igazából a 8. vagyok, de a lényegen nem változtat
2012. jún. 19. 13:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/30 A kérdező kommentje:
remélem, tényleg, hogy beleszeret és mindenre képes lesz érte!! sajnos az anyukája tudja, hogy ők rontották el, de majd az én dolgom lesz ezt helyrehozni. így gondolja. elveszíteni nem szeretném, nem is azt várom el tőle hogy egyik napról a másikra változzon meg és értse meg az élet értelmét, felnevelem én a babát és viszem én a háztartást, hisz nő vagyok ez a dolgom.. csak azok az apró kis figyelmességek olyan jólesnének. és amikor pont ezt igényelném akkor tapos bele a lelkembe...
2012. jún. 19. 13:59
 13/30 anonim ***** válasza:
100%

Otthon laktok a szüleid házában? Csak mert hogy úgy emlegeted, hogy ti - anyud, húgod meg te - ott maradtatok a nagy házban.A férjed hol él? mert ha ő is ott, akkor fel kellene világosítani, hogy az az ő élettere is, ahol neki is kutya kötelessége kivenni a részét a munkából.

A másik meg: ha védekezés nélkül voltatok együtt, akkor bizony ő már akkor bevállalta a felelősséget az esetleges gyermekáldás tekintetében...beszéltetek arról, hogy ha nem kívánt terhesség lesz, akkor kinek mi az álláspontja? Mert ha tudta, hogy te elvetetni nem fogod, és ennek ellenére nem húzott egy gumit, akkor nem vághat a fejedhez semmit.

Mit tehetsz? Semmit. Ha tudtad, hogy ilyen, és abban bíztál, hogy megváltozik, hát...sajnállak, de így jártál. Majd a baba születése után elválik, hogy milyen irányba változik, de ha továbbra is ilyen, akkor legjobb, ha elválsz tőle, mert különben úgyis csak a mostani gondok emésztenének.

2012. jún. 19. 14:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/30 A kérdező kommentje:
igen, csak, hogy mivel nem tervezett babaként sikerült be, így nekem sem sok választásom volt, mert a saját érzéseim, elveim, tapasztalataim miatt tudta, hogy nem vállalnék egy abortuszt sem. én vállaltam volna azt is, hogy nélküle csinálom végig... de ő nem így döntött.. nem nézte volna senki szar embernek.. nem kell feltétlenül tudnia az embereknek, hogy kitől van. inkább nézzenek engem qurvának, de nem tudok egy életet elvenni.
2012. jún. 19. 14:10
 15/30 A kérdező kommentje:
hát most két hely között ingázunk az ő anyukájánál laktunk eddig, most az én anyumnál vagyunk, mert helyileg itt van a nődokim, itt szeretnék szülni. de a házunk az anyósomék szomszédjában épül, terv szerint ott fogunk lakni ha meg lesz a pici. a férjem és én most ilyen ingázóban vagyunk..
2012. jún. 19. 14:15
 16/30 A kérdező kommentje:
jah, azt elfelejtettem... nem védekezés nélkül voltunk együtt, hanem fogamzásgátló mellett estem teherbe.
2012. jún. 19. 14:17
 17/30 anonim ***** válasza:
77%

Ez is csak attól függ, hogy ki mit tart önálló életnek. Én nagyobb szívtelenségnek tartom a gyerekemet abba a helyzetbe kényszeríteni, hogy

a) nincs apja

b) van, de mintha nem is lenne.


Egy felelőtlen emberre könnyű hárítani a felelősséget. eddig is tudhattad, hogy nem megbízható. Volt más választása? Egy nagy gyerek, csak annyit mondhatott, hogy oké, vállalja. Szerinted végiggondolta ő ezt egyszer is, amíg kimondta? Ugyan, dehogy. Ha érettebbnek érzed magad, miért nem döntöttél helyette a legjobb belátásod szerint?

2012. jún. 19. 14:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/30 anonim ***** válasza:
58%
A férjednek rohadtul nem volt választása, ha te azzal toppantál elé, hogy "csinálj amit akarsz, de én mindenképpen megszülöm a gyerekedet". Ez nem választási lehetőség. Na most már edd meg amit főztél.
2012. jún. 19. 14:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/30 anonim ***** válasza:
51%

Emberek itt tárgyi tévedés van. Nem egy megesett tini párról beszélünk, ahol a 16 éves srácra rá akarnak kényszeríteni valamit.

Itt egy házasságról van szó. Egy életközösségről, ahol lennie kell felelősségnek. Mind a férj, mind a feleség tisztában van azzal, hogy ha élnek nemi életet abból gyerek is lehet.

Álljon már meg a nászmenet. Nehogymár még a nő legyen hibás mert terhes a férjétől, aki lefekszik vele. Nem akar a férj gyereket ne másszon az asszonyra éjszakánként vagy védekezzenek (és hagyjuk a gumi sem 100% szöveget, mert aki tényleg nem akar gyereket 2-3-4 féle módszerrel is védekezik egyszerre)

2012. jún. 19. 14:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/30 A kérdező kommentje:
köszönöm szépen utolsó! mi is védekeztünk! de így jött össze!
2012. jún. 19. 14:33
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!