Miért nézik le olyan sokan (főként a házasok) még manapság is azokat, akik élettársi kapcsolatban élnek?

Szerény véleményem szerint mindkettőnek van létjogosultsága. A törvényes házasságnak is és az élettársi kapcsolatnak is. Szerintem mindenki úgy élje meg a párkapcsolatát, ahogy AZ NEKI JÓ és nem aszerint, hogy mit mondanak a mások.

Ami lényeges azonban: hogy mindkét fél azonos, egyező akarata szerint történjen.

Ugyanis ha egy nő vágyik arra, hogy feleség legyen, ellenben a pasi ezt egy felesleges hurcahercének tartja, nem jó, de ugyanez visszafelé sem jó. Sőt, az sem jó, ha egy nő kizárólag emiatt hagyja el a férfit, mert az nem vette el, holott mindet tekintetben jó lenne a kapcsolatuk.

mi együtt élünk, párkapcsolatban. az élettárs szót én is utálom :)

nos, nem szólok le senkit, mi több örülök, ha két ember összeházasodik, örülök a boldogságuknak, kívánom nekik a lehető legjobbakat.

nekem viszont sokféle okból nem fekszik a házasság, nem részletezném, mert tuti mindegyikre rá lenne mondva, h csak üres kifogás. :P mind1 is, én így érzem jól magam és kész. a párom sem erőlteti a dolgot, bár ha szeretném, akkor feleségül venne. de mivel nem vágyom sem álomesküvőre, sem papírok aláírogatására így nem is szánok rá pénzt és időt. nekem más dolgok fontosak egy kapcsolatban, és attól, h nincs házasságlevelünk még élhetünk szeretetben, becsülhetjük egymást, és ha minden jól megy, akkor ugyanúgy együtt maradhatunk a sírig.

már megtanultam azon is túltenni magam, ha valaki a papír hiánya miatt degradálja a kapcsolatunkat. őt minősíti, nem engem.

"A házasságban az a szép, hogy mindkét fél felvállalja, mindenki és az állam/templom előtt, hogy a másikkal fog élni, őt szereti."

Ez igaz, de mi van akkor, ha valaki egyszerűen nem tartja olyan sokra magát az államot, egyházat, társadalmat, hogy ezek előtt a közegek előtt bármit is bizonyítson?

Nekem pont ez a gondom. Szeretem a páromat, tizensokéve együtt vagyunk. Kaptam már "megszólásokat" arra, hogy miért nem vettem el, miért nem vállalom fel az elköteleződést.

Könyörgöm: nem elég elköteleződés tizenévig hűséges, félrelépésmentes kapcsolatban élni?

Sajnos ebben öntörvényű vagyok: nem érdekel a társadalom és nem érdekel a társadalom véleménye.

Mi, idősebbek még abban a korban voltunk fiatalok, amikor erkölcsi szempontból nézték le az élettársi (akkor vadházasságnak) nevezett kapcsolatokat. Ha valaki "vadházasságban" élt, a társadalom megvetésével, lenézésével kellett számolnia.

Ma már elfogadott dolog, de a saját ismeretségi körömben rengeteg olyan nővel találkozom, akiket nem hajlandó elvenni az élettársuk, nem hajlandó törvényesíteni a kapcsolatukat, legtöbb esetben a kötöttségtől való félelmükben.

Ha egy férfi igazán szeret egy nőt, elkötelezi magát mellette, vele akar családot alapítani, akkor nem fél törvényesíteni a kapcsolatot, megadja neki a tiszteletet, feleségül veszi.

Természetesen tisztában vagyok vele, hogy válaszom nem lesz népszerű, a fiatalok körében, a velem egyetértő idősebb, esetleg konzervatívabb korosztály egy nagy része pedig nem internetezik......

#26, "akiket nem hajlandó elvenni az élettársuk, nem hajlandó törvényesíteni a kapcsolatukat, legtöbb esetben a kötöttségtől való félelmükben." - én pl. azt nem értem, hogy miért kell egy másik ember máféle gondolkodása mellé ideológiákat költeni? Mert hát lehet, hogy a "te korodban":) - gyanítom az hasonló az én koromhoz, 49/F - ez így működött, de ma szembesülni kellene azzal, hogy a szereposztás nem az, hogy "szegény szerencsétlen nők, akiket nem hajlandó elvenni a pernahajder párjuk" mert hát a nők egy része is hasonlóan házasság-szkeptikus. Az ideális eset meg az, ha két házasság-párti, vagy két házasság-szkeptikus talál egymásra...

A másik, hogy ezt a "kötöttségtől való félelmet" meg baromira nem tudom hova tenni, én magam a 17. éve élek élettársi kapcsolatban (igen, kicsit hosszabb ideje, mint az átlag magyar házasság hossza, mert az olyan 13,5 év), és hát napestig elkeresgélhetek, akkor sem találok semmit, ami a kapcsolatunkban többlet-kötöttség lenne hosszabb távon ha meglátogattuk volna az anyakönyvvezetőt. (rövidet persze tudok, tényleg megúsztuk az eskövői szertartás és a lakodalom dolgait, szervezésestül, konfliktushalmostul, öltönnyakkendőstül, arasusogóstul...)

Szóval valaki elárulhatná végre, aki bőszen irogatja ezt a "kötöttségtől való félelmet", hogy voltaképp mi a fityfene is az a többlet-kötöttség a házasságban az élettársi kapcsolathoz képest... hagy tudjam már meg így 16 év után, hogy voltaképp mitől rettegünk...:)))

25-ös vagyok. Lelkileg teljesen elkötelezett vagyok a párommal és teljesen felvállalom, mi több, büszke vagyok, hogy vele élek.

Komolyan.

Ellenben, ahogy fennebb is írtam, nekem maga a társadalom és maga a sok konvenció, elvárás, közerkölcs, vallás, állam stb stb NEM AZOK a közegek, ahová úgy érezném, hogy bármivel is tartozom. Akár csak egy ilyen "tanúbizonysággal". Én a párommal szeretném leélni az életemet. És ahogy mondtam, az elköteleződéssel sincs bajom. Csak nem szeretek elvárásoknak, államnak, vallásnak, társadalomnak MEGFELELNI.

Az ÉN ÉRTÉKRENDEMBEN az, hogy a páromat szeretem és elmondom neki, hogy vele akarok megöregedni, az többet jelent, mint a kirakatba tenni, hogy mindenki elismerjen, hogy tetszést nyilvánítsak.