Belefér egy normális házasságba, hogy ilyen igazságtalan legyen valaki a házastársával?

Férjem nagyon sokat dolgozik. Én nem dolgozom egyelőre, ez közös megegyezésünk volt. Én látom el a kicsi gyerekünket, és enyém a háztartás minden gondja. Segítségem nincs. Még villanykörtét is én szoktam cserélni, mert számomra ez nem okoz gondot, és várhatnék arra, hogy ki legyen cserélve.

Most lesérültem, egy hétig feküdnöm kell(ene). Hat évi együttélésünk óta először használta a porszívót, meg a konyhára van nagy gondja, egy pohár nem maradhat elöl, annyira mániákus. Nem tudok neki hálás lenni, mert nem nekem segít, hanem kijelentette, hogy az a jó, ahogy ő csinálja, én pedig nem csináltam semmit. Mindent letagad, meghazudtol. Szinte ki se mehetek a konyhába, mert retteg, hogy (újra) rendetlenség lesz, és fenyegetőzik. Mert szerinte eddig koszban, mocsokban éltünk. Annyira képtelenség az egész. Mindig is jellemző volt rá az igazságtalanság, de ez túlmutat a józan észen.

Ti nem ismertek engem, nyilván azt írok, amit akarok, de az igazság az, hogy rendszeresen takarítok, mosok, vasalok. Nem kellett soha koszos, gyűrött ruhában mennie egyikünknek sem. Főzök is kb. kétnaponta. A gyereknek rendes ételt adok mindig. Csak annyi, hogy nem mindig azonnal rakok rendet a konyhában, hanem nálam más a fontossági sorrend, meg az, hogy én nem vagyok mániákus, hogy ha iszom egy pohár vizet, akkor utána eltüntessem a poharat, mert semmi nem lehet elöl. Egy kicsit rendetlen vagyok, de nem koszos!!! Néha sok minden van elöl, úgyis, hogy állandóan pakolok mindenki után. És van, hogy inkább a sok tennivaló között játszom egy kicsit a gyerekkel, vagy kimegyünk a levegőre, ha jó az idő, és nem azt mondom neki folyton, hogy ne haragudj kicsim, de most nem érek rá. Mert mire fog emlékezni a gyerek? Hogy anyuka mániákus, és nem maradhatott három pohár a mosogatóban?

Szóval nálam más a fontossági sorrend. Pl. tegnap végül én fürdettem meg a gyerekünket, pedig feküdnöm kellett volna, de nem bírtam nézni, hogy ő fél kilenckor inkább a konyhában pakolászik. Én fordítva csinálom. Én inkább előbb lefektetem a gyereket, a mosogatnivaló úgyis megvár, nem? Nem értem, miért kell ezt olyan halálosan komolyan venni, és nagyon bánt, hogy ezek szerint egyáltalán nem fogad el engem, és az, hogy most így hátba támad, amikor átmenetileg nem vagyok teljes értékű, és nem tudom csinálni a dolgomat. Hozzáteszem, hogy amikor meleg vacsorát főzők, nekem kell utána ki vakarni a konyhát, és én fürdetem, én fektetem. Ő mesélni szokott. Annak is örülünk. Aztán én megyek, ha valamit kér még a gyerek. Inni adok, feneket törlök... Aztán mehetek rendet rakni a konyhába, a férjemnek meg már rég letelt a munkaidő, ő már tévézik. Nálunk nincs az, hogy egyik főz, másik mosogat. Nem baj, én úgyis ráérek.

De azért is nagyon igazságtalan, mert ez a 4. nap, hogy kiestem, és akkora a pofája, hogy ő tart rendet a konyhában, meg egyszer porszívózott, de egyszer sem főzött, mosott, teregetett, hajtogatott, vasalt, pucolta ki a mellékhelyiséget, cserélt ágyneműhuzatot, törölt port, stb. stb. Csak egy nagyon kicsi szeletét csinálja annak, amit én csinálok nap mint nap.

Mit csináljak, hogy ne utáljam meg, azt aki így megaláz?

Köszi, ha írtok valami hasznosat!