Ha valakit jól szocializálnak kiskorától fogva, annak összejöhet egy boldog élet? Tényleg ennyire egyszerű lenne?

19-es, annyira jó ilyet olvasni.

Én láttam nem egy, nem kettő olyan házasságot, ahol a nő dolga volt a ragyogó lakás, a finom főtt kaja, és a férj körbekiszolgálása ugyanúgy napi 8 óra munka után. Egy ideig amíg a nő fiatalasszony, ez megy is, de pont az ilyen házicselédekből lesz, ahogy idősödnek egyre nagyobb és elégedetlen, fáradt házisárkány.

Szerintem az a házasság maradhat tartós (és még ott sincs garancia arra, hogy nem történik egy-két megcsalás) ahol a két fél kellemes, jó partnere egymásnak. Márpedig ha a nő egy cseléd, akinek hulla fáradtan minden áldott nap munka után főznie KELL meg ki KELL szolgálnia a férje minden igényét, akkor egy idő után nem lesz kellemes partner. Fáradt lesz, kifacsart, nem lesz ideje igazán fontos dolgokra. Főzés helyett lehet pizzát rendelni, és a kanapén összebújva egy film mellett kis vörösbor társaságában megenni..... Pl.

11-es hozzászólásod kérdező egyébként abszolút nem logikus.

Szerinted a férfiak (vagy nők) hűsége a feladatkörökön múlik???

Ha a nő egész álló este munka után főz, mos, takarít, annak lehet, hogy örül a férje, de attól még a szex akár lehet pocsék is, és lehetnek a férjnek más vágyai.

Semmi nem múlik a házimunka minőségén. Persze nem mondom, azért ne egye meg a családot a kosz, de egy férfi hosszú távú érdeklődését kötve hiszem, hogy a 21. században ezzel kell fenntartani...Egyszerűen két embernek közösen kellemes, egymást támogató, segítő, megértő, kedves partnernek kell lenni. És erre sokszor pont a házicseléd nők a legkevésbé alkalmasak, mert fáradtak hozzá!!!

Csak mert egy nő becsicskul a férjének, kiszolgàlja stb az még nem fogja megmenteni attól, hogy megcsalt feleség legyen belőle. Ha a férfi hűtlenkedni akar akkor meg fogja csalni a feleségét. A nő fejre is àllhat, akkor is...

Attól függ minden, milyen pàrt vàlaszt magànak az ember. Ha gerinces embert, akkor nem lesz ilyen a sorsa. Ennyi.

A férfiak is ugyanúgy megtehetnek dolgokat a nőért. Ez nem egyirànyú utca.

Nos akkor még egyszer: nem szerencse és nem is a hagyományos szerepek kérdése a párkapcsolat minősége.

Pszichológiai szempontból a kapcsolati (beleértve a párkapcsolati) mintáink is a családi szocializáció során alakulnak ki. Az érzelmileg érett ember jellemzője, hogy képes kifejezni az igényeit, szükségleteit, érzéseit, ugyanakkor képes figyelembe venni a másik emberét is (empátia). Ez teljesen független attól, hogy a nő mosogat-e, vagy sem. Történetesen sokszor éppen az a jó megoldás, ha a feleség belátja, hogy túl sok neki a munka-háztartás-gyereknevelés-jó szerető kombó, és képes segítséget kérni, ettől válik kiegyensúlyozottá.

Ha valaki belefullad a házimunkába, attól csak frusztrált és megkeseredett lesz. Az ilyen érzések pedig valamilyen módon felszínre törnek a kapcsolaton belül (passzív agresszió, érzelmi zsarolás, egészségügyi problémák, vagy bármi más formában). Ez abszolút nem a harmonikus párkapcsolat irányába mutat!

A párválasztást pedig a személyiség határozza meg: ha én fontosnak tartom a saját igényeimet, akkor olyan társat választok, aki szintén figyelembe veszi azokat, mást nem tudok elviselni hosszú távon.

Kérdező: amit te írsz, az egy alárendelő, dependens párkapcsolati mintázat, amiben határozottan nagyobb az esélye annak, hogy a nőnek megalázásokban lesz része - hiszen ő az, aki megalázza önmagát. Nem túltenni kell a férfin, hanem egyenrangú partnerekként, társakként együttműködni. Olyan párkapcsolatban, ahol mindkét fél (!) igényei egyaránt kielégülnek. Ez a boldog kapcsolat titka.

kérdező, azért nyitottad a kérdést, hogy meggyőzzünk róla, milyen jó kapcsolatod van?

annyi tényleg igaz, hogy abból nem lesz öröm és boldogság, ha valaki egyoldalúan próbálja fenntartani a kapcsolatot.

Kérdező, az, hogy a nőknek bővültek a lehetőségek, nem jelenti azt, hogy elférfiasodtunk. Nőként informatikát tanultam, nem nevezhető nőies szakmának, de engem ez érdekelt, pici koromtól kezdve bütyköltem, hamarabb tudtam apám munkahelyi (akkor még egér nélküli, windows előtti, csak szöveges képernyős, billentyűkódokkal irányítható) számítógépét használni és azon írni, mint hogy iskolába kerültem volna és kézírással írni tanítottak (és nem a friss érettségis korosztály vagyok, akik kütyük mellett nőttek fel, hanem a 30-asok közé tartozom). Más kérdés, mennyit kellett harcolnom, hogy a szakmában lehetőséget kapjak, érvényesülni tudjak, mert "nem nézték ki belőlem" (elértem, hogy elismerjenek, és szereztem referenciát). De például a (jelenleg) nőiesebbnek számító pedagógus pályán meg begolyóztam volna (van pedagógus a családban, én nem tudnám csinálni).

Én örülök, hogy volt lehetőségem azt tanulni, ami érdekel, amihez van érzékem, függetlenül attól, hogy a szakmában melyik nem van többségben.

A szüleim az otthoni teendőket megosztották egymás között, mivel mindketten dolgozó emberek, egyikük sem várta el soha, hogy otthon ki legyen nyalva a feneke, és működik. Vannak vitáik, de azoknak nem ez a gyökere, hanem egy betegség, amivel már évek óta harcolnak kevés sikerrel, és eléggé kikezdte mindkettőjük idegeit érthető módon (anyámét jobban), de ez más tészta. Én dolgozó szülők mellett, a munkamegosztás elvét követve nőttem fel, ez vált természetessé, és öcsémnek is. Jelenleg egyedül vezetem a saját háztartásomat, de ha lesz párkapcsolatom, akkor a páromtól ugyancsak elvárom az otthoni munkamegosztást, mivel dolgozó nő vagyok (és nem bírnék háztartásbeliként élni tartósan, számomra az túl kiszolgáltatott helyzet, és amúgy is szeretek dolgozni, haszontalannak érzem magam munka nélkül), ha olyan párom lenne, aki elvárná, hogy még munka után kiszolgáljam, míg ő döglődik a kanapén, akkor felőlem éhezhet is... De azért az ilyeneket eddig sikerült jó előre kiszűrni.