Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Vajon visszafogadja a neje és...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Viki13 kérdése:

Vajon visszafogadja a neje és lehetnek még boldogok?

Figyelt kérdés

Sziasztok. Új vagyok itt, ez az első kérdés, amit írok ezen az oldalon.


4 éve vagyunk együtt a párommal, ebből 2 évig a szeretője voltam, 2 éve viszont már együtt élünk, elhagyta a feleségét 28 év házasság után. A gyerekeik felnőttek, kihűlt a házasságuk, ami egyébként mindig jól működött, de már csak a megszokás, a barátság és a kényelem tartotta őket össze. Egy ideig ment a huza-vona, párom többször meggondolta magát, hogy kivel is szeretne élni, ami 55 évesen talán érthető is. De ez egy minden elsöprő szerelem volt, ezért végül 2 évvel ezelőtt mellettem tette le a voksát. (Hozzátenném, én fiatalabb vagyok nála, 43 éves) A neje persze összeomlott, csak nagy nehezen tudta magát újra felépíteni. Időközben aztán volt már néhány rövidebb kapcsolata is, szóval úgy tűnik, tényleg valamennyire önállósodott. (Ő egyébként most 59 éves). Mi pedig kibéreltünk egy családi házat és egészen eddig boldogan éltük a mindennapjainkat...


Ők a nejével az elmúlt 2 évben szinte semmit nem beszéltek egymással, a nő nagyon elzárkózott minden kommunikációtól. Aztán pár hónapja összefutottak egy rendezvényen és a párom azóta teljesen megőrült! Hirtelen rájött, hogy mégis a nejével akarja leélni az életét!! Egyetlen találkozó és beszélgetés után!!!


Talán az volt a baj, hogy annak idején nem volt megfelelően lezárva ez a házasság, nem volt átbeszélve és feldolgozva a szakítás... nem tudom. Az biztos, hogy addig a napig, amíg nem találkoztak, mi a legnagyobb boldogságban és szerelemben éltünk együtt. Aztán egyszercsak szembejött vele a múltja és most hirtelen mindent borítani akar. Szakított velem egy hónapja, de azóta is együtt élünk, mert a neje egyenlőre nem akarja visszafogadni, én pedig csak 1 hónap múlva tudok új lakásba költözni. A mai napig egyébként nagyon kedves velem, de ahogy mondja, hirtelen felébredt és elmúlt az irántam érzett szerelme. Mindent együtt csinálunk a mai napig, együtt is alszunk, ugyanúgy viselkedünk egymással, mint előtte. Csak tudjuk, hogy ez már csak néhány hétig tart. A feleségével azóta folyamatos kapcsolatban vannak, minden nap írogatnak egymásnak, de valamiért még nem fogadja vissza a nő. Vagy csak időre van szüksége, vagy kéreti magát, vagy bizonytalan, nem tudom. Ezeket a kérdéseket nem teszem fel a páromnak, lehet hogy nem is válaszolna. Ő kitartóan ostromolja a nejét továbbra is, ez biztos.


A kérdésem hozzátok a következő lenne: szerintetek vissza fogja fogadni a felesége? Mennyi esélyt adnátok ennek? A ház egyébként a nő nevén van és egy esetleges váláskor még elég sok pénzt is kapna... Tehát azt a verziót kizárhatjuk, hogy a pénz miatt fogadná vissza a férjét, legfeljebb azért, hogy ne egyedül élje le az életét... Nyilván a bizalom már elveszett, de 28 év az mégis csak sok. Ti belemennétek egy ilyen kompromisszumba ennyi idősen??


Még szeretem őt, nekem ő volt az IGAZI, de már nem reménykedem a folytatásban. Ezek után én sem tudnék benne megbízni, szóval tudom, hogy a legjobb, ha lezárjuk a kapcsolatot. Ettől függetlenül mérhetetlenül fáj, hogy lehet, hogy ő újra boldog lehet a nejével ennyi hazudozás, átverés és megcsalás után is... Szerintetek van erre esély? Lehetnek még boldogok??


Válaszokat leginkább az 40-50-60-as korosztályból várok, esetleg olyan nőktől, akik átéltek már hasonlót. De minden vélemény érdekel!


Köszönöm!



2022. febr. 14. 09:59
1 2 3 4 5 6 7
 51/64 anonim ***** válasza:
29%

Elfogadom a kritikát, habár home office-ból látom el a munkám.


Ugyanakkor te nem unatkozol? Hiszen ugyanúgy rád nézve is érvényes a kritikád.

2022. febr. 14. 14:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 52/64 A kérdező kommentje:

Ez nem kritika volt, csak egy megállapítás. Miután még egyetlen választ sem adtál a kérdéseimre, gondolom, csak unalomból vagy itt egész nap. Nem sikerült még rájönnöm, hogy melyik szerepben van tapasztalatod: Szeretőként? Elhagyott feleségként? Szerelmes pasiként?

Én nem unatkozom egyébként, a mai napomat erre szántam: olvasgatok és érdeklődöm a témában.

2022. febr. 14. 15:00
 53/64 anonim ***** válasza:
63%

"Ő elhalmozott engem mindennel"


Téged kilóra megvettek!

2022. febr. 14. 15:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 54/64 A kérdező kommentje:
Nem vagyontárgyakkal, pont ez a lényeg.... Időt, figyelmet és szeretetet kaptam tőle minden mennyiségben.
2022. febr. 14. 16:47
 55/64 anonim ***** válasza:
100%
Figyu, te az elején is visszafogadtad mikor még donteskeptelen volt és szerintem ha bokolva menne vissza hozzád, hogy most csak osszezavarodott es eszébe jutott az összes régi emlék és amiatt volt ez az egész akkor te most is visszafogadnád. De igazából nincs mit megértened, elmúlt a szerelem, visszahúzza a lelke. Lépj tovább.
2022. febr. 14. 17:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 56/64 A kérdező kommentje:
Igen, ezt mind tudom amit leírtál, köszönöm a választ, de nem ez volt a kérdés :)) A NEJE gondolatmenetei érdekelnek még mindig!
2022. febr. 14. 19:19
 57/64 anonim ***** válasza:
70%

Nem is értem mit vársz egy olyan férfitól, aki évekig csalta a feleségét. Te csak egy fellángolás voltál valószínű.

Nem hinném, hogy bízni tudna benne, de látok esélyt rá, hogy vissza fogadja. Közel 60 éves nő, valószínűleg nem akarja leélni az életét egyedül, emiatt lehet vissza fogadja. A férj meg lehet rájött, hogy mit veszített és többet nem csalja meg, remélhetőleg.

2022. febr. 14. 22:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 58/64 anonim ***** válasza:
84%
Kérdező, ha magadba nézel megtalálod a neje viselkedésére is a választ. Te amikor az elejen vaccilált kettőtök között miért engedted vissza? Most miért engednéd vissza? Na ugyanez van nála is csak kozel 20 év emléke, család és társadalmi nyomás is közre jatszik. Hogy valaha is teljesen meg fog-e tudni bocsátani és újra 100%osan bízni tud-e benni ezt majd a jövő megmutatja. Gondolom most ott is teper ezerrel, megígér mindent, valószínűleg van a ferfinek egy sármja amibe te is beleszerettél és abba se legyél biztos, hogy w veled töltött idő alatt nem gondolt rá. Egyszerűen csak próbáld meg elengedni, az analizálás már nem visz tovább.
2022. febr. 15. 07:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 59/64 anonim ***** válasza:
88%

"Nálunk annyi volt a különbség, hogy ezt nem csak a szexig mondta, hanem 4 évig, minden nap. Addig a percig, amíg meg nem látta a nejét újra..... :) Viccesen hangzik, de így történt."


Szerintem is viccesen hangzik, főleg úgy, hogy egyik pillanatról a másikra vissza akarja kapni a régi életét. Úgy gondolom, hogy a "szép szavakért" cserébe te is odaadóbb voltál, de nehogy azt hidd, hogy csak belecsapott a villám. Szerintem mindig is visszavágyott, de ezt mégse mondhatta el neked, csak tipródott. Jó kis leckét kaptál te is az élettől!

2022. febr. 15. 08:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 60/64 A kérdező kommentje:

"Te amikor az elejen vaccilált kettőtök között miért engedted vissza?

Most miért engednéd vissza?"

Az elején 2 hónapig vaccilált, aztán végül mellettem döntött. És NEM, nem engedném vissza most már vissza semmiképpen, ezt írtam feljebb. Teljesen elveszett a bizalom.

Pont ezért tettem fel a kérdésemet, mert meg akarom érteni azokat a nőket, akik mégis visszafogaják a csalfa férjüket 2 év (!!!) után.

Az én pasimat egyébként nem fogadta vissza a felesége, ettől függetlenül érdekelnek a pro-kontra válaszok: ha igen, miért? És ha nem, miért nem?

2022. febr. 16. 15:25
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!