Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Férjem egy bunkó, mit csinálja...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Férjem egy bunkó, mit csináljak vele?

Figyelt kérdés

Elkezdtem egy OKJ - s tanfolyamot, ami többnyire hétvégén van. De lesz pár hétköznapi nap is, kb két - három hetente egy, két nap. Mivel én még gyed - en vagyok, a hamarosan két éves kisfiammal, azt találtam ki, hogy ne kelljen férjemnek szabit kivennie, így beadnám a picit egy családi napközibe azokra a napokra, míg én suliban vagyok. Erre férjem úgy megsértődött, hogy ilyeneket mondott rám, amiért nem rá akarom bízni a fiunkat, hanem (őszerinte) idegenekre, tehát a bölcsibe adnám (valóban nem mondtam azt, hogy azért adnám be, hogy ne kelljen szabit kivennie, ezt nem is várnám tőle, szerintem ez egyértelmű, ő szerinte meg az az egyértelmű, hogy vesz ki szabit, ennek ellenére én idegenek közé akarom adni a picit, mert " nem bízom benne")

Tehát ilyeneket mondott : mindenkinek jobb lenne, ha megdöglenék, senkinek sem hiányiznék, a szüleim utálnak, a testvéreim sem kíváncsiak rám, egy senki vagyok, költözzek el, mert ebbe a lakásba, amiben lakunk, abba én semmit sem hoztam /vettem, a földön aludjak mert az ágyat ő vette. Teljesen ledöbbentem. Férjem tipikus hirtelen haragú, szokott mondani cifrákat, sokszor mert elbeszélünk egymás mellett, de ez a tegnapi... Hát egyszerűen nem térek magamhoz. A mondanivalója részben igaz, de a szüleimmel és a testvéremmel jóban vagyok, egyikkel sincs konfliktusom, kisebb viták vannak, de heti szinten beszélek mindenkivel. Az anyagi dolgokban igaza van, egy senki vagyok, érettségim van és egy OKJ - s, de abban még nem dolgoztam, vendéglátós voltam terhesség előtt. Valóban, a lakásba nem tudtam venni semmit, a spórolt pénzem (kb 400 ezer Ft) a babára ment, születése előtt, pl orvos, ruhák, babakocsi, így is több mindent használtan vettem pl a baba kocsit, mert nem volt több pénzem. Férjem stabil anyagi hátterű, jelenleg is jóval többet keres. Ami pénzt kapok, szinte mind felélem : gyerekruhák/kellékek minőségibbek, egészséges ételek, magamnak műköröm, és néha kozmetikus, de ennyi, ruhát régen vettem már magamnak.

Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ilyeneket mondott... Soha nem gondoltam volna, hogy így járok, jelenleg semmi félretett pénzem nincs. Ha ezt tudom, akkor spóroltam volna a házasság alatt, de nem gondoltam volna ezt róla, hogy így beszél velem.

Nyilván az lenne a legjobb, ha azonnal elköltöznék, ugyanis már volt több olyan veszekedés, amikor kimondtuk, hogy vége a házasságunknak. De utólag elmondta, hogy azért mondott olyanokat, hogy bántson.

Nem tudom mit tegyek, már azon gondolkoztam, hogy elküldöm valami terápiára, mert sokszor minden apróság, ami vagy félreértés vagy tényleg kis semmiség, akkora feneket kerít a dolognak, olyankor úgy belelovallja magát, hogy eszméletlen miket mond nekem.

Mit tegyek?


2019. aug. 25. 17:52
1 2 3
 11/29 anonim ***** válasza:
100%

Àllj talpra a gyerek érdekében.

Ennek tenyleg vége van. Egy pazichologus irta ahol tisztelet màr nincs ott màr helyrehozhatatlanul sérült a kapcsolat.

2019. aug. 25. 18:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/29 A kérdező kommentje:
Én is így érzem. Ez, már nagyon fájt.
2019. aug. 25. 18:20
 13/29 anonim ***** válasza:
100%

Én már eleve azt nem értem,hogy a közös gyereketekre miért csak Te költesz? És ezt már a megszületése előtt is így tetted, hiszen azt írod,hogy az orvosi költséget, a babakocsit, a ruhákat stb. Te fizetted.


Nem vagytok közös kaszán, nem beszélitek meg a fontosabb dolgokat, pl. a közös gyerek bölcsibe adását...Nem tudsz hová menni, de ha jó a kapcsolatod a szüleiddel, testvéreddel kérheted az Ő segítségüket, legalább átmenetileg. Aztán költözz albérletbe, fizessen gyerektartást a férjed, és próbáld meg rendezni az életedet. Én nem tudnék ilyen agresszív férfival élni.

Bár nem ismerjük a másik oldal álláspontját.

2019. aug. 25. 18:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/29 anonim ***** válasza:
100%

Csak azt tudod szeretni akit tisztelni tudsz.es forditva.


Van egy ilyen mondas is.


Màs kitartott nöknek a csillagokat is lehozza a pàrja mégis. Ne önmagad hibaztasd.

2019. aug. 25. 18:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/29 A kérdező kommentje:

Nem jut eszébe, nem kérdezi meg, hogy kell e valamit venni esetleg a picinek. Amikor az oltásokat kérdeztem, hogy melyiket adassuk be, ő neki fogalma sem volt, lusta volt egyáltalán utánanezni, azt mondta, hogy rámbízza. Nem is érdekelte, ha jön a védőnő, azt se kérdezi mi volt, mit mondott. Kakis pelenkát nem cserél. Vagyis de, csak konkrétan Kakis marad a picinek a popója, mindig utánaellenőrzök.

Mindent csak vár, mint egy sültgalambot, azt hiszi köréterem a tiszta környezet. Neki minden természetes, de ha nincs elmosogatva mire négy után haza ér, akkor én lusta vagyok, biztos nem csináltam semmit egész nap....

2019. aug. 25. 18:26
 16/29 anonim ***** válasza:
15%
Figyelj, semmi baja nem lesz attól, hogy néha tv-t néz az apjával. Ne ellenőrizgesd mindig, ez nagyon rossz érzés a másiknak. Itt nem csak ő hibás, te is ludas vagy. Ha bármit tesz az rossz, akkor ne csodálkozz, ha inkább nem csinál semmit. Ha pedig másoktól elvárod a tiszteletet, akkor te is tiszteld magad. Legyen már annyi önbecsülésed, hogy nem mondod magadra, hogy egy senki vagy. Legyetek sokkal megértőbbek egymással.
2019. aug. 25. 18:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/29 anonim ***** válasza:
100%
Hát én elválnék. Nem tudsz a szüleidhez költözni? Legalább ideiglenesen? Ilyen apa mellett ne nevelkedjen már egy gyerek se.
2019. aug. 25. 18:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/29 anonim ***** válasza:
79%

Menjél szépen haza a szüleidhez. Pont. Ennél nagyobb megalázás ott sem vár.

Aztán szépen lelépsz onnan is, ha összeszedted magad (albi, állás, gyerektartás (férj keresetének 25%-a), adókedvezmény (10 ezer Ft), családipótlék (k. 13 ezer Ft).

2019. aug. 25. 18:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/29 anonim ***** válasza:
89%
Ja, és menjél el ügyvédhez. 6 éve együtt éltek, ami az alatt az idő alatt bekerült a háztartásba, annak a fele neked jár. Ha egy kisszéket vettetek, akkor annak a fele. Én ezt a férget kicsinálnám, tudja ki a senki... Ha autót vettetek, akkor annak a fele. Szóval mióta házasok vagytok (2-3 év) nem tudom, annak mindennek a fele neked jár. A bankszámlán lévő összeg fele, mindegy kinek a nevén van. Csináld ki!!!
2019. aug. 25. 19:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/29 anonim ***** válasza:
100%
Egyébként egy férfi már csak akkor beszél így (mindegy, h haragból), ha már nagyon útban van az adott nő. Szóval... Emelt fejjel húzz el onnan, legyen meg az akarata, de gondoskodj róla, h ő is szívjon ezután, ne csak te meg a gyermeked (írnám, h gyermeketek, de a vázolt élethelyzet szerint csak neked van gyereked). Mondjuk, fog kaparni a gyerek után később, de ilyen apára biztos nincs szüksége, szóval csak a minimálist kontaktot biztosítsd neki, egy senki és a gyermeke ugyan ne érdekelje már... maradjon magának, úgyis az, egy magánakvaló.
2019. aug. 25. 19:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!