Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Férjem egy bunkó, mit csinálja...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Férjem egy bunkó, mit csináljak vele?

Figyelt kérdés

Elkezdtem egy OKJ - s tanfolyamot, ami többnyire hétvégén van. De lesz pár hétköznapi nap is, kb két - három hetente egy, két nap. Mivel én még gyed - en vagyok, a hamarosan két éves kisfiammal, azt találtam ki, hogy ne kelljen férjemnek szabit kivennie, így beadnám a picit egy családi napközibe azokra a napokra, míg én suliban vagyok. Erre férjem úgy megsértődött, hogy ilyeneket mondott rám, amiért nem rá akarom bízni a fiunkat, hanem (őszerinte) idegenekre, tehát a bölcsibe adnám (valóban nem mondtam azt, hogy azért adnám be, hogy ne kelljen szabit kivennie, ezt nem is várnám tőle, szerintem ez egyértelmű, ő szerinte meg az az egyértelmű, hogy vesz ki szabit, ennek ellenére én idegenek közé akarom adni a picit, mert " nem bízom benne")

Tehát ilyeneket mondott : mindenkinek jobb lenne, ha megdöglenék, senkinek sem hiányiznék, a szüleim utálnak, a testvéreim sem kíváncsiak rám, egy senki vagyok, költözzek el, mert ebbe a lakásba, amiben lakunk, abba én semmit sem hoztam /vettem, a földön aludjak mert az ágyat ő vette. Teljesen ledöbbentem. Férjem tipikus hirtelen haragú, szokott mondani cifrákat, sokszor mert elbeszélünk egymás mellett, de ez a tegnapi... Hát egyszerűen nem térek magamhoz. A mondanivalója részben igaz, de a szüleimmel és a testvéremmel jóban vagyok, egyikkel sincs konfliktusom, kisebb viták vannak, de heti szinten beszélek mindenkivel. Az anyagi dolgokban igaza van, egy senki vagyok, érettségim van és egy OKJ - s, de abban még nem dolgoztam, vendéglátós voltam terhesség előtt. Valóban, a lakásba nem tudtam venni semmit, a spórolt pénzem (kb 400 ezer Ft) a babára ment, születése előtt, pl orvos, ruhák, babakocsi, így is több mindent használtan vettem pl a baba kocsit, mert nem volt több pénzem. Férjem stabil anyagi hátterű, jelenleg is jóval többet keres. Ami pénzt kapok, szinte mind felélem : gyerekruhák/kellékek minőségibbek, egészséges ételek, magamnak műköröm, és néha kozmetikus, de ennyi, ruhát régen vettem már magamnak.

Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ilyeneket mondott... Soha nem gondoltam volna, hogy így járok, jelenleg semmi félretett pénzem nincs. Ha ezt tudom, akkor spóroltam volna a házasság alatt, de nem gondoltam volna ezt róla, hogy így beszél velem.

Nyilván az lenne a legjobb, ha azonnal elköltöznék, ugyanis már volt több olyan veszekedés, amikor kimondtuk, hogy vége a házasságunknak. De utólag elmondta, hogy azért mondott olyanokat, hogy bántson.

Nem tudom mit tegyek, már azon gondolkoztam, hogy elküldöm valami terápiára, mert sokszor minden apróság, ami vagy félreértés vagy tényleg kis semmiség, akkora feneket kerít a dolognak, olyankor úgy belelovallja magát, hogy eszméletlen miket mond nekem.

Mit tegyek?


2019. aug. 25. 17:52
1 2 3
 21/29 anonim ***** válasza:
10%
A nő választ...
2019. aug. 25. 19:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/29 anonim ***** válasza:
20%
És szarul, ha szar helyről jött...
2019. aug. 25. 19:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/29 anonim ***** válasza:
32%
Ilyen "társat" csak akkor választ, ha hasonló mintát látott otthon. Magyarul vki uralkodó volt, vki meg csicska. A másik, h ilyen családban nem tudta megtanulni az önszeretetet, az önmegvalósítást, önvédelmet. Őt is elnyomták, hiszen vki a családban ezt sugallta, hierarchiát. Nehéz, de nem csak ezzel a kedves társsal kell szakítania, hanem meg kell tanulnia a családjától való mentális elkülönülést. Vannak ők, és van ő. Változtatni embereken nem lehet, de magunkon igen. Ez meg azzal kezdődik, ahogy Csernus is mondja, a csontvázak maradjanak a szekrényben. Ő már más életet fog kialakítani maga körül. Ahol nem a dominancia, hanem a feltétlen elfogadás fog uralkodni. Nehéz elindulni, de meg kell tennie. Ha nem most akkor 5 év múlva, 10 év múlva, 20 év múlva, de úgyis meg kell tegye.
2019. aug. 25. 19:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/29 A kérdező kommentje:

Arra már én is gondoltam, hogy van valakije.

Három éve vagyunk házasok. Két hónapja vett autót 7 millióért, és van még a számláján négy millió. De én nekem az nem kell, ő dolgozott érte, én ezt pontosan tudom,nem lenne pofamon bőr elvenni tőle.

És sajnos igaza van, tényleg senki vagyok. (bár akkor miért kért feleségül, akkor ő már 37 éves volt. Illetve mondogatta, hogy majd lesz második gyerek meg harmadik.)

24-es válaszoló : igazad van, anyám volt ilyen, ő sem tudott megszólalni soha, ha apánk szívta a vérét, sőt kapott pár pofont, apánk minket is ütött a testvéreimmel anyánk akkor sem állt ki értünk. Anyánk is mindig azt mondta, hogy senkik vagyunk, nem lesz belőlünk senki, akármibe belekezdtünk lehurrogta, hogy úgyse fog sikerülni. Férjem ezeket tudja, meséltem neki, épp ezért fáj, hogy pont ő hánytorgatja ugyan azt.

2019. aug. 25. 21:09
 25/29 anonim ***** válasza:
62%
Ha te is annak tartod magad akkor már nem lehet rajtad segíteni mondjon itt bárki bármit neked teszel rá magasról
2019. aug. 25. 21:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/29 anonim ***** válasza:
95%

Maradjunk a földön. Oké, nincs pofád a felét kérni az autónak, a számlán lévő összegnek. Nos... van egy gyermeke, akire pofátlanul semmit sem költ (te vettél a megtakarított pénzedből minden babakelengyét, azóta is a te gyed-ből veszel neki mindent). Szorozzál már picit... neki ugyanúgy pénzébe kellett volna kerülni... rád sem költ semmit. Amikor még dolgoztál gondolom vhogy hozzájárultál a költségekhez. Cselédkedsz neki, kaja főzés (nem kell rendelnie, vásárolnia készételt), takarítás, mosás, ő meg munka után tévét nézhet... Lehet azt hiszed effektíve nem járulsz hozzá az életekhez, pedig, de, nagyon is. Illetve, itt már azon kivül, h jogos vmennyi neked is, már korántsem erről szól a történet. Megaláz, kihasznál, direkt bánt (amit be is vallott), senkineknek tart, akkor már hol itt a jog, meg a jogos... miért, az ő viselkedése jogos...


Annyira megalázkodó vagy...mintha ő tenne neked szívességet, h elvisel...

Igen, gondolom a 7 milliós kocsiba te is beszállsz, a lakásban te is élsz... Egy látszat jó, cserében pedig eladod a lelked...

És ő ezt érzi, mert már vmikor engedted egy határt átlépni... nem hülye...soha nem fogod visszaszerezni a becsületed, eladtad magad.

Most szállj ki, tartással, és építsd ki te az életed! És igenis követeld ki ami neked jár, már csak a gyermeked miatt is! Hogy új életet kezdhess, mert vmilyen szinten ő is hozzájárult, h azt kell kezdened (nem mindenki használja ki a másik gyengeségét, és legfőképp alázza meg a társát, még ha megtehetné is!).

Mutasd meg a gyermekednek, édesanyádnak, és mindenkinek, h másképp is lehet!

Hagyd el ezt a férget (nem tudok jobb szót), vedd el ami jár!, és kezdj új életet!

2019. aug. 25. 22:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/29 anonim ***** válasza:
85%
Ha te is senkinek tartod magad, akkor mi alapján várod el, hogy értékeljen? Csak egyfajta tisztelet van, amit magunknak adunk meg.
2019. aug. 25. 22:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/29 A kérdező kommentje:

Igen, kezdek rájönni, hogy én engedtem idáig fajulni a dolgokat. Igen, dolgoztam 17 éves korom óta, volt, hogy egyszerre több helyen, hogy pl albérletben tudjak élni. Tehát egyáltalán nem büdös a munka, sőt! Csak sajnos nem tanultam tovább egyetemen, nem szereztem jó szakmát, ami jól fizet. Ezt is a fejemhez vágta, ugyanis mondta, hogy miért nem szereztem diplomát, több lenne most a gyed - em. Ez is igaz. De most tanulni fogok, nem akarok vendéglátásban dolgozni.

Természetesen, itthon mindent én csinálok, valóban egy kis csicska vagyok, ugyanis ő haza ért munkából, be a tv elé. Pihen. Ráadásul azt lesem, hogy mikor mit kell pakolnom /takarítanom utána, mert rosszabb, mint egy csecsemő. A kisfiam, ha levetkőzik, viszi a szennyesbe a ruháját. Férjem meg ott hagyja az alsónadrágját, ahol épp éri, akár a nappali közepén is, szana - szét eszik, járkál, morzsázik, kisgyerek ezt látja ...

Tényleg én vagyok a bűnös, nem szabadott volna hagyni magam. Tényleg a sárba taposta az egész életemet!

2019. aug. 25. 23:04
 29/29 anonim válasza:
Kérdező, hogy alakult az életed azóta?
2022. máj. 7. 17:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!