Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Sima lelkizésből katasztrófa, mentők - mit tegyek?
Azért ide fordulok, mert a családomnak, barátaimnak nem merem elmondani a dolgot - egyelőre.
Történt az, hogy nagyon mélyen beszélgettem a barátnőmmel (1 éve vagyunk együtt), és bevallottam, hogy van egy enyhe OCD-m kényszerbetegség), ami nálam a kézmosásra irányul. Ő pedig elmondta, hogy neki is ez a betegsége, csak neki nem cselekvésekre, hanem gondolatokra irányul, ő állítása szerint kényszeresen gondol arra, hogy másokat bántson, kellemetlen neki éles tárgyak közelében lenni, utál másokkal hegyet mászni. Attól fél, hogy lelöki, leszúrja, leforrázza a másikat. Én megmondtam neki, hogy ez NEM kényszerbetegség, és NEM helyezhető egy lapra a kézmosási mániámmal. Korrekt, határozott, egyesnes voltam. Megmondtam a szemébe, hogy sürgős orvosi segítséget, gyógyszeres kezelést igényel, és azonnal kérje, és akkor együtt is maradok vele, segítem. Ő nemet mondott, mert ő 10 éve együtt él a problémával, orvos diagnosztizálta, és szedett egy ideig antidepresszánst, de a mellékhatások miatt abbahagyta, és inkább terápiára járt, ami elviselhető szintre csökkentette a dolgokat, de stresszesebb időszakban azért még elő tud jönni. Én végül kiabáltam, hogy mennyire felelőtlenség, és miért csak most szól, jó hogy nem akkor, amikor gyereket vállalunk már és ott a pici baba. Sajnálom, hogy ennyire előre szaladtam, de rettenetesen ideges lettem, mert szerintem mások életét veszélyeztetheti hosszabb távon, és addig kellene segítséget kérnie, amíg megvan az önkontrollja, józan esze még. Ő visszaordított, mint egy eszelős, hogy ő soha nem bántana senkit, még én voltam a szemét, aki még nehezíti a dolgát, mert neki szorongást keltenek ezek a gondolatai, és fél attól, hogy megőrül, én pedig rádobok egy lapáttal. Megmondtam, hogy vagy magától kér segítséget, vagy én hívok mentőt, mire sírt, mint egy eszelős, hogy nem értem meg. Végül mentőt hívtam, de elrohant, mielőtt kiértek volna, nem jött haza azóta sem. Én beégtem, fizetnem kellett. Nem tudom, hol van, a szülei nem veszik fel nekem a telefont. Mit tegyek?
válasza:
válasza: válasza: válasza:Én is érzek hasonló késztetéseket, ez fantázia szinten marad addig semmi gond.
Nincs olyan ember akire ne lehetne ráhúzni, valamilyen pszichiátriai betegséget.
Hagyd békén azt a nőt, majd pár év múlva jót fog röhögni rajtad a barátaival. Te pedig kezeltesd magad tovább.
válasza:"Megmondtam a szemébe, hogy sürgős orvosi segítséget, gyógyszeres kezelést igényel"
- hat ezt egyedül az orvos dönti el, hogy mit igényel(ne). Ha orvos diagnosztizálta már a baratnődet, neked laikusnak nincs jogod felölbírálni azt, hacsak nem vagy szakember, de ezt nem írtad.
Van aki arról fantáziál néha, hogy leugrik a hídról vagy hogy a titkárnőjével izél az asztalon, mégsem csinál amúgy semmit.
válasza:Ott rontottad el, hogy egy őszinte beszélgetésben kikeltél magadból, a bizalom hiánya miatt.. Valószínűleg ő ezt már végigzongorázta, ahogyan leírtad és végigment az orvosi kezeléseken, ő tisztában van mivel jár ez.. Akkor meg miért volt ilyen heves a reakciód? El tudtad volna ezt az egészet kerülni.. Meg tudtad volna vele értelmes keretek között beszélni.
Mi a kérdés valójában? Milyen reakciót vártál ettől a kérdéstől? Támogatást? Helyeselést? Vagy cáfolást? Megértem mindkettőtöket, de egyikőtökkel sem tudok azonosulni, egyedül a lányt tudom sajnálni.
válasza:Amiről a barátnőd beszélt, azt úgy hívják, hogy FANTÁZIA. Nagyon sok embernek vannak agresszív fantáziái, sőt, elárulom, hogy egyes terápiákon kifejezetten tanítják, mint feszültségoldó módszert. Pont az lenne a lényeg, hogy el tudja fogadni az agresszív GONDOLATAIT, és ne kapcsolódjon hozzá szorongás. És erre valóban rátettél egy lapáttal.
A különbség a kézmosási mániád és az agresszív gondolatok között az, hogy te meg is teszed, amire kényszert érzel, ő pedig gondolatban éli meg az agresszióját, amivel az égvilágon semmi gond nincs, sőt, kifejezetten feszültségoldó hatású lenne, HA nem társulna hozzá bűntudat.
Én magamról azt tudom elmondani, hogy ha létezne gondolatrendőrség, akkor már az életfogytig tartó börtönbüntetésem tölteném, annyi embert bántalmaztam GONDOLATBAN.
Viszont a valóságban utoljára kb. negyven éve volt agresszív fizikai megnyilvánulásom, amikor az óvodában fellöktem egy csoporttársamat. Óriási különbség van a gondolatban és a valóságban megélt agresszió között.
Gondolj csak bele, ilyen alapon az agresszív játékokkal játszó embereket is mind le kéne csukni, hiszen napi szinten ölnek meg másokat virtuálisan.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!