Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan fogadtassam el a szüleimmel a páromat?

Figyelt kérdés
Lassan 2 éve vagyunk együtt, a szüleim mindössze egyszer találkoztak vele, azóta nem hajlandóak erre. Az ok az, hogy testépítő, személyi- és bootcamp edző, táplálkozási tanácsadó. Minden sztereotípiát igaznak gondolnak vele kapcsolatban és nem győzhetőek meg ennek az ellenkezőjéről (pl. biztos kokszol, üresfejű). Hiába nincs diplomája, az egyik legtájékozottabb és legokosabb ember, akit ismerek. Értelmiségi családból származom és nem ilyen társat képzeltek el mellém, korábbi párjaimat elfogadták. Nagyon jó a kapcsolatunk a szüleimmel, mindig is nagyon közel álltak hozzám, a mai napig mindennap legalább fél órát-órát beszélünk a köztünk lévő fél országnyi távolság ellenére is. Ők a legfontosabb emberek az életemben a párom mellett. Nem akarok és nem is fogok sosem közülük választani, de ebbe a helyzetbe lassan belerokkanok. Nagyon hiányzik az, hogy együtt élhessek át a családommal és a barátommal fontos eseményeket (pl. születésnap, karácsony), közös programokat csináljunk. Barátom hajlana a viszony rendezésére, szüleim hajthatatlanok. Bármilyen tanácsnak örülök azoktól, akik voltak már ilyen vagy hasonló helyzetben.
2020. júl. 18. 08:46
1 2 3 4
 11/37 anonim ***** válasza:
Tanárok? Vagy valami humán, reál? Csak azért mert némely diploma nem egy nagy durranás, kérdezd meg szüleidet akkor is lenéznék e ha testnevelési egyetemen végzett volna, tehát a terület irritálja őket (sport) vagy a papírhiány.
2020. júl. 18. 09:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/37 anonim ***** válasza:
Diplomás vagyok szociális ágazatba dolgozom nagyon kevés pénzért de szeretem csinálni nemhogy nem nézem le hanem segitem a rászoruló embereket.Én inkább az ilyen diplomám van meg a szüleim is gazdagok voltak nem a nulláról diákmunkával diplomáztam aztán ülök a magas lovon mint a szüleid na én ezeket az embereket nézem le.Vagy pedig elfelejtettem honnan jöttem tipusú embereket.
2020. júl. 18. 09:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/37 A kérdező kommentje:
Írtam, hogy többet keres nálam, tehát ez nem lehet ok. Nem tanárok, apukám egy cég igazgatója, anyukám bankban dolgozik. A szüleivel jó a viszonyom,nagyon szeretnek, teljesen úgy kezelnek, mintha a fogadott lányuk lennék, különösen fáj emiatt is, bogy az én szüleim még csak egy picit sem nyitottak felé.
2020. júl. 18. 09:42
 14/37 A kérdező kommentje:
Nem néznek le általánosságban embereket, apa mindig meséli, hogy a cég egyik takarítónőjevel is milyen jókat szokott beszélgetni, vannak nem diplomas barátaim, velük sincs semmi bajuk. Csak párnak olyat szeretnének mellettem látni, aki magasan képzett, hogy majd a későbbi gyerekünk is kettőnk eszét örökölje.
2020. júl. 18. 09:45
 15/37 anonim ***** válasza:
Hát kérdező nagyon nehéz helyzetben vagy az biztos nem tehetsz róla hogy ilyenek a szüleid.Próbáltál már velük beszélni erről?És elmondani nekik igy mint itt leirtad?Vagy megmondod nekik hogy ha a párod nem mehet te se mész és próbálják már meg elfogadni.
2020. júl. 18. 09:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/37 A kérdező kommentje:
Persze, számtalanszor elmondtam nekik mindezt sokkal részletesebben, mint itt leírtam. Olyat soha nem mondanék, hogy akkor én sem megyek, nem bírnám velük megszakítani a kapcsolatot, nagyon sokat segítenek nekem a mai napig mindenben.
2020. júl. 18. 09:49
 17/37 anonim ***** válasza:
De nem a szüleidnek választassz párt.Egyik barátnőm tanárnő volt egy szerelme egy villanyszerelő fiú a szülők utálták mindent megtettek hogy szakitsanak ez meg is történt.A szülők baráti társaságába volt egy srác aki mérnöknek tanult ahhoz ment feleségül ez 20 éve volt a diplomás mérnök férj iszik volt hogy megverte és csalja mindenkivel aki megáll neki.De a szülők a mai napig lebeszélik a válásról pedig elakart már válni többször.
2020. júl. 18. 09:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/37 anonim ***** válasza:
100%
Figyelj, Téged sem fogadnak el!!! Hahó! Ez a pasi a te döntésed, te választásod, de nyilván nem a a saját gyereküket fogják utálni... könnyebb bebújni a butaságuk mögé. Ezzel téged is lenéznek. A sztereotípia ott van, hogy akinek diplomája, annak esze is van... Biztos ez!?!?!?!
2020. júl. 18. 09:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/37 anonim ***** válasza:
Neked nem kell elfogadtatni! Nem a te problémád ez, ne vedd magadra! Ők meg aljas módon még csak nem is próbálják. Vigyázz, mert a srác előbb utóbb besokall.
2020. júl. 18. 09:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/37 anonim ***** válasza:
100%
Pedig előbb vagy utóbb választanod kell.És örülj hogy a párod ilyen türelmes pedig biztosan nagyon rosszul esik ez neki.És lehet talál egy olyan lányt aki le tud válni a szüleiről.
2020. júl. 18. 09:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!