Mit kezdjek azzal,hogy ha a párom semmit nem mondd el ami zavarja vagy ami megbantotta vagy èppen foglalkoztatja? Mièrt van ez?

A nőknek van egy illúziója, hogy nekik mindent tudniuk kell, ebből (is) vezetik le hogy mennyire fontosak valakinek. Mindenki maga dönti el mit oszt meg és mit nem. Ha nem akarja elmondani, akkor nem akarja, ezer oka lehet rá - kezdve egyszerűen azzal, hogy nem akar róla beszélni, vagy leterhelni vele, vagy csak nem tartozik rád. Nem azért jó egy kommunikáció, mert mindent megosztotok egymással és fojtogatásig erőlködsz rajta, hanem mert többek között tudod mikor kell visszalépni és hagyni a másikat, és mit, illetve hogyan kell átbeszélni a tényleg lényeges dolgokat.

Talán ha nem veszekedésekkel szednéd ki belőle állandóan, akkor lehet egyszer magától is megtenné, de így nincs kedve. Talán nem szimatolgatni kéne és erősködni, hanem hagyni hogy feldolgozza a másik és elfogadni azt is, ha magában tartaná. Bízni benne, a kapcsolatban és magadban is. Ha teljesen zárkózott és nincs mód vagy akarat a változtatásra, akkor nem húzni tovább az elkerülhetetlent és elengedni.

Mindig ilyen volt?

Mert például velem úgy történt ez a folyamat, hogy a kapcsolatom elején még mindig megosztottam azonnal ha valami bántott, vagy ha ő bántott meg valamivel de ő meg sem próbált megérteni, csak megvonta a vállát hogy lépjek túl rakta, felejtsem el, tehát lefitymálta azt ami bántott. Később már nem éreztem értelmét hogy elmondjam neki. Már nem vagyunk együtt.

Hiába pontoztátok le az első válaszomat, ez ilyen marad, mert ilyen a természete, mint nálunk. Az én férjem abban a szellemben lett felnevelve, hogy a férfinak mindig keménynek kell lennie, és ez itt ütközik ki. Ezt meg kell érteni és elfogadni, mert nem lehet az otthonról hozott dolgokat megváltoztatni egy nap alatt.

De most nektek is elmondom, amit neki szoktam. A problémákat meg kell beszélni, mert hallgatással, befordulással nem oldódnak meg. Ráadásul a másik fél számára ez egy büntetés, hiszen azt sem tudjuk, hogy mit követtünk el. Azért kérdezzük meg, mert érdekel, nem azért, mert mindent tudni akarunk.