Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Szerintetek önzőség és szakítá...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek önzőség és szakításra ok lehet egy kapcsolatban?

Figyelt kérdés

29/F vagyok, nagyon nehezen találtam rá a barátnőmre (7 éven át ismerkedtem, mire lett olyan, akivel összejött). Gyakran utal arra, hogy majd szeretne gyereket és házasságot is szeretne, én viszont bizonytalan vagyok, ezt a bizonytalanságomat ismeri, úgy vagyok vele, hogy talán évek múlva jobban hajlani fogok ezekre a dolgokra, de most inkább a nem felé hajlok a házasságban is és a gyerekben is. Ettől függetlenül együtt maradnék vele, nem szeretnék már ismerkedni, de borzalmasan félek egy gyerekneveléstől. Ennek több oka van, ismerem magamat, ismerem a mostani koronavírusos világot, illetve a szakmám is sokszor feszültséggel teli. Nem is szeretnék erről magyarázkodni.


Attól félek, hogy ha véletlenül évek múlva én nemet fogok ezekre mondani, akkor szakítani fog velem. De jól tudja, hogy jelenleg bizonytalan vagyok ezekben a kérdésekben.


Önzőség az a részemről, ha esetleg én évek múlva mégis nemet mondanék ezekre? Szakítana szerintetek emiatt évek múlva egy barátnő? Nem szeretnék többé ismerkedni (biztos, hogy 10-15 évig úgysem találnék senkit), de az sem hiszem, hogy jó lenne, hogy csak emiatt menjek bele egy gyereknevelésbe (nyilván szeretném, ha már lenne, de biztos vagyok benne, hogy a saját depressziómat is belevinném a gyereknevelésbe, és esetleg nem lenne boldog az a gyerek később, de igyekeznék mindent megadni nyilván neki).



2020. nov. 15. 19:41
1 2 3 4 5 6
 41/54 A kérdező kommentje:

39-es:

Meg ilyen erővel az is önzőség, ha tudom magamról, hogy rossz ember vagyok, de mégis odamegyek egy nőhöz ismerkedni. Nem?

2020. nov. 16. 00:33
 42/54 A kérdező kommentje:

Nem tudom előre, hogy mi lesz a vágyam 50 évesen, de lehet, hogy akkor örömmel gondolok majd egy olyan családra, ahol a gyerekek nem idegen férfitól vannak...


Nekem a felneveléstől vannak elképesztő félelmeim. De ezt már mondtam.

2020. nov. 16. 00:35
 43/54 anonim ***** válasza:
100%
39-es vagyok. Ha odamész egy nőhöz ismerkedni, a nőnek van választási lehetősége hogy ismrkedik e veled vagy nem. Míg a kérdésben vázolt helyzetben nincs a barátnődnek jelenleg választási lehetősége, mert valószínűleg abban bízik hogy akarsz majd gyereket. Egyébként közel 30 évesen már illene azért eldönteni ezt a kérdést, hogy igen vagy nem. Másrészt egy férfinak azért erre mindig több ideje van, mint egy nőnek (lásd válaszomban a bioszos részt) Ha ennyire félsz ettől akkor igenis korrekten állj elé és mondd el. 2 lehetőség lesz: vagy elfogadja és lemond erről az álmáról vagy nem fogadja el és szétmentek. Amennyiben te később meggondolod magad, még lehet saját gyereked, mert választhatsz magadnál fiatalabb nőt.
2020. nov. 16. 00:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/54 anonim ***** válasza:
100%

Már megint csak te. Téged rohadtul nem érdekel, hogy mi lesz a barátnőddel, csak és kizárólag saját magad.

Mi lesz veled, ha elhagy? Mi lesz veled, ha te mégis akarsz gyereket? Csak te, te és te.


Sajnálom azt a szerencsétlent.

2020. nov. 16. 00:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/54 A kérdező kommentje:

44-es: csak én, csak én... de arról nem tudsz semmit, hogy a legutóbbi kapcsolatom után 3 órákat tudtam aludni és frontint kellett szednem. A nő pedig simán továbbállt.


Ha normálisan néznék ki és tök könnyen beszélgetni tudnék nőkkel, nem aggódnék, de így igen. És szeretem, nagyon nem szeretnék megint megszokni valaki mást.

Nyilván sajnálnám, ha gyereket szeretne mégis, gondolom akkor bele fogok úgyis menni a dologba.

2020. nov. 16. 01:36
 46/54 anonim ***** válasza:
91%
Én az elején próbáltam normális választ adni neked kérdező, de egyre unszimpatikusabb a hozzáállásod. Arról szó nem esik, hogy neked ez a nő a tökéletes, a nagy Ő, akivel le akarod élni az életed, akiért bármit megtennél. Csak azt fújod hogy már nem akarsz megszokni valaki mást, mert nyugtatókon éltél az előző után is. De egy kapcsolat nem arról szól hogy vele maradok mert nekem ez így kényelmes, meg nem vagyok frusztrált ezáltal mert végre én is felmutatok egy "normális" párkapcsolatot.
2020. nov. 16. 01:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/54 anonim ***** válasza:
100%

Amikor a parommal osszejottunk, kozolte velem, hogy o szeretne gyereket 30 eves kora elott. En mondtam, hogy benne vagyok, de reszemrol minimum 4 ev meg. Kesobb szobajott, hogy mennyi legyen. Jeleztem, hogy max egy, mert tobbszor nem esnek ki a melobol, a parom pedig mondta h rendben.

Ha eszembe jut, hogy mondjuk felek, nem dilizek-e be a gyerekkel egyedul otthon stb, akkor atbeszeljuk a parommal es megnyugtat.


En mar hajtottam el pasit azert, mert 2 even belul gyereket akart.


Parom szakitott, mert az exe a par honapos kapcsolatban mondta h nem akar gyereket.


Ezt igy kell csinalni, nem a paplan ala soporni.

2020. nov. 16. 06:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/54 anonim ***** válasza:
100%

“...mindenki csak bánt...”

nem gondolod, hogy ha véleményt kértél és mindenki más veled ellentétes véleményen van, akkor nem mi vagyunk a f@szok?

értem, hogy te most önigazolást kerestél, de egy kapcsolat nem úgy működik, hogy “nincs kedvem ezt újra eljátszani mással úgyhogy maradj velem pls mert ez már elég komfi”.

hidd el, ez neked is nyomasztó lesz hosszú távon, ha nem beszélsz vele erről, mert a kérdést sem véletlenül tetted fel :) csak annyit kell mondanod, hogy bizonytalan vagy ezzel kapcsolatban, és megkérdezni, ő szeretné-e így folytatni vele?

nem gondolom, hogy a lányt kéne sajnálni, hiszen érett, felnőtt nő, gondolom nem azért van veled, mert olyan rossz ember lennél, de te meg tiszteld meg a barátnődet annyival, hogy nem árulsz zsákbamacskát.

2020. nov. 16. 09:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/54 A kérdező kommentje:

46-os:

Bármit megtennék érte, ez egyértelmű. Csak a gyereknevelés más téma. Nem voltak tökéletesek az én szüleim sem a gyereknevelésben és azt gondolom, hogy "egészségesebb" lennék, kevesebb szorongással, ha máshogy neveltek volna. Én meg nem szeretnék ilyen hibákat elkövetni azért, mert rossz példákat láttam.


48-as:

Én utalgatok neki erre, hogy bizonytalan vagyok a kérdésben, csak remélem, hogy tényleg megérti a bizonytalanságomat.

2020. nov. 16. 19:31
 50/54 anonim ***** válasza:
Ne utalgass, beszélj. Azért vagy ember, nem pedig állat.
2020. nov. 16. 19:34
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!