Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Csak túlreagálom az apró jeleket?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Csak túlreagálom az apró jeleket?

Figyelt kérdés

Kiskorom óta tanulom a testbeszédet, de persze nem profi szinten, csak épp annyire hogy olvassak mások hangulatában, és más egyebek. A párommal lassan egy éve vagyok együtt, melyet nagyon viharosnak és hullámvölgyesnek titulálhatunk. Sokat vétettem én is természetesen, olykor mondtam rosszat, vagy tettem meggondolatlan dolgokat az irányába. Azonban olyan őszinte vagyok vele, akár egy nyitott könyv akiben olvashat kedve szerint. Ha megcsalnám, (ami számomra a legtabubb dolgoknál is tabubb) szembrebbenés nélkül vallanám be a bűnömet, mert tisztelem annyira. Habár a gondom az, hogy úgy érzem a kezdetek óta titkol előlem valamit. A telefonom mindig kirakom ha találkozunk, tudja minden jelszavamat. Azonban én semmit ilyesmit nem tudok róla. Nem rakja ki a telefonját, ha elkérem tőle a nyugodt, kedves énje elpárolog. Sokat vitatkoztunk már ez ügyben. Sosem hívott még be a házába, odakint vártam meg, plusz minden mindig töröl a mobiljából. Egyébként nagyon szeretem, és úgy érzem még engem sem szerettek ennyire. De akkor mégis mi ez a nagy titkolózás?


18/l



2020. nov. 17. 19:14
1 2 3
 21/22 anonim ***** válasza:
100%

18 éves és azt mondja nem kislány :D :D nap első mosolygása megvolt, köszönöm


1. Kislány vagy. Tini párkapcsolatok kategóriát tudom ajánlani

2. "Hogy ennyi időt pocsékoltam el feleslegesen" mennyit? 1 évet? tudod mennyi lesz még? :D ilyenkor sorra jönnek-mennek a kapcsolatok, 1 év nem sok idő, ha mondjuk 5+ évről lenne szó akkor megérteném, de 1 év gyakorlatilag még a rózsaszín ködös időszak

3. "Oltári sokat faggatom, kémkedek" gratulálok. Magyarázol arról, hogy mekkora a szerelem és még sosem szerettél így senkit, ahogy téged se senki, de közben a pali nem hív be a házába, te meg kutakodsz a telójában :D bármennyire is próbálod mondani a magadét, hogy ez őszinte és igazi blabla, NEM AZ. Évek óta vagyok kapcsolatban és SOHA nem néztem a barátom telefonjába. Ha úgy érezném titkolózik akkor se néznék bele, mert felnőttek vagyunk, letudunk ülni bármit megbeszélni. Te egy kislány vagy, ő meg szimplán örül az ingyen pinának. Szerinted miért törli az előzményeket? Biztos karácsonyi ajándékot vesz neked... oh várjunk :D


24L

2020. nov. 18. 09:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/22 anonim ***** válasza:
100%
Ne tekintsd ezt felesleges időpocsékolásnak mert csak vosszahúz a kapcsolatba és amugy sem volt az. Azt mondod szeretve erezted magad, biztos voltak szep pillanatok aztan rajottel hogy nem kóser, megtanultad ezt felismerni es kilepsz. Kaptal egy fontos eletlecket es meg csak 18 vagy, nem 5 eve ebben a kapcsolatban gyerekkel szoval..nem volt ez elpazarolt idő
2020. nov. 18. 09:50
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!