Anyóssal egy élet??? Van kiút?

Sztori a következő:

Lassan 2 éve élünk együtt a párommal(28) és az anyukájával.

Mikor megismerkedtünk úgy volt, hogy anyósommal maximum 2 hetet élünk együtt mert megy a párjához. (párom házában lakunk)

A 2 hétből lassan 2 hónap lett majd 6 hónap aztán beütött a Covid és azóta is itt vagyunk édes hármasban.

Nagyon sok konfliktus alakult már ki köztünk emiatt. Az anyukája egy komolyabb betegségen esett át 3 éve (párom itthonról dolgozik) így ne menjek dolgozni mert ha hazahozom a Covidot az veszélyes rá nézve. Tiszta sor...megértem... Vagyis nem... Nagyon nehéz időszak volt, de megérte kibírni! Gondoltam oké tartalékaim vannak az úgy kitart egy darabig addig úgyis lecseng. Aztán elfogyott és nem engedett dolgozni amiből persze következett, hogy ő és anyósom tartott el mivel megmondta, ha elmegyek dolgozni nem enged be a házba. (magamra számíthatok, egyedül vagyok!) Ebből egy fél éves hiszti majd elengedett dolgozni. Anyóssal úgy ahogy rendeztük a sztorit viszont nem tartom egészségesnek,(akkor sem mikor úgymond lányaként tekint rám és tényleg bármi van tudok rá számítani) hogy a mai napig együtt élünk és a mai napig vannak emiatt kisebb összeszólalkozások párommal. Ő nyugdíjas, egész nap itthon van én már szerencsére dolgozom.

Érzem azokat a rosszalló tekinteteket, hogy mikor itthon vagyok nem egyből a takarításnak állok neki páromnak sokszor szóvá is teszi... Ami valahol még oké... Csak a határt átléptük mikor kijelentette páromnak, hogy jelenleg még alkalmatlan lennék anyának mert azoknak nem ér véget a munka a munkahelyen... Tény nem gondolkodunk még gyerkőcben, és nem is érzem még magamon a vágyat a gyermek iránt, de akkor sem mondok ilyet mikor nem tudom és nem is engedem, hogy közösen elkezdjék ketten az életüket és megmutassák, hogyan tudnak párként egymásra támaszkodva fenntartani egy háztartást. (a másik, hogy szerintem ezt igazám nem anyósomnak kell eldönteni, hogy alkalmas lennék e vagy sem)

Nagyon nehéz folyton 2 embernek megfelelnem (akik hiába egy vér teljesen más nézetek alapján, más fontossági sorrenddel élik az életüket) és néha kezdem teljesen kilátástalannak látni azt, hogy valaha 2-en maradunk a párommal 1 hétnél tovább.

Hozzátenném sose egyik kapcsolatomban sem volt probléma azzal, hogy ne lenne rend és tisztaság de mikor itt nekiállok mindig jön a hova rakod, mivel csinálod, segíteni akarok (persze csak mondja, egy kanalat nem tesz arrébb). Próbáltam már páromnak feszegetni, hogy ez nem egészséges teljesen máshogy viselkednénk ha ő nem lenne itt. Most úgy volt, hogy a hónapba költözik de kiderült, hogy ez év végéig még tuti velünk marad.

Párom megmondta, hogy sokat köszönhet az anyukájának így addig marad ameddig szeretne. Azt pedig megértem, hogy nem akar lakbért fizetni valahol amikor itt a háza.

Volt már valaki hasonló helyzetben? Mik a tapasztalatok?

Nagyon szeretem a párom, a mai napig hatalmas mosoly van az arcomon hacsak meglátom de az állandó megfelelési kényszer és kimondatlan belső feszültségem miatt, hogy itt van a mellettünk lévő szobában az intim életünkre nagyon rányomja a béjeget. Biztos vagyok benne, hogy ha ketten lennénk nem lenne probléma köztünk. Bármilyem tanácsot vagy véleményt, esetleg hasonló szituációt átéltektől szeretnék kérni.

Előre is köszönöm ha elolvastad.