Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Megharagudott rám a barátnőm....

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Megharagudott rám a barátnőm. Illene emiatt szakítanom vele?

Figyelt kérdés

Az történt, hogy nyaralni megy 4 napra a családjával, így aztán természetesnek tűnt, hogy velük megyek, mivel jó a viszony köztünk és már együtt vagyunk lassan 2 éve. Viszont én most nem akarok menni. Ezt nem akartam így startból elmondani, gondoltam valamit kitalálok, hogy ne kelljen megbántanom őket.

Így azt mondtam, hogy majd megkérdezem a munkahelyemen a főnököt. Mivel úgy lenne, hogy péntek-szombat-vasárnap-hétfő, így nem kellene elkérnem csak két napot. Viszont kéreszkedni sem szeretek, (amúgy sem) azt hazudni, hogy nem engedtek el pedig nem fogom.

Így viszont megharagudott rám, hogy nem is kérdeztem meg és valójában nem is akarok menni. Ezt sem tudtam így elmondani neki, meg sem szólaltam, mindenféle kifogásokat nem kerestem, csak hallgattam. A barátnőmet szeretem, a családjával sincs az égvilágon semmi bajom, voltam már velük nyaralni tavaly nyáron ugyanott, ahova mennek idén is.

Most azt mondja, hogy neki nincs szüksége ilyen kapcsolatra, ahol nem vagyok hajlandó elkísérni, csak magamra tudok gondolni és, hogy ha én nem akarom, akkor nem is hozok ennyi áldozatot.

Attól félek, hogy ez így mindig benne maradna, és a családja sem úgy nézne már rám.

Szeretem őt, de biztosan úgy érzi, hogy más jobban tudná és ha velem marad, akkor azt nem tapasztalja meg soha. Ha ki szeretnék vele békülni, akkor jogosan mondaná, hogy miért akarok továbbra is vele maradni, ha kirándulni meg nem akartam velük menni?



2021. ápr. 20. 08:59
1 2 3 4
 21/35 anonim ***** válasza:
100%

Előző vagyok.

Nem egyedül te vagy a hibás természetesen. Mindig kettő kell hozzá. Én csak a szakítás körül jöttem rá, erre, vagyis hogy az őszinteséget azért ki is kell érdemelni.

Természetes reakció, hogy az ember el akarja kerülni a "büntetést", és ha kétszer-háromszor ráfázott az őszinteségére, negyedjére jól meggondolja, hogy megéri-e.

Viszont mivel egy másik embert megváltoztatni nem tudsz, csak magadon dolgozhatsz. Ha más viselkedésre váltasz, először meg fok lepődni, aztán valószínüleg jön egy pár hetes/hónapos átállási időszak sok ellenállással, de végül ő is alkalmazkodni fog az új dinamikához.

Ezt őszintén meg is beszélhetitek.

2021. ápr. 20. 11:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/35 anonim ***** válasza:
uhh fok=fog:D Nem Mo-n élek, kicsit töröm már a magyartot, bocsi
2021. ápr. 20. 11:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/35 anonim ***** válasza:
85%

Késélen táncol a kapcsolatotok, annyi szent. Neked el kellene gondolkodni azon, miért nem akarsz a barátnőddel nyaralni. Neki meg át kellene gondolnia, miért esik ennyire kétségbe 4 külön töltött naptól.

Abba már bele sem megyek, hogy a lezárások elég kiszámíthatatlanok, lehet, hogy nem is lesz semmi az egész nyaralásból és feleslegesen veszekedtek.

2021. ápr. 20. 12:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/35 anonim ***** válasza:
100%
Megértem, hogy nem akarsz konfliktust, de ha úgy érzed semmit se tudsz megbeszélni vele, mert azonnal vita és veszekedés lesz, érdemes elgondolkodnod, hogy miért vagytok együtt. Nem tudnék olyan kapcsolatban boldog lenni, ahol folyton terror és veszekedés van.
2021. ápr. 20. 12:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/35 anonim ***** válasza:

Itt mindkettővel baj van.


Ha tényleg az a baja a nőnek, hogy nem mész a családjával, akkor önző. Én sem szívesen mennék el másnak a családjával, csak akkor, ha tényleg nagyon-nagyon jóban vagyunk, mintha én is a családtag lennék.


Ám lehet, hogy a legnagyobb baja a hazugsággal meg a kifogásokkal van."Őszinte" kapcsolat lehet, ha nem mersz a szemébe nézni, és inkább kifogásokat keresel. Vannak, akiknek profin megy a hazudozás, de a leírásod alapján te nagyon rosszul hazudsz, sunyiskodsz, és ez bárki azonnal levágja. A barátnőd is.

2021. ápr. 20. 12:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/35 A kérdező kommentje:

Beszéltem vele a témáról, bocsánatot kértem a hazudásért.

Ő csak azt mondja, hogy nem számíthat rám, nem szívesen hívna így majd sehova, ha nincs kedvem elkísérni, és önző vagyok, hogy miatta ennyit nem vagyok képes megtenni, hogy elmegyek.

Azt viszont úgy gondolom, hogy ha nincs

2021. ápr. 20. 18:59
 27/35 anonim ***** válasza:

"önző vagyok, hogy miatta ennyit nem vagyok képes megtenni, hogy elmegyek."


Ez így nem igaz, ezt ne kajáld be tőle. Pont hogy ő az önző azzal, hogy neki aszsisztáln kell mindenhez és nem lehetsz önálló felnőtt, aki szabadon dönthet.

2021. ápr. 20. 20:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/35 A kérdező kommentje:

Nem tudom mitévő legyek, vagy hogyan magyarázzam el neki, hogy attól, hogy most nem akarok velük menni, még máskor szívesen kísértem el. Azzal emészti magát, hogy senki sem olyan mint amilyennek mutatja magát, és amikor számítana valakire (mint most rám) akkor önös érdekekből az képes a saját kényelmét választani.

Mégis mit mondhatnék neki?

2021. ápr. 20. 21:10
 29/35 anonim ***** válasza:
Lelki terror, érzelmi zsarolás, bűntudat keltés. Ügyes a barátnőd! Szerintem nem tudod elmagyarázni, mivel meg se hallgatja amit mondasz, csak a saját igazát próbálja érvényesíteni.
2021. ápr. 20. 21:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/35 anonim ***** válasza:
100%

Amúgy miért nem akarsz vele menni?

Bár egyetértek egy korábbi válaszolóval, lehet felesleges a vitátok és senki nem megy majd sehova.

2021. ápr. 20. 21:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!