Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Ez mentség arra amit mondott?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ez mentség arra amit mondott?

Figyelt kérdés
Nemrég költözött hozzánk a párom, most sikerült végre munkát találnia, de már előtte is itt lakott heti 4-5 napot. Nekem a szüleimnél van egy külön lakrészem, mivel még tanulok, tehát nem közvetlenül a szüleimmel élünk együtt. Állandó probléma nálunk az összeköltözés óta, hogy nehezére esik nekem bármiben is besegíteni, úgy, hogy igazából nincs semmi dolga, mint heti 4 nap elmenni dolgozni. Én dolgozok, tanulok, vezetem a háztartást, tudtára adtam, hogy túlterheltnek érzem magam és jólesne a segítsége. Be is segít néhány dologban, de végig úgy, mintha valaki kényszerítené. Egyik nap megkértem hogy vigyen be munkába, mert nem fogok időben végezni, és egyébként semmi dolga nem volt, ezután passzív-agresszívan viselkedett, az üzemanyag árral dobálózott, eltolt magától érzelmileg, testileg, csenddel büntet. Nos, nálunk teljesen ingyen és bérmentve lakik, kaját meg ilyesmiket fizet egyedül. Röviden összefoglalva pár napja ezen veszekszünk, eleinte normálisan megpróbáltam vele megbeszélni, de csak rám hárít mindent, megsértődik, nem válaszol, nem képes magába nézni. Mikor kiborultam teljesen több napnyi szenvedés és érzelmi hidegség után, már sírtam és kiabáltam vele, elmondtam a véleményem. Ekkor a fejemhez vágott több dolgot, többek közt hogy nem normális, szánalmas és idióta vagyok. Ezt később az idegességgel, dühvel, indulatokkal magyarázta. Szerintetek ez mentség arra amiket mondott? Emellett mit gondoltol erről az egészről?

2022. márc. 15. 16:02
1 2
 11/14 anonim ***** válasza:
100%
7, ha nem hagynád kérdező, már nem lakna veled! Baromira hagyod ezt továbbra is! Ennek semmilyen megoldása nincs azon kívül, hogy villámgyorsan kipenderíted az életedből! Nincs mit megérteni rajta, egy ember, ha szereti a másikat, sosem viselem sok így! Ez az ember nem szeret téged, csak hasznos vagy számára. Dora Gyula videóit érdemes meghallgatni a témában, fent van a YouTube-on
2022. márc. 15. 19:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/14 Laylah ***** válasza:
100%
Gondolom egész életében megszokta, hogy az anyja (= nő) kiszolgálja, így tőled is ezt várja, számára ez a normális. Vagy hamarosan rádöbben, hogy nem 100 évvel ezelőtt élünk, vagy rövid úton szabadulj meg tőle. Most még lázad, hiszen szembemész azzal a képpel, amiben felnőtt, amit normálisnak és elvárhatónak tart. Közöld vele határozottan, hogy megérted, hogy ebben nőtt fel, de már nem az a világ van, ha nem változtat a hozzáállásán, akkor csomagolhat. Ha pedig nem látod rajta a változtatni akarás szikráját sem, akkor nyisd ki neki az ajtót.
2022. márc. 16. 12:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/14 anonim ***** válasza:
Költözzön vissza anyukájához.
2022. márc. 16. 16:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/14 anonim ***** válasza:
100%

"Mikor kiborultam teljesen több napnyi szenvedés és érzelmi hidegség után, már sírtam és kiabáltam vele, elmondtam a véleményem. Ekkor a fejemhez vágott több dolgot, többek közt hogy nem normális, szánalmas és idióta vagyok. "


És ezt te hagyod??

2022. márc. 16. 16:33
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!