Mi a megoldás, egy új hozzáállás kidolgozása?

Én néha kínból amiért állandoan a nyakamon van már programokat találok ki vele. Akár egy közös főzést vásárlást, vagy havarok, utazás, de én azt nem birom csak mikor ott van nálam es lesi a plafont meg fekszik, én meg vagy bemegyek pl hajat pakolni, mosni festeni, de aztán kijövök es megint ez a semmi, elvan fekszik olvas, es ilyenkor kezdek bekattanni hogy legyen mar valami, de megy el, itt van nalam, akkor kínomban vele találok már ki valamit.

Párom olyan hogy orákon át képes egyhelyben nyugalomban lenni, ha én erre lennék kenyszerítve hogy valakinél csak szobanövény vagyok, par ora mulva kényszerzubbonyban vinnének el gumiszobára. Én nem bírnám. Talán leszedálva csak.

Nálunk is csökkent a vagy, mióta együtt élünk, ez teljesen normális. Nyilván mindennap látod, meg gondolom, egymáson kívül más dolgoktok is van, teljesen normális, hogy nem szexeltek napi ötször.

Itt inkább az a probléma, hogy a kapcsolat kezd érettebb lenni, mint a felfogasod, emiatt úgy érzed, hiányzik valami.

Gyakori párkapcsolati anomália, hogy szerelmesen arra vágyik az ember, hogy a partner mindig mellette legyen, csak éppen a szerelem érzése pontosan az a hiányérzet, ami gyorsan megszűnik, ha a partner tényleg mindig ott van. Ráadásul ez át tud menni "túladagolásba", amikor már-már pontosan a nélküle töltött idő után kezdek vágyakozni.

Szerintem itt kulcskérdés felismerni, hogy nem a párkapcsolat gyengélkedik, hanem egyszerűen meg kell keresni az arany középutat. Nekem is, a feleségemnek is kell a külön töltött idő, hogy hiányozzon a másik, és tudjunk egymásnak újat mondani. Ha túlságosan össze vagyunk zárva, azt veszem észre magamon, hogy minden más ember társasága érdekesebbnek tűnik, és egy idő után elkezdenek idegesíteni egymás szokásai.

Kérdező, nekünk erre őszinte beszélgetések jelentették a megoldást, ahol megbeszéltük, hogy miért lenne kötelező nekünk állandóan együtt lenni. Mindketten felszabadultunk utána, nem éreztük kényszernek a másikat.