Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ezt hogy beszéljem meg a férjemmel? Gyereket szült neki a szeretője, 2 hónapos a baba, de van egy 12 éves gyereke is a volt felesegetől, tőle már évek óta elvalt mikor megismertem,

Figyelt kérdés

Én meddő vagyok, nem jön össze a baba pedig évek óta nem védekezünk, megbocsajtottam a férjemnek mert szeretem, és én nem vagyok képes gyereket adni neki amiért szégyenlem magam, és nem érzem 100%-os nőnek magam,

Eddig csak kepről láttam a babát de szeretném ha elhozna egy két órára a férjem a babát hadd lássam én is, de az anyuka ezt nem engedi, a férjem sokat megy babázni és kirekesztve érzem magam, azt mondta már nem szereti a nőt és már nincs köztük semmi, a férjemmel van vagyoni papírunk, ezért a vagyon miatt nem maradhatott velem, rosszul esik hogy én kimaradok ebből a reszből, a volt feleség full féltékeny hogy a szerető szült, és most mi jóba lettünk, zavarja hogy a baba mellett a nagyobbik gyerekre nem jut annyi idő, mert ő a másik gyerekkel van, ezért már csak 2 hetente jön a nagyobbik gyereke, de akkor itt van vele az apukája, régebben a nagy itt volt heti 3-4 napokat is, szerintetek jogos hogy szeretném látni a babát egy két órára? A férjem gyereke, akkor simán elhozhatná, Én a nővel nem akarok találkozni, oda sem enged magához, és a nagyobbik gyerek sem látta a picit, és az anyja ezt sérelmezi, és mondta a férjemnek hogy vigye el a baba anyjához a gyereket hadd nézze már meg, csak én nem láthatom a babát?



2022. nov. 21. 16:17
1 2 3 4
 31/39 anonim ***** válasza:
100%
Egyre szrabbak ezek a kamuk.
2022. nov. 21. 19:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/39 anonim ***** válasza:
100%
A pöcse meg már elkopik szegénynek.
2022. nov. 21. 21:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/39 anonim ***** válasza:
100%
Jelentve
2022. nov. 21. 21:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/39 anonim ***** válasza:
100%
Én is jelentettem, mégsem történt semmi...
2022. nov. 21. 21:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/39 anonim ***** válasza:
100%
Jelentettem én is, hogy csak kitaláció.
2022. nov. 21. 22:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/39 anonim ***** válasza:
100%
Melyik a régi kérdése?
2022. nov. 21. 23:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/39 anonim ***** válasza:
100%

Én emlékszem egy kb másfél éves verziójára ennek a kérdésnek. Ott bevallotta a pasi, hogy szeretője van, de a kérdezőt is megtartaná.

Nyíltan megmondta, hogy ő heti 1-2 nap ott alszik. Ez van, de legalább visz virágot meg baromi kedves mikor hazaér.

Ugyanaz a kérdező. Ugyanígy mentegette a helyzetet szolgalelkűen. Hogy neki ez a pasi a FÉRFI. Minden tökéletes vele, nem fogja elhajtani, mert férfiből van és megbotlott, stb. Kb istenítette a faszit. Az volt a kétdéd, hogy magában hogy rendezze ezt el, mert hogy szenved nagyon mikor a férje Gizikénél alszik.

2022. nov. 22. 05:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/39 ildibrexy ***** válasza:
100%
Oké de miből gondolod hogy nem történik semmi a férjed es a volt szeretője között amikor ott alszik heti több napot??? Ezt te se hiheted el.
2022. nov. 22. 16:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/39 anonim ***** válasza:
92%
Nekünk sem jön össze évek óta a baba,de mégcsak ha szeretője lenne a ferjemnek is kidobnám,nemhogy asszisztálnék ahhoz hogy a szeretővel legyen,ráadásul gyereket is csináljon neki.
2022. dec. 16. 07:01
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!