Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy adjam tudtára, hogy nagyon zavar most már a viselkedése?

Figyelt kérdés

Valószínűleg most lesznek akik megszólnak, hogy ennél nagyobb bajom sose legyen az életben, viszont ha a másik már kezd fojtogatóvá válni a viselkedésével, nem is úgy hangzik már a dolog.

A barátommal jelenleg távkapcsolatban élünk, még 3 hónap és befejezem a tanulmányaim, a munkám, és költöznék hozzá.

Az utóbbi időkben felvett egy mostanra elég idegesítő szokást, mégpedig hogy egy nap minimum 5-10x legyen kizárólag telefonos beszélgetés, mert ő utál írni. Ezt eddig nem mondta, mindegy.

Így egy napom már kora reggeltől telefonálással kezd, útközben az iskolába is végig, szünet előtt is menjek ki felhívni, majd szünetben is. Hívjam iskola után, amíg át nem érek a munkahelyre, azt az utat végig kell telefonálni. Majd a munkában is, szünet előtt és szünetben is hívjam. Ha végeztem, hívjam mielőtt elmennék fürdeni és aludni, majd utána is.

Amint nem tudok telefonközelben lenni, jön a csalódott durcás viselkedés, hogy jó oké, így se vagyunk együtt, akkor még ennyit se legyünk mert én nem érek rá...

Kb 2 hete megy ez, ezelőtt volt egy nagyon furcsa hívása, akkor tőle szokatlan hangon fejezte ki hogy mennyire szeret, és csak engem, csak én vagyok a minden, nincs neki senki más és reméli nekem sem. Még vissza is kérdeztem poénosan hogy mi történt, mert sose volt ilyen szinte.

Minden esetre sértődés nélkül akarnám közölni, hogy ne legyen már egy élő gps a hátsómban, de ha ellenkezek mindjárt jön azzal hogy megcsalom és azért nem hívom.

Nem vagyunk már rég gyerekek, de ez nekem még tini kategóriába se fér bele.


2023. febr. 8. 10:51
1 2 3 4
 21/34 anonim ***** válasza:
100%

"Nem vagyunk már rég gyerekek, de ez nekem még tini kategóriába se fér bele."

Ez itt a kulcsmondat, ez egészséges felnőtt embernek nem fér bele. A helyedben biztos, hogy nem költöznék össze vele.

2023. febr. 8. 13:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/34 Időutazó04 válasza:
97%
Elmondod azt, amit itt leírtál, meg azt, hogy neked ez nem tetszik. És nem azért, mert ne szeretnéd, hanem mert irritáló állandóan félrevonulni, hogy telefonálni tudj. Neki sem telik többe írni neked.
2023. febr. 8. 13:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/34 A kérdező kommentje:

Látatlanban és ismeretlenül nem értem mi jogosít fel a másik sarazására. Csalódtál, rossz tapasztalat? Ne rajtam vezesd le!

Nem tudtam figyelni az előadásra amit magam finanszírozok, elnézést! Csak baromira kattogok a kedves páromon ami miatt koncentrálni se tudok ma. Okot soha nem adtam féltékenységre, bármikor meg is látogathatna itt, vagy a munkahelyen, de soha nem teszi, mindig én utazgatok hozzá...

Az ilyenekből lesznek rossz munkaerők, hanyag mérnökök? Elnézést de szerintem bárkinek lehet rossz napja, ahogy bárki használja a gyakorit egyetemről vagy munkahelyről belépve! Írom mindezt a kajaszünetből, mielőtt keresztre feszítene pár alak.

Köszönöm a hozzászólásokat.

2023. febr. 8. 13:56
 24/34 anonim ***** válasza:
97%

Az odáig érthető, hogy egy szerelmes ember igyekszik minél többet kommunikálni a szerelmével. De azért azt is illene szem előtt tartani, hogy ne okozzunk kellemetlenséget a másiknak.

Azt is értem, hogy valaki az egyik kommunikációs formát jobban szereti, mint a másikat. De ismét csak azt tudom mondani, mint az imént: nem kéne a másiknak kellemetlenséget okozni a hülyeségünkkel.

A dedós viselkedése meg nagyon gáz. Felnőtt ember?? És bedurcizik, amiért nem ugrasz egyből, meg nem vagy napi 24 órát a telefon mellett?

1. Egy kapcsolat a kölcsönösségről is kéne, hogy szóljon. Itt én ezt nem látom. Itt ő van, aki követel, amolyan passzív-agresszív módon dirigál, te meg engedelmeskedsz. Egy értelmes emberrel kulturáltan meg lehetne beszélni, hogy mikor mire, hogyan ér rá, mi az, ami nem kellemetlen neki.

2. Egy normális kapcsolat nem a kontrollálásról, irányításról, ellenőrzésről szól, hanem a bizalomról. Na, itt úgy látom, ez sincs meg.

Tényleg te egy ilyennel akarsz összeköltözni??

2023. febr. 8. 14:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/34 anonim ***** válasza:
100%
Kérdező, hagyd azt a szerencsétlen frusztrált válaszolót. Süt róla a kisebbségi komplexus. A gonosz oda nem figyelő mérnökök miatt neki (aki egyetem közelébe sem jutott) mennyit kell dolgoznia brühü.... Még a kérdést és a problémádat sem volt képes értelmezni, valami teljesen elborult álomvilágban él. Neki csak az a lényeg, hogy köpködhessen mindenkire, főleg a nőkre és az egyetemet végzettekre. Te mindkettő vagy, csodás párosítás. Örül magának, hogy elmondhatja, hogy fujj csúnya gonosz nők, a te hibád, hogy a pasid egy kontrollmániás idióta, aki valószínűleg tilosban is járt. De biztos a te hibád, mert 1 egyetemi előadáson nem figyelsz 😂 micsoda következtetés
2023. febr. 8. 14:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/34 anonim ***** válasza:
0%

#23


Látalanban minden lehetséges, még az is, hogy a rektor válaszol a kérdésedre.

Milyen alapon ìtéled el más véleményét, aminek lehet, hog, van valóság alapja?

Ja igen.

Talán azért mert megszoktad neked mindenki mindent elhisz.

2023. febr. 8. 14:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/34 anonim ***** válasza:
97%
26# Fejezd már be, tényleg uncsi vagy…. Trollkodd ki magad máshol!
2023. febr. 8. 14:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/34 anonim ***** válasza:
100%

Én még hozzátenném, hogy amit #15 leírt, nem minden esetben működik sajnos. Én magam is ismerek olyan nőt, akinek hasonlóan féltékeny volt a barátja. Nem minden pasit lehet kompromisszumokra kényszeríteni, és nem is biztos, hogy célszerű amellett lehorgonyozni, akiben nincs meg az alapvető bizalom feléd.

Ennek a nő ismerősömnek pedig a végén már a boltba is tilos volt egyedül átmenni. Sőt, munkába is a pasija kísérgette. Egy idő után már csak ugyanazon a munkahelyen dolgozhatott, ahol a pasi. Az meg gondolom, már nem meglepő, ha ezek mellett a közösségi oldalakon tiltania kellett mindenkit, aki férfi. Akkor lett csak ennek vége, amikor a pasi dobta. Mert ha a nőn múlik, még a mai napig is ez tartana.

Egyetlen életünk van. Nem szabad olyanra elszúrni, aki nem érdemli meg.

2023. febr. 8. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/34 anonim ***** válasza:
98%
ez pont egy olyan problema amit nem kell elbagatellizalni, betegesen feltekeny, magas a birtoklasi vagya es az iranyitasa alatt akar tartani. Siman kikukaznam az ilyen palit, nincs se idom se turelmem az effele faszsagokhoz.
2023. febr. 8. 16:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/34 anonim ***** válasza:
100%
Ő csalt meg szerintem vagy csal teged.. mindig ezek az emberek beszelnek ilyeneket..
2023. febr. 8. 16:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!